Ha idegen országban járunk, nemcsak nekünk, de kutyánknak is nehézségei támadhatnak a helyiek más nyelven kiadott utasításaival. Ez derül ki egy új kutatásból, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztek. A szakértők MR-rel vizsgálták az állatok agyát, miközben azok ismerős és ismeretlen nyelvű beszédet hallottak.

Laura Cuaya neurobiológus, a kutatásról beszámoló tanulmány első szerzője nemrégiben költözött Mexikóból Budapestre Kun-kun nevű kutyájával. „A budapestiek nagyon barátságosak, és gyakran odamennek Kun-kunhoz, hogy beszéljenek hozzá, ő pedig nagyon figyel rájuk. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon mennyire vette észre, itt más nyelvet beszélnek, mint amit megszokott” – mondja a kutató.

Cuaya, Kubinyi Enikő és kollégáik 18 kutyát tanítottak meg arra, hogy mozdulatlanul feküdjenek az MR-készülékben a szkennelés ideje alatt. Az állatoknak, köztük Kun-kunnak, három különböző felvételt játszottak le: az egyiken A kis herceg című regény spanyol változatából olvas fel valaki, a másikon a magyar változatból, a harmadikon pedig egy sor emberi hang hallható, amelyek nem képviselnek egy nyelvet sem. A kutyák mindegyike csak egy nyelvet, spanyolt vagy magyart ismert a kísérlet előtt.

Galéria megnyitása

A vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy az állatok világosan képesek voltak elkülöníteni a beszédet a nem beszédtől, és az ismerős nyelvet az ismeretlentől is. A kutatók úgy sejtik, hogy az ebek agyában az elsődleges és a másodlagos hallókéreg két lépésben, hierarchikusan dolgozza fel a hallottakat. Az elsődleges hallókéreg azt bírálja el, hogy amit hall az állat, az beszéd-e vagy sem, a másodlagos pedig az ismerős és ismeretlen nyelvek közt tesz különbséget.

A kísérlet során az is kiderült, hogy az idősebb kutyák nagyobb aktivitást mutatnak a másodlagos hallókéregben, ami azt sugallja, hogy ők jobban el tudják különíteni a számukra ismerős nyelveket. A szakértők szerint erre az lehet a magyarázat, hogy hosszabb ideje vannak kitéve az ismerős nyelvnek, és nagyobb mennyiségben hallották azt.

A kutatók szerint valószínűleg nemcsak a kutyák képesek a megfigyelt megkülönböztetésre az emberi nyelvek között. Sok más faj esetében is igaz, hogy az agy jól ismeri fel a mintázatokat, amelyek minden nyelv esetében különböznek. Némi trenírozás után valószínűleg sok más faj is képes lehet hasonlóra, mint amit a kutyáknál igazoltak, mondja Cuaya. A kutyák azonban különlegesek abban, hogy ezt maguktól, célzott tréning nélkül is megteszik, ami valószínűleg a háziasítással állhat összefüggésben. A korábbi kutatások alapján a kutyák az emberi kommunikáció nyelvi és nem nyelvi elemeire egyaránt ki vannak élezve, és például képesek megállapítani, ha valaki hazudik nekik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére