Shop menü

A JUBILEUMI IPHONE ÓRIÁSI VÁLTOZÁST HOZHAT A MEGSZOKOTT FORMÁBAN

Az iPhone X után most jöhet a legnagyobb irányváltás, egyre biztosabb, hogy elengedi a cég a teljesen sík felületet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A jubileumi iPhone óriási változást hozhat a megszokott formában

Az Apple általában csak tyúklépésekben szokta módosítgatni az iPhone-ok megjelenését, generációkon át tart a lassú fejlődés, nem jellemző, hogy jelentősebb változás következik be évről évre. Viszont a cég a 10. évfordulót egy nagy átalakítással ünnepelte meg 2017-ben, és 2027-ben egy hasonló “felrázás” jöhet.

Az iPhone X megjelenése óta talán az iPhone 12 és az iPhone 17 Pro széria hozott nagyobb változást a dizájnban. Így fordulunk rá a 2027-es évre és az iPhone 20 Próra, amit egészen biztos, hogy nem így hívnak majd. Az eszköz a feltételezések szerint teljesen más formát kaphat majd, mint amit jelenleg nyújt az Apple, ezt mostanra számos forrás elmondta egymástól függetlenül.

A napokban a Digital Chat Station már egyenesen arról számolt be, hogy milyen kijelzőket fognak használni a termékek. Manapság az okostelefonok dizájnját igen jelentős mértékben határozza meg a képernyő, hiszen mostanra olyan kijelzőket gyártanak, melyek teljesen kitöltik az előlapot, és hajszálvékony káva határolja őket. Már az iPhone X debütálása is a megjelenítő jelentős változása körül forgott. Tehát ennek az információnak különösen nagy jelentősége van.

Galéria megnyitása

A DCS úgy tudja, hogy az Apple kicsit tovább fogja növelni az okostelefonokat, de tényleg csak egy minimális változás jön ebből a szempontból. Az iPhone 20 Pro egy 6,41 colos átlóval rendelkező kijelzőt foglalhat majd keretbe, az iPhone 20 Pro Max pedig egy 6,96 hüvelykes egységet kaphat. Az Apple mindig kerekíteni szokta a képátlókat egy tizedesjegyig, emiatt megeshet, hogy a nagyobb eszköznél a specifikációban már 7 colt fog feltüntetni. Az iPhone 18 Pro Max például nem 6,9 colos, hanem 6,86 colt nyújt, az iPhone 18 Pro pedig 6,27 hüvelykkel szolgál a 6,3 collal szemben. 

Úgy hírlik, hogy az iPhone 20 Pro keretei között bevetésre kerülő kijelző 2686 x 1236 képpontos felbontást használ majd. Ez alig magasabb felbontás annál, mint amit az iPhone 18 Pro Max nyújt. Hasonló cipőben jár az iPhone 20 Pro Max is, annál 2912 x 1340 pixel lett “összezsúfolva” a tenyérnyi felületre. Ebből az következik, hogy a 460 PPI-s pixelsűrűséget nem fogja dobni a cupertinói alakulat, nem emelkedik tovább a részletgazdagság a jelenlegi Super Retina XDR panelekhez képest.

A minimálisan nagyobb panelek miatt a mobilok egyáltalán nem fognak nőni jelen állás szerint. A Digital Chat Station arról írt, hogy az Apple többnyire kávamentes megjelenítést szeretne elérni, és ehhez teszteli az új kijelzőket minden irányból ívelt felülettel. Nagyon hasonló lehet majd az iPhone 20 Pro széria ahhoz, mint amit Huawei-től már több ízben is láttunk, és már a P40 Pro ilyen volt 2020-ban. 

Galéria megnyitása

Az Ice Universe X csatornán is megjelent egy kép, ami a pletykák alapján próbálja azt megmutatni, hogy miként nézhet majd ki az iPhone 20 Pro széria. Látványosnak látványos, azt nehéz lenne tagadni, de az évek során ilyen dizájnnak különösebben nagy népszerűséget nem sikerült elérnie. Persze amikor valamit az Apple csinál meg, akkor hirtelen sokan át szokták értékelni az álláspontjukat. Éppen ezt látjuk a hajtogatható okostelefonoknál is, ahol korábban az Oppo és a Google is próbált szélesebb formátumú dizájnnal érvényesülni, nem sok sikerrel. 

Arról is sokat lehetett hallani, hogy az Apple dolgozik azon, hogy a teljes előlapi szenzorszigetet felszámolja, minden érzékelőt a kijelző mögé pakoljon, de ez szinte biztos, hogy nem fog megvalósulni. Az iPhone Duo ad egy kis ízelítőt abból, hogy ezen a területen még sokat kellene fejlődni. A belső rejtett kamerájának minősége gyenge, egyáltalán nem tud olyan felvételeket készíteni, ami elfogadható lenne egy csúcsterméktől.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére