A Samsung IoT platformja, a SmartThings folyamatosan fejlődik és egyre szélesebb körben lesz alkalmazható. Most arról számolhatunk be, hogy már nemcsak az okosotthonokban, hanem a személyautókban is segíthetik az embereket a hétköznapok során.
A Hyundai Motor és az alá tartozó Kia már az év elején bejelentette, hogy megállapodást írtak alá a Samsunggal, és a közös céljuk az lesz, hogy a felhasználók minden eddiginél jobb és izgalmasabb kapcsolt felhasználói élményben részesüljenek. Részleteket viszont nem tudtunk meg akkor, de most már látjuk, hogy milyen fejlesztésekre lehet számítani.
A SmartThings platform teljes egészében integrálva lesz a jövőben bevetésre kerülő új Hyundai és Kia járművekben. Ezek az autók már erőteljesen a szoftverek által meghatározott funkciókat fognak nyújtani a cég egy korábbi elhatározásának folyományaként. Az autógyártó 2022-ben jelentette be az új Software Defined Vehicle (SDV) irányzatot, és évről évre egyre több olyan megoldással igyekszik szolgálni, amik szoftveresen erősítik a járműveit.
A cég már az OTA frissíthető rendszerekre fókuszál, ezek akár folyamatos online kapcsolatot biztosíthatnak, és ezt például a SmartThings is kihasználhatja majd. A tervek szerint bevezetésre kerül a SmartThings Find szolgáltatás az autókban, de akár a kulcsokban is megjelenhet ez. Egy olyan fejlesztésről van szó, ami segít megtalálni az elveszett tárgyakat nyomkövetőkkel, de a Galaxy eszközöket is követi. A személyautókban ez az újítás jól jöhet akkor, ha egy nagy parkolóban kell az autót felderíteni, de olyankor is, ha esetleg ellopják.
Nem egy teljesen új ötletről beszélhetünk, valójában az apró nyomkövetőket már évekkel ezelőtt elkezdték az élelmes felhasználók autók mozgásának figyelésére is használni. Azonban a SmartThings integrációval ehhez semmilyen kiegészítőre nem lesz szükség, és attól sem kell tartani, hogy az autóban elrejtett apró kütyü lemerül vagy megtalálják a tolvajok. A Bluetooth LE technológiát használva elenyésző energiahasználat mellett tudja jelenteni a helyzetét az autó a SmartThings Find rendszer keretében. Még a mobil hálózati kapcsolat nélkül is menni fog ez.
A kapcsolódó autóknál a Galaxy okostelefonokon egy mozdulattal elérhető Gyorsbeállítások panelen lehet majd látni olyan információkat, minthogy mennyi a fennmaradó hatótávolság. Ez segíthet már az indulás előtt a hatékonyabb útvonaltervezésben, mert tudni fogja az ember távolról, hogy kell-e töltésekkel számolnia, és ha igen, akkor hol és mennyit érdemes a telepbe pumpálnia, hogy elérje biztonságosan az úti célját. A légkondit is lehet majd innen egyszerűen kezelni, így már az előre behűtött autóba lehet behuppanni nyáron, télen pedig nem kell az első kilométereken dideregni, míg az utastér eléri az ideális hőmérsékletet.
A SmartThings előnye akkor is megmutatkozik majd, ha a felhasználó az otthonát ehhez az ökoszisztémához igazítva okosítja fel. A Kia és Hyundai járművek infotainment rendszerén keresztül lehet majd távolról vezérelni az otthoni klímákat, így mikor utazik hazafelé az ember, akkor már egy kellemes hőmérsékletű lakásba érhez haza. Adott esetben még akár a sütő előfűtését is el lehet majd indítani, hogy hazaérve már csak be kelljen dobni az ételt, így a vacsora is előbb készülhet el egy fárasztó nap végén.
Mivel a Samsungról van szó, nem meglepő módon a mesterséges intelligencia érkezését is elhintette. „A megállapodás részeként a Samsung továbbra is együttműködik a Hyundaijal és a Kiával, hogy különböző, az ügyfelek életmódjára és igényeire szabott, MI-alapú szolgáltatásokat nyújtson.” – olvasható a közleményben. Semmi kétségünk nincs afelől, hogy a mostani nagy mesterséges intelligencia-láz szép lassan a járműipart is egyre erőteljesebben fogja érinteni.
A fejlesztési tervek között szerepel, hogy a SmartThings platformot és a Galaxy eszközöket is felhasználva a fogyasztók a jövőben egy jobb autón belüli egészségfigyelésben részesüljenek, ehhez a beépített kamerákat is felhasználnák. Az autókban hagyott házi kedvencekhez is jöhetnek majd új megoldások, például távolról lehet majd a kutyák számára megfelelő klímabeállításokat kapcsolni, ha a gazdi a vártnál csak később tud visszamenni a járműhöz.
Ezek a fejlesztések fokozatosan jelennek majd meg a következő generációs járművekben, de a bevezetéssel kapcsolatosan pontosabb információt még nem kaptunk.