Shop menü

A MEMS HANGSZÓRÓK JELENTHETIK A FÜLESEK JÖVŐJÉT

Mikrofonokat már hosszú ideje alkalmaznak MEMS technológiával, és már hangaszóróknál is bevetnék ezt, és vannak is működő megoldások.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A MEMS hangszórók jelenthetik a fülesek jövőjét

Az xMEMS nevű vállalakozás dolgozik azon, hogy a hangszórókat MEMS technológiás alapokra helyezzék. Sok helyen használnak már manapság mikro-elektromechanikai rendszereket, és ezek akár az apró audió eszközökbe is utat törhetnek maguknak, a CES-en pedig már kiállított működű új generációs fülhallgatókat az xMEMS.

A valódi vezeték nélküli fülesekben forradalmi előrelépést jelenthetne a MEMS egységek alkalmazása az xMEMS elmondása alapján, de még sok munkára van szükség, hogy ez megfelelően működni tudjon önmagában. A CES-en a vállalat olyan MEMS hangszórós eszközöket állított ki, amik hibrid felépítéssel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy van bennük egy MEMS egység és egy klasszikus hangszóró is, és ezek eltérő frekvenciatartományokra fókuszálnak. A hibrid felépítés nem új egyébként, és teljesen már a MEMS sem.

Az xMEMS a Cowell kódnevű MEMS hangszórókat már korábban elkezdte szállítani néhány partnerének. A Noble Audio és a széles körben elterjedt és ismert Creative is benevezett már erre. A CES-re pedig a cég már a Cypress nevű MEMS hangszórót is magával vitte, ami a következő generációt jelenti majd. Ez azonban még nem mostanában kerül bevezetésre.

Galéria megnyitása

A hibrid felépítésű fülhallgatókban a két hangszóró révén a kísérleti fülhallgató képes lesz ütős mélyekkel is szolgálni amellett, hogy a magasabb tartományban jól teljesít. Jelen állás szerint az alsó fekvenciatartomány megszólaltatása az, ami problémát okoz a MEMS hangszóróknak, amik tulajdonképpen szilárdtestes egységek mozgó alkatrészeket teljesen nélkülözve.

Részleteket az xMEMS nem árult el annak kapcsán, hogy pontosan milyen hangtartomány, amit a mikro-elektromechanikus egység a jelenlegi állapotában meg tud szólaltatni, de a Cypress nagy előrelépést hoz ezen a fronton. Helyszíni beszámolók szerint a következő generációs MEMS hangkeltőknél már nemcsak a magas és a középső hangtartomány fog nagyon szépen megszólalni, hanem a mélyek is rendben lesznek.

„A Cypress akár 30-40-szer jobb teljesítményre lesz képes a mélyek prezentálása során.” – emelte ki az xMEMS.

A cég elmondása alapján az aktív zajszűrős fülhallgatóknál is előrelépést hozhat majd az új MEMS bevezetése, mert sokkal kevesebb belső, káros zaj keletkezik a hangszóró miatt. „Széles hangtartományban lesz képes megszólalni az egység nagyszerű alacsony frekvenciatartományos teljesítmény mellett a mély basszusért, és a kisebb zajért.”

Nagyon büszke az xMEMS az elért eredményekre, de azt látni kell, hogy ennek nem mostanában lesz kézzel fogható eredménye. Jelen állás szerint valamikor 2025-ben kerülhetnek a boltokba olyan fülhallgatók, amik már a Cypress névre hallgató egységnek adnak otthon, és akár teljesen nélkülözhetik a hibrid felépítést. A Creative egyébként az első MEMS hangszórós füleseit 130-150 dolláros áron értékesíti.

Galéria megnyitása

Idővel a cég szerint a MEMS révén olcsóbban lehet majd jobb hangminőséges elérni, a termékek pedig hosszabb élettartammal szolgálhatnak konzisztensebb teljesítmény mellett. A fizikai behatásokat is jobban fogják bírni, lényegben nem kell attól tartani, hogy a MEMS hangszóró károsodhat egy leesés pillanatában. Remélhetőleg más fejlesztők is elindulnak majd ebbe az irányba, hogy minél több szereplős legyen a piac.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére