Shop menü

A ONEPLUS-T IS ELÉRTE A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA

Az MI egyre több okostelefonra tör magnak utat, és változatos módokon jelenhet meg a mobilokon, de a OnePlus ebből a szempontból nem volt bevállalós.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A OnePlus-t is elérte a mesterséges intelligencia

A Samsung és a Google már erőteljesen a mesterséges intelligencia vették az irányt, szinte nincs olyan felület, ahol ne igyekeznének valamilyen formában hangsúlyozni a Pixelek és Galaxy S modellek kapcsán, hogy MI-t használnak. Az Oppo is elindul már ebbe az irányba más vállalatok mellett, most pedig a OnePlus kapcsán számolhatunk be ilyen hírről.

„Az OnePlus AI új fejezetet nyit az MI által hajtott, felhasználóközpontú innovációban” – hirdeti a vállalat a bejelentés kapcsán.

Arról egyelőre nem beszélt részletesebben a vállalat, hogy mi is egészen pontosan ez a OnePlus AI, milyen fejlesztéseket takar majd a jövőben. Egyelőre csak egyetlen funkcióról hullott le a lepel, ez pedig az AI Eraser névre hallgat. Ez egy olyan generatív MI opció lesz az okostelefonokon, ami a képmanipulációt fogja segíteni.

Galéria megnyitása

Az AI Ereaser révén a felhasználók pillanatok alatt tökélesíthetik majd fontos fényképeket, amik ezáltal még tisztábbak lesznek. Ez a funkció ugyanis arra szolgál, hogy a felvételeken megjelenő, oda nem illő elemeket eltüntesse nyom nélkül. Egy fejlett retusálási funkcióról beszélhetünk, amit már a generatív mesterséges intelligenciának tulajdonít a vállalat. Ilyennel már találkoztunk a Google és a Samsung égisze alatt is, de még ennél többet is biztosítanak a versenytársak, de valahol ezt is el kell kezdeni.

Úgy nyilatkozott az újításról szóló beszámolójában a OnePlus, hogy az AI Ereaser a saját fejlesztésű, egyedi nagy nyelvi modellre támaszkodik. A cég szerint ez a fejlesztés már hozzá fog járulni ahhoz, hogy jobb legyen az emberek produktivitása, hatékonyabban ki tudják élni a kreativitásukat és még jobb tapasztalatokat szerezzenek. De ennél a leírásnál mindenképpen érdekesebb információ lett volna például, hogy pontosan milyen LLM eszköz is húzódhat meg itt a háttérben.

Korábban az Oppo, a OnePlus anyamárkája bejelentette az AndesGPT névre hallgató nagy nyelvi modellt, és ennek kapcsán arról beszélt, hogy ez már a saját fejlesztése az okostelefonokon futó generatív MI szolgáltatásokhoz. Ebben a konkrét esetben viszont hivatalosa nem esett arról szó, hogy az AI Erasert az AndesGPT hajtaná meg. Az új funkciót a galériában azonnal el lehet majd érni bármilyen fotónál, és a felhasználó maga jelölheti majd ki, hogy mely részleteket szeretné a felvételekről eltüntetni.

A cél a OnePlusnál az, hogy minél kevesebb szaktudásra legyen szüksége az embereknek ahhoz, hogy igazán jó képeket tudjanak a mobilokkal készíteni. A felvételeken az algoritmusok már eddig is masszív munkát végeztek, hogy a megfelelő látványvilágot érjék el, a továbbiakban pedig a felhasználók már a szerkesztés során is az MI segítségét vehetik igénybe. A OnePlus AI keretében valószínűleg egyre több fejlesztés lesz majd elérhető.

A cég elmondta, hogy jelentős K+F beruházásoknak néz elébe a mesterséges intelligencia terén, és minden esetben arra fog törekedni, hogy a lehető leghatékonyabban és legpontosabban működő eszközöket adja ki a kezéből. Az AI Eraser elérhető lesz még a OnePlus Nord CE 4 okostelefonra is, miközben megkapja a OnePlus 11, 12, 12R és a OnePlus Open is. A jövőben érkező újdonságoknál pedig már külön el fogja mondani a cég, ha biztosított a OnePlus AI.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére