Egy sor streaming szolgáltató és videós portál döntött úgy korábban, hogy az Európai Unió kérésének eleget téve, csökkentik a minőségét a lejátszásnak, hogy ezzel is segítsenek. Hiszen a felmérések szerint az adatforgalom legnagyobb részét az ilyen szolgáltatások „foglalták el”, mikor tömegesen maradtak otthon hosszú hetekre az emberek.
Bár szerencsére sehol sem alakult ki akkora forgalomnövekedés, hogy azt a rendelkezésre álló infrastruktúrák ne tudták volna kielégíteni, de az EU jobbnak látta, ha ezen a fronton is intézkedik a lehetőségeihez mérten. Az elmúlt hetek azért sok területen bizonyultak remek tesztnek arra, hogy mit bírnak valóban a hálózatok.
Hazánkban szerencsére nem értesültünk komolyabb fennakadásokról, de arra például volt példa, hogy néhány honlap elérése akadozott a járvány felfutása idején, amikor Orbán Viktor bejelentéstételre készült. A BIX folyamatosan vezetett statisztikája is azt mutatja jelenleg, hogy március második felében volt különösen nagy az internetes adatforgalmazás, azóta lényegében folyamatos visszaesés figyelhető meg.
Mások mellett a Netflix is csökkentette a minőségét a sugárzásának, ami azért bír nagy jelentőséggel, mert a Netflix esetében például 4K Ultra HD minőség is biztosított lehet HDR-rel megspékelve. A vállalat honlapján található információk szerint 1 órányi videózás során akár 7 GB-nál is nagyobb adatforgalmat tud generálni a szolgáltatás. Viszont most, hogy már szemmel láthatóan túl vagyunk a nehezén, és nincs szükség a spórolásra, a Netflix befejezi a minőség korlátozását.
Ezentúl az európai előfizetők újra a teljes bitráta mellett élvezhetik majd a különböző tartalmakat, sorozatokat, filmeket a Netflixen. A szolgáltatás egyébként igyekszik beosztani az újdonságokat, hogy mindig tudjon nézni valóval szolgálni a közönségnek.
A Netflix elsőként lépte meg a korlátozást az EU felszólítására, és most elsőként jelentette be azt is, hogy vége a korlátozásnak. Valószínűleg előzetesen egyeztetett az illetékesekkel a cég, mielőtt ezt a döntést meghozta. És jó eséllyel hamarosan a többi streaming szolgáltató és videós portál is meglépi ezt.




































