Shop menü

A JÁRVÁNY A MOBILKIEGÉSZÍTŐK PIACÁT IS HULLÁMVASÚTRA ÜLTETTE

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A járvány a mobilkiegészítők piacát is hullámvasútra ültette

A Deloitte globális felmérés és a legnagyobb hazai kiegészítő disztribútor, a Cellect Hungary meglátása szerint itthon olyan mértékű lehet a kiesés idén, mint amekkora növekedést vártak eredetileg az elemzők. De azt lehet érezni a piacon, hogy még most sem igazán lehet pontosan tudni, hogy mit hoz majd az év második fele.

Nagyjából 15%-kal több különböző mobilos kiegészítő fogyhatott volna 2020-ban, mint egy évvel korábban, de a vírus nem tett jót a piac alakulásának. Most nagyon úgy fest, hogy inkább 15 százalékkal mínuszba billenhet majd a forgalom. A különböző elemzések eltérő adatokat mutatnak abból a szempontból, hogy mire lehet számítani. Egyesek szerint 10% körüli éves visszaesés valószínűsíthető, mások viszont 20-30 százalékos csökkenést sem tartanak kizártnak.

Galéria megnyitása

A járvány előtt a vásárlók sok figyelmet szenteltek arra, hogy az okostelefonjuk mellé számtalan különböző kiegészítőt halmozzanak fel. Hangszórót, különböző tokokat, viselhető eszközöket vettek nagy mennyiségben. A vezeték nélküli fül- és fejhallgatók kifejezetten jól futottak.

A Cellect Hungary úgy látja, hogy a termelés szempontjából már nem lesz probléma idén, szóval nem kell attól tartani, hogy az igényeket nem tudják majd kielégíteni. A vállalat szerint most inkább az jelenti majd a kihívást a piaci szereplők számára, hogy a felhasználók megváltozott igényeihez jól tudjanak igazodni. A rugalmasság és a jó lépések meghozatala minden korábbinál értékesebbek idén. Például, akik megfelelő készleteket tudtak webkamerákból felhalmozni még a járvány kezdeti időszakában, azok nagyot nyertek. Soha korábban nem látott mértékben keresték az emberek ezeket a kiegészítőket.

Galéria megnyitása

Az elmúlt hónapokban egyértelműen az otthoni munkavégzést segítő kiegészítőkre helyeződött a hangsúly a vásárlóknál, és a háttérbe szorultak a „hagyományos” igények. A webkamerák mellett sokan vásároltak olyan fejhallgatókat, amik jól szigetelnek, és mikrofonnal is rendelkeznek, és úgy általában a PC-s kiegészítőkre jóval nagyobb hangsúly esett, mint a mobilos megoldásokra.

A Cellect arra is kitért, hogy a koronavírus egy kicsit elterelte a figyelmet a környezetbarát dolgokról, de bízik abban, hogy ez hamarosan megváltozik. Visszaáll majd a régi rend, és újra arra törekednek majd az emberek, hogy tudatosan azokat a megoldásokat válasszák, amik „zöldek” is, azon túl, hogy az igényeiket kielégítik.

Galéria megnyitása

A Canalys jelentése úgy vélekedik, hogy az okosórák és a fitneszkarperecek iránti igény növekedni fog a karanténok, korlátozások feloldását követően, mivel az emberek ezeknek a kiegészítőknek a közbenjárásától várhatják majd azt, hogy könnyebben visszalendüljenek a rendszeres mozgásba. Hiszen az egészségesebb életvitelt folytatók az elmúlt években nagy arányban vásároltak ilyen társat maguknak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére