Az elmúlt hetekben újra felpezsdültek a hírek az Apple villanyautója körül. Most újabb részleteket tudhattunk meg a projektről, de a dolog érdekessége nem is az, hogy ismét szóba került a dolog, hanem az, hogy most hivatalosan a Hyundai beszélt erről.

A dél-koreaiak a jelek szerint már egészen komoly szinten tárgyalnak az Apple-lel, és nem meglepő módon a téma fókuszában a cég személygépjárműve áll. Állítólag a Hyundai-jal közösen dolgozva alkothatja majd meg a cupertinói alakulat a saját autóját, amiről egyelőre nem sok biztosat lehet tudni.

Kettő olyan dolog van az Apple járműve kapcsán, ami folyamatosan visszatérő információ: önvezető lesz és elektromos hajtással fog üzemelni.

Tekintve, hogy a villanyautók milyen tempóval fejlődnek, és hogy ezeknek a fejlesztése igazából már nem olyan bonyolult, mint a belsőégésű motoros megoldásoké, így az egyáltalán nem meglepő, hogy az Apple ebben az irányban gondolkodik. Ráadásul a vállalat folyamatosan azon dolgozik, hogy karbonsemlegesen üzemeljen, és ebbe napjainkba nem is igazán férne bele más.

Galéria megnyitása

Legfeljebb az üzemanyagcellás technológia jöhetnek még képbe az Apple-nél, de lényegében ott is elektromos a hajtás. És egyébként azt csak halkan jegyezzük meg, hogy a Toyota és mások mellett lényegében a Hyundai az egyik olyan vállalat, aki rengeteg kutatást és fejlesztést végez az üzemanyagcellás autók terén, van is kereskedelmi forgalomban kapható járműve ilyen hajtáslánccal szerelve, méghozzá elég régóta. No, de haladjunk tovább.

Az önvezetés napjainkban még azért eléggé gyerekcipőben jár, de ezen a területen is elképesztően gyorsan megy a fejlődés. És mivel itt nem feltétlenül kell az Apple esetében a teljes autonómiára gondolni, így éppenséggel ezt is meg lehet majd oldani. Viszont nem lenne meglepő, ha az Apple az önvezetés fejlesztéséhez is nagy tapasztalattal rendelkező partnert keresne, ugyanis ez a terület azért elképesztően sok olyan adatot igényel, amivel az Apple kezdetben biztosan nem fog rendelkezni. (Persze az is lehet, hogy a Hyundai ezen a téren is segíteni fogja a céget.)

Galéria megnyitása

A Hyundai minden bizonnyal már tisztábban látja az Apple helyzetét, viszont részleteket nem közölt. Elmondta a vállalat, hogy nem áll módjukban információkat megosztani, mert egyelőre még nagyon korai stádiumban vannak a tárgyalások. Persze abban már nagyjából biztosak lehetünk, hogy ha nem érezné úgy a Hyundai, hogy sínen lenne a komolyabb megállapodás, akkor erről nem számolt volna be. Ugyanis az autógyártók körében azért nem igazán megszokott, hogy a vállalatok nyílt lapokkal játszanak.

Arról egyébként valószínűleg nincs szó, hogy kizárólag a Hyundai-jal kollaborációban készítene autót az Apple. Mindössze az Apple egyik jelentős partnere a Hyundai lesz ebben a projektben. Korábban arról számolhattunk be, hogy az Apple autója akár már 2024-ben debütálhat majd, azóta viszont néhány ágazati elemző más információkról számolt be. Állítólag sokkal inkább 2027 körül lehet majd kész termékre számítani.

A hír hallatára a tőzsdén komoly rallyba kezdett a Hyundai részvények árfolyama. Az elmúlt napokban már közel 30 százalékos növekedés történt, ami elképesztően sok. Többet emelkedett ezáltal a vállalat piaci kapitalizációja, mint nyártól január elejéig összesen. És távol álljon tőlünk, hogy azt feltételezzük, hogy emögött némi szándékosság is van, de erre a reakcióra bizony számítani lehetett, és nem lenne meglepő, ha akik előre tudtak a bejelentésről, ezt egy kicsit kihasználták volna.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

198 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2021. jan. 13. 17:49
#7

Jó lehet. Gondolom majd ennek is lesz külön apple töltője, és csak apple abroncsokkal, és apple apple i care lehet javítani :D +10000$ os feláron. Ha 1 apró dolog tönkre megy benne vehetsz újat etc :D

Bihus
Bihus
2021. jan. 13. 15:40
#6

Húha, nagy itt a sötétség.

Egy cég részvények által kifejezett értéke, a piaci kapitalizáció nem máson alapul, mint az emberek HITÉN. Mivel a vakhiten alapszik, éppen olyan gyorsan változhat mindkét irányba. Felrepül egy hír egy megállapodásról, és hirtelen nő 10%-ot, vagy felrepül egy hír egy-két kiégett termékről, és esik 20%-ot. Nincs korrelációban a cég méretével, minőségével és úgy nagyjából semmivel sem. Lehet ezzel is példálózni, csak éppen fals képet ad, óvodás-kisiskolás szintű érvelésre elég.

Fontosabb mutatók egy cégnél az adott termékportfólióra vontatkozó összes bevétel, profit és a többi mutatók, amik benne szoktak lenni egy pénzügyi jelentésben. Fontos a piaci részesedés is.

A Tesla minden érdeme és úttörő szerepe ellenére nem a legnagyobb autógyár, hanem a kisebbek közé tartozik minden szempontból. Ez még önmagában egyáltalán nem negatívum,  anno a Ferrarival és több kis céggel is hasonló volt a helyzet, kis méretük ellenére ők formálták tulajdonképpen az autóipart egészen a 80-as évek végéig, amikortól a motorsportról és így a teljesítménynövelésről a fókusz lassan átkerült a biztonsági és kényelmi fejlesztésekre. De azt is látni kell, hogy a helyzetük évtizedekben mérve a szélfújással változott, az összes ilyen patinás kis cég nehéz helyzetbe került előbb-utóbb és megvették kilóra, vagy feltámasztva, vagy megszüntetve őket. Először a biztonság terén a nagyobbak vették át ezt az iránymutató szerepet, pl. a Mercedes és a Bosch, akik lefektették az ABS-ESP vonalon azokat az aktív védelmi technológiákat, amik ma már minden autóban kötelezők. Vagy ott a Volvo, aki a passzív biztonság terén mutatott fontos újításokat. Aztán a 2000-2010-es években a kényelmi extrákra került a hangsúly, ez már az őskáosz időszaka, és jelenleg is tart, pusztán a Tesla volt képes arra, hogy ezt 2012 környékén megtörje, és egy új irány kezdődjön.

Mára egy Ferrari már nem nagy puki, a leggazdagabbak játékszere, de igazából a fejleszakítós érzést töredék áron ma már bármelyik tömegautógyár tudja biztosítani, jóformán mindegyiknek van már autója, ami befér 4s alá 0-100-on. Akinek ez nem elég, az még mindig csorgathatja a nyálát egy hipersportkocsira, ami ugyanezt 2s alatt tudja. Ugyanez kezd kialakulni a kényelmi extrák terén is, nincs olyan fejlesztés, ami kiemelkedik a többi közül és igazán új irányt mutat. A kényelmi extrák hajszolásának egészen addig nem is lesz győztese, míg megvalósul az önvezetés (ami nem idén lesz), onnantól várható némi konszolidáció. A Tesla 10 éves előnye hülyeség, ígéret volt, ami már 2 éve késik, és minél tovább várat magára, annál inkább a nyakára másznak a többiek.

Lehet, hogy a jelenlegi körülmények között egyáltalán nem is megvalósítható az önvezetés, és inkább abba az irányba kellene menni, amit én mondok már 10 éve: specifikusan erre kellene felkészíteni az útszakaszokat, szabványosítani, az eltéréseket megszüntetni, és ha ezek ellenőrzése megvalósulna, akkor lakott területeken kívül pl. egészen kis költséggel (persze annál komolyabb és részletesebb szabályozással) meg lehetne oldani, hogy lehessen engedélyezni az önvezetést. Városban pedig korlátozottan specifikus helyeken és baromi drágán, de szintén. Attól még messze vagyunk, hogy majd a Tesla idén a budapesti belvároson keresztül bármelyik címre magától végigmenjen, az összes sávot megtalálja, az összes táblát értelmezze, azokat is, amikre rálóg a fa lombja vagy kitakarja a szabálytalanul parkoló furgonos, és mindeközben még nem is megy neki semminek/senkinek, pláne ha fejhallgatóval a fején random bárhol elészambázhat valami spanyol turista. Ez parasztvakítás, álomvilág, talán még Bíróandrás sem hiszi el, hogy ez itt van a kapuban... valaki említette a lvl2-t, igen, lvl5 még messze.

A másik vonalon az elektrifikáció pedig szintén kérdéses, és jelenleg éppen azért van nehéz helyzetben az autóipar, mert a belsőégésű motorokba sem igazán éri meg befektetni a pénzt, és az elektrifikációba se. A belsőégésűbe azért, mert a környezetvédelmi normák szigorodásával nem lehet gazdaságosan lépést tartani, a fogyasztókon nem lehet leverni ennek a költségét, hiszen egyéni szinten nem kapnak semmit. Még régebben akár vonzó is lehetett egy új autó, mert kevesebbet fogyasztott, meg tisztább üzemű volt, de mára egy elektromos autóval szemben ezek már nem érvek, tökmindegy, hogy az egyik 100g-ot vagy 150g-ot bocsájt ki, ha elektromosan (lokálisan!) meg lehet oldani 0-ból is. Így marad az, hogy a benzines-dízel legyen olcsó, de nem lehet az a rengeteg segédberendezés miatt. Elektromos autóból pedig egyelőre nem tudnak annyit gyártani, hogy lejjebb lehessen menni az árral és nagy darabszámban lehessen eladni őket, azaz a profit ott is siralmas. Éppen ezért az az eredmény, hogy a nagy gyáraknak mindkét technológiába pumpálniuk kell a pénzt, a vevők meg nem viszik, mert mindkettő drága ahhoz képest, ami nyújt. Ez nem videokártya, ezért évekig kell dolgozni nyugaton is. Már 2019-ben is baj volt, és a Covid igazából az egész autóipar válságát elfedte, ezért ma sem látjuk, mekkora a baj. Én ebben dolgozom, nem tudok se megnyugtatni, se ijesztgetni senkit. Lehet, hogy 5 év múlva a Tesla 10-szer ennyit ér majd, lehet, hogy csődbe megy és 0-t.

Mivel új szelek fújnak, a jelenlegi zavarosban érdemes beszállni és próbálkozni a sok irányból eggyel, mint pl. az Apple teszi. Mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan, sokan csődbemehetnek a következő években, és akkor kellenek majd új nyertesek is.

Akkugyár pedig itthon is épül több is, és még csak nem is az autóipar hajtja egyedül, bár ott feltűnően nagy energiaigény jut egy emberre. Hja, a másik, amit 20 éve mondok, talán nem 2 tonna tömeget kellene felhasználni, hogy egyetlen embert mozgassunk. De elkanyarodtam, az akku MINDENHEZ kell kb. Akinek fölös pénze van, az ebbe fektesse, ne részvényekbe...

Resike
Resike
2021. febr. 8. 16:35

@BiroAndras Mostmár ideges is vagyok haha fel is ment a 80-as pulzusom 82-re. A valóságot nem én szarom le hanem ti, a két bohóc.

rfj1989
rfj1989
2021. jan. 13. 12:07
#5

Meg irigyelték a tesla szárnyalását, ők is akarnak egy szeletet a tortából :)

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. jan. 13. 3:19
#4

Legalább itt külsős szakértőkkel konzultálnak, ami mindenképpen pozitívum, mert amit házon belül csinálnak az elmúlt időszakban - főleg Steve Jobs halála óta -, az gáz. Az új status quo "prémium termék prémium áron" helyett "ez olyan mint egy normális telefon/számítógép/egyéb, csak drágább és szarabb".

humaniod
humaniod
2021. jan. 12. 22:54
#3

Ha tippelnem kellene így jó tíz év távlatából, akkor szerintem az Apple Car inkább lesz szolgáltatás, mintsem megvásárolható autó.

Apple telefonnal és ApplePay használatával hívható, városi kis önvezető elektromos autókat vizionálok, amik 40-50 km/h sebességgel kóricálnak.

Az sem kizárt, hogy az gyárthat majd belőle, aki csak akar (értelemszerűen ha megfelel a minőségi és mennyiségi követelményeknek).

axe
axe
2021. jan. 12. 22:23
#2

holnap melóban átolvasom a kommentszekciót, szerintem érdekes lesz :)

Boostocska
Boostocska
2021. jan. 12. 13:02
#1

Apple és a villanyautók :D :D :D
Amikor telefonba se tudnak normális akkumulátort gyártani... :D

Ajánlom ezt az interjút (time stamp az akksiról, de érdemes megnézni az egészet, zseniális a csávó): https://youtu.be/X5xVXSsWIFg?t=239

PS.: Resike hol vagy a Teslás befektetési tanácsaiddal? :D :D Egyelőre valamilyen fura oknál fogva hiteltelennek bizonyultak :/

BiroAndras
BiroAndras
2021. febr. 26. 21:22

@Resike

Semmi értelme annak, amit írtál.

Vissza az oldal tetejére