Shop menü

A KAMERA IS JOBB LESZ AZ IOS 16.0.3 RÉVÉN, AZ IOS 16.1 PEDIG TOVÁBB CSÚSZHAT

Kisebb frissítésen esett át az iOS, és bár már egy ideje készül a 16.1-es kiadás is, ez nem igazán akar összeállni a jelek szerint.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A kamera is jobb lesz az iOS 16.0.3 révén, az iOS 16.1 pedig tovább csúszhat

Az iOS 16 szép rajtot vett és gyorsabban terjed a felhasználók körében, mint az iOS 15 egy évvel korábban, az iOS 14 esetében látott tempós adoptációt viszont így sem tudja hozni. Maga az operációs rendszer az alapján jól sikerült, hogy viszonylag kevés javítás érkezett hozzá eddig. A most megjelent iOS 16.0.3 is főleg az iPhone 14 miatt indokolt.

Az aktuális frissítést elsősorban az új okostelefont használóknak érdemes telepítenie. A kiadási jegyzék alapján ugyanis az iPhone 14 modellek hibáit kellett gondozni. A bejövő hívásoknál és az alkalmazás értesítéseknél megesett például, hogy nem szólt az iPhone 14 Pro páros. Volt némi időbeli elcsúszás a jelzés és a befutó értesítés között, bizonyos esetekben pedig megesett az is, hogy egyáltalán nem szólt az okostelefon. Ez főleg a hívásoknál nagyon kínos, de néhány értesítésnél is szülhet problémát, de az iOS 16.0.3 megoldást jelent a dologra.

Galéria megnyitása

CarPlay használata közben az iPhone 14 modelleknél előfordult, hogy nagyon alacsony volt a mikrofon hangereje, ami bosszantó lehetett vezetés közben. De most már ezt is megoldotta elvileg a vállalat. Mint ahogy javította azt a hibát is az Apple, hogy az iPhone 14 Pro és 14 Pro Max esetében a kamera alkalmazás lassan indult el, vagy komótosan váltott a különböző képalkotási módok között.

Ami több iPhone-t is érinthetett, hogy a levelező alkalmazás esetenként összeomlott, amit a mostani információk alapján nem megfelelően formázott e-mail érkezése okozhatott. És ugyancsak a levelező kliensnél egy biztonsági rést is be kellett foltznia az Apple-nek, ami az iPhone 8-tól minden készüléket érintett. Ez a hiba az CVE-2022-22658 azonosító alatt futott, és a jövőben már nem lehet kihasználni.

Galéria megnyitása

Már lassan október közepe van, és még arról sem esett szó, hogy mikor lesz az Apple következő bemutatója. Az iOS 16.1 pedig szinte biztosan, csak azt követően fog megjelenni, mivel az iPadOS 16.1-gyel jöhet összhangban. Az iPadOS-ből pedig a 16-os verzió meg sem jelent, ebből a felhasználókhoz azonnal a 16.1 fog megérkezni – ha egyszer összeáll.

Mark Gurman számolt be arról, hogy a forrásai szerint még mindig dolgoznak a fejlesztők az operációs rendszeren, ami nemcsak a táblagépekre, de a mobilokra is fog újításokat hozni. Szóval érhető, hogy egyre többen várják az elkészülését. Jelen állás szerint az október 24-ével kezdődő hét lehet majd, amikor az Apple előrukkolhat az iOS 16.1-gyel és az iPadOS 16.1-es kiadásával is.

Galéria megnyitása

Tavaly az Apple az új MacBook Pro generációt október 18-án jelentette be, és október 26-án indult a forgalmazás, az azt megelőző évben pedig október 13-án jött az iPhone 12, kereskedelmi forgalomba pedig október 23-án kerültek az első újdonságok. Remélhetőleg most már napokon belül megtudjuk, hogy az idei évre tervezett októberi esemény mikor lesz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére