Az AMD néhány órája publikálta legfrissebb pénzügyi eredményét, ami meglehetősen pozitív képet fest a vállalat teljesítményéről. A 2018-as pénzügyi év harmadik negyedévében 1,65 milliárd dolláros teljes árbevétel jött össze, ami éves szinten 4%-os növekedést takar. A bruttó árrés szintén nőtt, méghozzá 4%-kal, azaz most már 40%-ra rúg – ez komoly előrelépés, hiszen 2014 végén még 29%-os szinten helyezkedett el ez az érték. A működésből befolyó bevétel 26%-kal emelkedett, így 150 millió dollárt tett ki, a profit pedig 102 millió dollárra emelkedett, vagyis éves szinten 67%-kal nőtt.

Galéria megnyitása

Az AMD szerint a kedvező adatok a RYZEN és az EPYC processzorok népszerűségének köszönhetőek, de a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó bevételek is közrejátszottak a pozitív mérleg kialakulásában. Ha az egyes divíziókat nézzük, azt láthatjuk, hogy a Computing and Graphics részleg éves szinten 12%-kal növelte teljes árbevételét, ami így 938 dollár lett, ehhez pedig 100 millió dollárnyi működésből befolyó bevétel is társult – utóbbi éves szinten 37%-os javulást képvisel. A GPU eladások a kritpovaluta láz hiánya miatt csökkentek, ám ezt ellensúlyozta az erős RYZEN forgalom, ami mind asztali, mind pedig mobil szinten remekül alakult.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az AMD másik nagy divíziója, az üzleti, beágyazott és egyedi lapkákat összefogó Enterprise, Embedded and Semi-Custom részleg sokat segített már a gyenge évek átvészelésében, hála az Xbox-hoz és a PlayStationhöz gyártott egyedi SoC egységeknek. Ez a részleg az elmúlt negyedév folyamán 715 millió dollárt zsebelt be, vagyis az egy évvel ezelőttihez képest 4,5%-kal gyengébben teljesített. A működésből befolyó bevétel viszont 86 millió dollárt tett ki, azaz éves szinten 16,2%-os növekedést hozott. Az alacsonyabb árbevétel mögött az egyedi SoC egységekből befolyó csökkenő bevétel, illetve a szellemi tulajdonnal kapcsolatos bevételek mérséklődése áll. A negatív hatásokat ellensúlyozta az EPYC processzorok kiváló forgalma, és ezek a központi egységek a bruttó árrés növelésében is szerepet játszottak, hiszen az üzleti piacra szánt termékeke nagyobb haszonnal tudja eladni a cég. A részleg teljesítményét pozitív irányban befolyásolta a Radeon Instinct sorozat remek forgalma is.

Az AMD az aktuális pénzügyi negyedév során 1,45 milliárd dollárnyi teljes árbevételre számít.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

35 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteoreso
Meteoreso
2018. okt. 31. 18:55
#7

Teljesen jó ez a negyedéves...
Most kijön 12nm-en az 590 meg Epyc húzni fogja a szánkót aztán meg Januári Kiállításon jönnek a nagy 7nm-es bemutatók , akkor ők fogják elvinni az egész Showt.

punchman
punchman
2018. okt. 31. 22:46

Így van. A cikkíró is tökéletesen rávilágított. Az AMD pénzügyi háttere stabil. Az eredmények elmozdultak - úgy tűnik tartósan - a korábbi években tapasztaltaktól. A GPU üzletág gyengébben teljesít, bennragadtak készletek, ami azért nem teljesen új jelenség a piacon. Ezt ellensúlyozta a CPU piacon az erősödés. A semi custom forgalma csökkent, de a szerver üzletág erősen bővül.

Az árfolyam egészséges szintre emelkedett, a fejlesztésekre több pénz jut. A CPU termékek amik úton vannak nagyon ígéretesek. Jövőre vezető megoldásokat szállítanak, technológiai fölényben lesznek. GPU részleg nagyobb költségvetést kapott. Két éven belül új konzolok várhatók, amik növelik a semi custom forgalmát.

VirsLee
VirsLee
2018. okt. 27. 16:42
#6

"garázscèghez" kèpest nem rossz

s_otto
s_otto
2018. okt. 26. 6:21
#5

B_real-t kérdezném aki oly messzemenő következtetéseket vont le a tőzsdéből múltkor.
32-ről 19-re esett, a jelentés után 15%-ot zuhant.

Most nem azért, hogy én megmondtam, csak sokan tapsikoltak itt az előző pár negyedévnek, pedig akkor is mondtam hogy a bányászok húzzák az amd-t. Naugye.

Busterftw
Busterftw
2018. okt. 26. 23:00

lc:
A korrekciós javaslatról már régebb óta beszéltek elemzők, akik szerint nem ér annyit az AMD mint amennyin állnak.

Busterftw
Busterftw
2018. okt. 25. 22:02
#4

A huszarok csendben vannak :D

lc
lc
2018. okt. 26. 12:39

@Terror igen. Valamiért tegnap nem jelent meg nekem az AMD oldalán a 3. negyedév jelentése, csak a 2. Azért volt furcsa honnan vannak a számok, ma már viszont el tudtam érni én is. Kíváncsi vagyok az NVidia jelentésére is, mert azért a bányászláz őket is húzta (legalábbis minta emlékeim szerint a 1060-as és 70-esek egy részét ők is vásárolták volna). Darabszámra azért kíváncsi lennék az eladott Epyc és Ryzen gépek kapcsán, mert kétszámjegyű növekedésről írtak.(ez lehet 10% de 30% is) Amivel "állítólag" a vidkarikból való kiesés egy részét kompenzálták. Én is csak átfutottam a jelentést, szal lehet valamit benéztem, félreértettem.

Bihus
Bihus
2018. okt. 25. 15:37
#3

Én akárhogy nézem, nekem ebből az jön le, hogy az előző negyedévhez képest csökkent a profit.

Most akkor hogy van ez a nagy Intel-verés, hogy akár be is zárhatják szegények a boltot?

Resike
Resike
2018. nov. 2. 0:00

"Ha így marad, akkor AMD-nek minden esélye megvan hogy 30% fölé tornázza a részesedését" -punchman 2018

croix
croix
2018. okt. 25. 12:26
#2

hiába nem lesz még új radeon egy jó darabig, és hiába van lemaradva az rx580-am az új rtx kártyákhoz képest mint a borravaló, biztos hogy maradok radeon vásárló és tulaj, nálam a radeonok jobb képminősége többet számít mint a csúcs fps-ek hajszolása...

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2018. okt. 28. 11:14

Croix.
Az nvidia kartyakat atrakod teljes szinkozre es voila, ugyan olyan a kep mint mint a radeonokon csak fele fogyasztassal....

kean
kean
2018. okt. 25. 11:52
#1

helyes, legyen egészséges verseny és alacsony árak :)

Resike
Resike
2018. okt. 25. 18:02

Igen ha mindenki mindig az olcsó Trabantokat venné 1%-os árréssel akkor biztos továbbra is lehetne a jövőben fejlődés, és nem ugyanazt a szart adnák ki évről évre.

Vissza az oldal tetejére