Shop menü

A MIUI 12 GLOBÁLIS KIADÁSÁT IS BEJELENTETTE A XIAOMI

Júniustól a felhasználók már frissíthetik az okostelefonjaikat a MIUI következő generációjára.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A MIUI 12 globális kiadását is bejelentette a Xiaomi

A Xiaomi az Androidtól függetlenül fejleszti a MIUI grafikus felhasználói felületet, és ennek köszönhetően lehet hamarosan rajtra kész a MIUI 12. A rendszerről a vállalat Kínában április végén rántotta le a leplet, most pedig befutott a globális kiadás is.

A MIUI 12 kezdetben az Android 10 operációs rendszerre épül majd elsőssorban, és később a támogatott eszközök megkapják majd természetesen az Android 11 operációs rendszert is a MIUI 12 köntösében. A Xiaomi külön kiemelte, hogy a globális MIUI 12 kiadás milyen újításokkal szolgál a vásárlók számára.

A friss MIUI tetőtől talpig új megjelenést kap a Xiaomi elmondása alapján, hogy egy élettel telibb élményt legyen képes biztosítani. A grafikus elemek, a maganimációk és még sok dolog változni fog. Az új Mi Render Engine révén az animációk elképesztően simák lesznek, a Mi Physics Engine pedig a valós életet szimuláló mozgásokat fog létrehozni a képernyőn. És külön említést érdemel a rendkívül látványos Super Wallpaper bevezetése, ami a nyitóképernyő és a rendes háttér közötti határt lényegében teljesen felszámolja.

Galéria megnyitása

Az alkalmazástároló innentől mindenki számára egyszerűen használható lesz. Nem kell tehát minden applikációt kint tartani valamelyik képernyőn, hanem el lehet rejteni ezeket. Így egy letisztultabb felületet kapnak az emberek, ahol csak a legfontosabb programok lesznek mindig azonnal elérhetőek, minden sallang nélkül. És persze a mindenre kiterjedő sötét mód is biztosított lesz majd az új MIUI-ban, ami külön optimalizálásokkal éri majd el, hogy minél kellemesebb élményt tudjon biztosítani.

A lebegő ablakoknak a használata a MIUI 12-től kezdve már teljesen természetessé válhat. Ennek köszönhetően pedig a multitasking még magasabb szintre emelkedhet. Az ablakokat egyszerűen lehet majd ujja mozgatni a képernyőn, átméretezni szükség szerint, és bezárni, ha már nincs rájuk szükség. A képernyőmegosztás is tovább fejlesztett itt, lehet a videók mellett dokumentumokat, applikációkat, játékokat kitenni külső képernyőre. És az ablakok használata ilyenkor is adott. Megosztott képnél a mobil és a külső képernyő tartalma eltérhet, és a telefon panelje ki is kapcsolható, ezzel lehet energiát spórolni.

A MIUI 12-vel bevezetésre kerül egy új ultra energiatakarékos mód. Ebben az esetben lényegében minden komolyabb fogyasztó funkciót le lehet tiltani egy pillanat alatt. Ha nagyon a végét járja az akkumulátor, akkor erre átváltva csak a mobil hagyományos funkció maradnak aktívak, azok viszont gond nélkül fognak menni. Lehet majd telefonálni, SMS-t küldeni és fogadni.

Galéria megnyitása

A MIUI 12-ben már adott, hogy korlátozható a helyadathoz való hozzáférés, és még a Xiaomi tovább is gondolta az engedélykezelési rendszert. Egyebek mellett még arra is van módja az embereknek, hogy korábban készített fényképeknek a metadatából töröljék a felvétel készítésének a helyét.

A vállalat azt is közölte, hogy mely okostelefonok frissülnek majd először június folyamán. Illetve milyen készülékek esetében lehet egyáltalán azzal számolni, hogy a MIUI 12 elérhető lesz rájuk. Az alábbiakban látható a teljes lista:

Elsőként frissül majd az MIUI 12-re:

  • Xiaomi Mi 9
  • Redmi K20 / Mi 9T
  • Redmi K20 Pro / Mi 9T Pro

Később kapják meg a MIUI 12-t:

  • Redmi Note 7
  • Redmi Note 7 Pro
  • Redmi Note 8 Pro
  • Redmi Note 9
  • Poco F1
  • Xiaomi Mi 10 Pro
  • Xiaomi Mi 10
  • Poco F2 Pro
  • Poco X2
  • Xiaomi Mi 10 Lite
  • Xiaomi Mi Note 10
  • Xiaomi Mi 8
  • Xiaomi Mi 8 Pro
  • Xiaomi Mi MIX 3
  • Xiaomi Mi MIX 2S
  • Xiaomi Mi 9 SE
  • Xiaomi Mi 9 Lite
  • Redmi Note 7S
  • Xiaomi Mi Note 3
  • Xiaomi Mi MIX 2
  • Xiaomi Mi Max 3
  • Xiaomi Mi 8 Lite
  • Redmi Y2 / Redmi S2
  • Redmi Note 5
  • Redmi Note 5 Pro
  • Redmi 6A
  • Redmi 6
  • Redmi 6 Pro
  • Redmi Note 6 Pro
  • Redmi Y3
  • Redmi 7
  • Redmi 7A
  • Redmi Note 8
  • Redmi Note 8T
  • Redmi 8
  • Redmi 8A
  • Redmi 8A Dual
  • Redmi Note 9s
  • Redmi Note 9 Pro
  • Redmi Note 9 Pro Max
  • Xiaomi Mi Note 10 Lite

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére