A kutatók többsége egyetért abban, hogy kulturális fejlődés nemcsak az emberiség életmódját változtatta meg, hanem fajunk genetikai állományán is nyomot hagyott. Ezen a hatás nyomait most először egy másik emlős, a kardszárnyú delfin esetében is sikerült kimutatni. A kultúra „genomformáló” erejére a legjobb példát az ember esetében a laktóz felnőtt korban való lebontásában szerepet játszó gének jelentik, amelyek a populáció egy részében elterjedté váltak az állattartás és vele a tejgazdaság megindulásával.
Andrew Foote, a Berni Egyetem kutatója és kollégái ehhez hasonló jelenségeket figyeltek meg a karszárnyú delfinek különböző populációiban. A faj tagjai széles körben elterjedtek az egész bolygón, és csoportjaik hajlamosak egy jól körülhatárolható élőhelyhez ragaszkodni, ahol specifikus zsákmányokra „szakosodnak”, ezekhez igazítva kifinomult vadászati stratégiáikat. Bizonyos kardszárnyúak például csapdákba terelik a halakat, és ezt követően fogyasztják el ezeket, míg mások kivetik magukat a partra, hogy így kapják el az ott pihenő fókákat.
Az egyes populációk egyedei évtizedeket töltenek együtt társaikkal, így a fiatal példányoknak rengeteg idejük van megtanulni a felnőttektől ezeket a módszereket, vagyis a helyi „kultúra” sajátosságait. Foote és kollégái arra voltak kíváncsiak, hogy vajon ezek a nagyon eltérő módon vadászó állatcsoportok genetikai szinten eltérnek-e egymástól. Ennek kiderítése érdekében 50 állat genomját vizsgálták meg, akik 5 különböző élőhelyről származtak.
Mint az elemzésből kiderült, a különböző kultúrájú populációkat eltérő genetika is jellemzi. Egyes specifikus funkciókkal rendelkező gének, például az étrendhez köthető DNS-szakaszok nagyon eltérőnek mutatkoztak az egyes csoportokban. Bár az állatok fejlődése legfeljebb 200 ezer éve vált külön, eltérő kultúrájú csoportjaik mára genetikailag is elkülönültek. Az elemzés ráadásul arra is választ ad, hogy hogyan tettek szert erre a genetikai diverzitásra a populációk.
A vizsgálatok alapján mind az 5 vizsgált csoport egy kislétszámú alappopulációra vezethető vissza. Néhány 10 vagy 100 állat új élőhelyen kötött ki, majd lassan sokasodni kezdtek, és egyre jobban alkalmazkodtak az új, specifikus körülményekhez, gyorsan önálló genetikai identitásra téve szert. Úgy sejtjük, hogy előbb került sor a betelepülésre, majd a nagyfokú viselkedési flexibilitásnak köszönhetően az alapítók minden szinten gyorsan adaptálódni kezdtek az új körülményekhez, mondja Foote.
Vagyis a kutatók nem kevesebbre találtak bizonyítékot, minthogy a gyilkos bálnák néhány egyede képes új élőhelyeket kolonizálni, és ahogy a csoport tagjai továbbadják egymásnak az új körülmények közti túléléshez szükséges tudást, ezzel új evolúciós ösvényre is terelik a populációt az új kultúra megteremtése által.
A kultúra és a genom kardszárnyúak és emberek kapcsán megfigyelt párhuzamos fejlődése ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy általánosnak számít az állatvilágban, hiszen ez a két faj egy sor olyan jellegzetességgel bír, amelyek alig néhány élőlényre jellemzőek, mondja Hal Whitehead, a kanadai Dalhousie Egyetem kutatója. A kultúra megteremtése és átörökítése ugyanis elképzelhetetlen egy bizonyos intelligenciaszint, megfelelő élettartam és társas kapcsolatok nélkül.
