A MOXIE a Perseverance marsjáró egyik műszere, amelyet még 2021 áprilisában, két hónappal a marsi landolás után hoztak működésbe. A kísérlet eredményei kapcsán most tettek közzé egy tanulmányt a szakértők. A rendszer különböző körülmények között összesen 7 órát működött a tavalyi évben, és ez idő alatt óránként durván 15 percnyi oxigént tudott előállítani a légköri szén-dioxidból. Ez összesen 50 gramm körüli mennyiséget jelent, ami egy asztronautát 100 percig tudna ellátni belélegezhető gázzal.

Michael Hecht, a kísérlet egyik felelőse, az MIT kutatója szerint ez óriási sikernek nevezhető, hiszen a kísérlettel sikerült igazolniuk, hogy a Marson a légkörből éjjel és nappal, porviharban és azon kívül, melegben és hidegben, vagyis gyakorlatilag mindig lehetséges oxigént termelni az alkalmazott technológiával. A NASA jelenleg már a MOXIE egy nagyobb változatán dolgozik, amely egy teljes űrhajóscsapatot is el tud látni levegővel, és a földi hazatéréshez szükséges hajtóanyagot is ki tudja termelni.

A MOXIE szivattyúk és kompresszorok segítségével szippantja be a marsi szén-dioxidot, amely a légkör 96 százalékát teszi ki. Ezt aztán 800 °C-ra hevíti, és oxigénre, illet szén-monoxidra bontja. A kinyert oxigént megméri, majd visszaengedi a légkörbe. A MOXIE felnagyított változata kapcsán számos problémát meg kell oldani, ami kicsiben még nem okozott gondokat. Ilyen például a megfelelő szigetelés, hogy a belső részek egyformán melegedjenek, és ne menjenek tönkre. De a szén-monoxid kezelése is ilyen megoldandó probléma lesz, ha egy marsi létesítményt kell ellátni.

A nagyobb változatnak ráadásul legalább 400 napig folyamatosan kell majd működnie, míg a MOXIE egy huzamban csak egy-egy órákat ment. Így még nem tudni, hogy mennyire fogják bírni a terhelést a hardverek a Mars zord körülményei között, ezt is alaposan kell vizsgálni a következőkben. A MOXIE eredményei azonban óriási segítséget jelentenek a fejlesztésben, és megmutatták, hogy a koncepció abszolút működőképes. A rendszer nagyobb verziója várhatóan egy köbméteres lesz, ennél sokkal nagyobb méretben ugyanis már gondokat okozna az űrbe juttatása.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2022. szept. 6. 9:19
#4

Igazából nem tartom hülyeségnek foglalkozni iyesmivel, ha hosszú távon gondolkodunk 1x kinövi az emberiség a bolygót és vagy nyomor és tömeges kihalás várható vagy kolonizálás. Viszont ez feltehetően nagyon távoli jövőben várható csak, egyelőre még a saját bolygónkon sem tudjuk fenntartani az egészséges egyensújt, elsőnek ezzel kellene foglalkozni, hogy itthon megtalálni a megoldásokat a fenntartható életre akár 10 milliárd embernek is, utána lenne érdemes ilyenekkel pénz égetni, ha már itt nincs hova fejlődni.

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. szept. 3. 17:38
#3

Folytatódik a Mars hoax. Nem sokára már UFÓt is "fényképezni" fognak.
Csak még senki sem jutott el oda, mert hát nem is lehet.
De nép félrevezetésre nagyon jól megteszi ez az egész kitalált történet.
Így van ez a télapóval és az egyszervúval, és a Jetivel is.

Még senki sem látta, de mindenki beszél róla.
Így hát, miért ne léteznének ezek???

Hát nem csodálatos?
Itt tart az emberiség.
Zéró agyhasználat.

Salax
Salax
2022. szept. 3. 22:15

@j0ttemlukra Csekély műveltségű polgártárs! UFO-t a legkönnyebb fotózni, lévén bármi ami repül, de nem tudni, hogy mi az, az Unidentified Flying Object - UFO. A télapó a szánján, pl nem UFO, mert tudjuk, hogy az a télapó. Ugyanez a helyzet, a szivárványt kaklló egyszarvúval is. A jeti, már esélyesebb, mert alapból nem repül. Tehát ha látott már valaki valamit ami repült, de nem tudta beazonosítani, akkor lehet, hogy a jeti volt az. 
Önnek persze előnye van UFO-észlelés terén, mert zéró agyhasználattal minden UFO.

czibulazoli
czibulazoli
2022. szept. 2. 21:07
#2

A surviving mars c. játékban is MOXIE-nak hívják az oxigéntermelő gépet(az mondjuk porviharban nem működik). A gép elnevezését a NASA vette a játékból, vagy a játék vette a NASA-tól?

Terror
Terror
2022. szept. 5. 20:18

@Bihus Csak lehagyta a végéről az Experiment szót, de amúgy tényleg annak a rövidítése a Nasa weboldala szerint.

pdx006
pdx006
2022. szept. 2. 16:35
#1

Nagyszerű. Ugyanígy 100 percre elegendő vizet, és élelmet is elő kéne állítani, aztán már lesz értelme embert röptetni a Marsra, hogy nézelődjön egy kicsit, aztán egy óra múlva megmurdeljen.

Salax
Salax
2022. szept. 5. 19:55

@Törölt felhasználó Nem tett föl kérdést, barom úr!

Vissza az oldal tetejére