Shop menü

A MICROSOFT TISZTA VIZET ÖNTÖTT A POHÁRBA: WINDOWS 11 ALATT TOVÁBBRA IS MŰKÖDNI FOGNAK A RÉGI NYOMTATÓK

A Microsoft szóvivője szerint homokszem került a gépezetbe, pontatlan információ jelent meg az útitervben, ami félreértésekre adhatott okot. Most végre tisztázták a helyzetet...
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Microsoft tiszta vizet öntött a pohárba: Windows 11 alatt továbbra is működni fognak a régi nyomtatók

A Microsoft a jelek szerint hibás információkat közölt korábban, már ami a Windows 11 nyomtatótámogatását illeti, ugyanis az útiterven az szerepelt, hogy a régebbi, V3-as és V4-es drivereket használó nyomtatók, amelyek bőven több, mint 10 éve érhetőek el a piacon, rövidesen elveszítik támogatásukat a legmodernebb Windows kiadás alatt. Persze már akkoriban is lehetett sejteni, hogy szó sincs arról, amivel sokan riogattak, azaz nem válik papírnehezékké több millió nyomtató, de a Microsoft szóvivője igyekezett ismét tisztázni a helyzetet, noha ezt korábban már részben megtette, ahogy azt akkori hírünkben is említettük.

A szóvivő friss közleménye alapján, amit a Windows Central munkatársai tolmácsoltak a publikum felé, szó sincs arról, hogy Windows 11 alatt véget ér a régi driverek támogatása, így a régi nyomtatók működése is biztosított. Azok a termékek, amelyek jelenleg is működnek a szóban forgó operációs rendszer alatt, továbbra is használhatóak maradnak, a felhasználóknak semmilyen extra teendőjük nincs a támogatás megőrzésével kapcsolatban.

A vállalat szóvivője elismerte azt is, a korábbi útiterv-frissítésben hibásan jelent meg az a kiírás, hogy a Windows nem támogatja tovább a V3 és V4 sorozatú nyomtató-drivereket, így ezt azóta korrigálták, a hibás információt eltávolították. Egyes feltételezések szerint igazából nem is történt hiba, mindössze annyira nagy volt a felhasználói felháborodás, hogy módosítottak a terveken – de ez természetesen csak feltételezés, igaz, sokan osztják a nézetet.

A félreértést az okozhatta, hogy a Microsoft 2026. január 15-én változást eszközölt az útiterven, ami alapján úgy tűnt, az új V3 és V4 sorozatú nyomtató-driverek támogatása véget ér. Ezzel ellentétben arról van szó, hogy az új V3 és V4 sorozatú driverek immár nem kerülhetnek fel a Windows Update kínálatába automatikusan, minden esetben szükség van külön jóváhagyásra a Microsoft részéről a Windows 11-es és Windows Server 2025-ös operációs rendszerek esetében, illetve minden frissebb kiadásnál is.

Ez nem jelenti azt, hogy a driveres támogatás teljes egészében véget ér: a meglévő driverek, amelyek eddigi is elérhetőek voltak a Windows Update kínálatán keresztül, továbbra is beszerezhetőek lesznek; azok a nyomtatók pedig, amelyek már működnek, továbbra is használhatóak maradnak; a gyártók pedig továbbra is készíthetik drivereiket a szóban forgó nyomtatók számára és közvetlenül, saját telepítőik keretén belül bocsáthatják a felhasználók rendelkezésére.

Galéria megnyitása

A V3 és V4 sorozatú driverek karbantartásának kivezetéséről először 2023 szeptemberében tájékoztatta a Microsoft az iparági szereplőket, így volt idejük felkészülni a helyzetre. A V3 és V4 sorozatú driverek kivezetése és a nyomtatókat kiszolgáló Windows keretrendszer fejlesztése nagyrészt biztonsági okokból vált szükségessé, ugyanis a régi driverek futhatnak kernel módban, ami számos sebezhetőség forrása volt az elmúlt időszakban, gondoljunk csak a PrintNightmare névre keresztelt sérülékenységre, ezt a helyzetet pedig fel akarta számolni a Microsoft, természetesen az iparági szereplőkkel együttműködve.

Noha a driverek nem válnak használhatatlanná és támogatásuk sem ér teljesen véget, a Microsoft továbbra is azon dolgozik, hogy idővel kivezethetőek legyenek. Ennek megfelelően idén július 1-től kezdve a Windows belső driver rangsoroló rutinja már az internet Printing Protocol támogatással rendelkező drivereket sorolja előre, ha az adott nyomtatóhoz a régi driver mellett IPP driver is elérhető. A következő lépésre 2027. július 1-jén kerül sor, amikor a Windows Update-en keresztül már csak akkor érkezhetnek friss verziók a V3 és V4 sorozatú driverekből, ha azok biztonsági frissítéseket tartalmaznak.

A nyomtatókat kiszolgáló keretrendszer modernizálásának részeként a Windows 11 24H2-es kiadásától kezdve elérhetővé vált a Windows Protected Print Mode névre keresztelt funkció, ami a külsős driverek helyett a Microsoft saját drivereinek használatát igényli – ez is azt mutatja, hogy a vállalat idővel az új, biztonságosabb keretrendszer használatára szeretne áttérni, ami igazából érthető is. A régi nyomtatók a közeljövőben még biztosan működni fognak Windows 11 alatt, főleg, ha jelenleg is használhatóak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére