Shop menü

A HUAWEI PLATFORMJÁT HASZNÁLÓ SZEMÉLYAUTÓ JÖN EURÓPÁBA

Nemcsak a szoftveres oldalon, hanem a hajtásláncot, és egyéb területeket tekintve is a Huawei által nyújtott megoldások alkotják a járművet.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A Huawei platformját használó személyautó jön Európába

A járműgyártói tevékenységet a Huawei nem veszi annyira komolyan, mint a Xiaomi, de már egy ideje fejleszt erre a területre, és elég messzire jutott mostanra. A kínaiak az amerikai szankciók bevezetését követően határoztak úgy, hogy más járműgyártókkal közösen fog erre a területre fejleszteni.

A Huawei eléggé rejtélyes abból a szempontból, hogy a járműipari törekvéseit illetően többféle nyilatkozatot is tett már. Ami biztos, hogy egyre több gyártóval működik együtt, és vannak olyan autók, amik konkrétan megjelentek a cég boltjaiban is. De hivatalosan saját gépjármű gyártására nem törekedik, legalábbis ezt kommunikálja.

Galéria megnyitása

Az azonban egészen biztos, hogy a személygépjárművekbe szánt szoftveres platformja nagyon szépen terjed, sőt mi több, van kész hajtáslánca is, amit már több autóban használnak. Most pedig elérkeztünk arra a pontra, hogy érkezik Európába az első olyan autó, amiben a Huawei által fejlesztett DriveONE platform teljesít szolgálatot.

Galéria megnyitása

A Dongfeng kínai gyártó Seres 5 névre hallgató modellje, ami először elérhető lesz Európában a Huawei által biztosított fedélzeti rendszerrel és egyben a cég nevéhez is köthető hajtáslánccal. A Seres 3 például már korábban befutott Európába, szóval nem lesz teljesen új maga a Dongfeng az öreg kontinensen. De a hasonló név ellenére ez egy teljesen különálló és más felépítéssel rendelkező jármű.

A Seres 5-nél a Huawei már a hajtáslánc fejlesztéséhez is hozzájárult, amellett, hogy az infotainment rendszert biztosítja. Ez már egy nagyobb SUV, 30 centi híján 5 méter hosszú, és 2,88 méteres a tengelytávja. Nem meglepő módon elektromos autóról beszélhetünk, kizárólag villanymotorok hajtják a Seres 5-öt, ezek párban vannak foglalkoztatva. De a Huawei hajtáslánca egyébként alkalmas benzinmotor fogadására is, hogy a hatótáv még nagyobb legyen.

Galéria megnyitása

A Teslákhoz hasonlóan, erőből itt sincs hiány, bátran lehet gyorsulgatni a Seres 5-tel, ugyanis 940 Nm-es nyomatékkal szolgálhat és 585 lóerős teljesítmény leadására képes. 80 kWh-s akkumulátorcsomag lapul a padlólemezben, amivel állítólag képes megtenni akár 500 km-t is. Kínában készült egy hatótávnövelővel megtoldott változata is, ahol 1,5 literes benzinmotor tud gondoskodni a még nagyobb hatótávról, de ez felénk nem érkezik.

Galéria megnyitása

A Huawei jelentős hozzájárulásával fejlesztett járműről lehet tölteni más autókat, képes a saját akkumulátorából energiát biztosítani más villanyautók számára (V2V). Illetve megoldható róla kempingek kiszolgálása is, lehet rá csatlakoztatni különböző elektromos berendezéseket (V2L), ami egy hasznos trükk. A vállalat folyamatosan dolgozik azon, hogy a hajtáslánca minél több jó lehetőséggel szolgáljon, több nagy vállalattal együttműködik a Huawei K+F részlege.

Galéria megnyitása

A jármű fedélzetén a Huawei HiCar fogadja a felhasználókat, ami önállóan is nagyon sok hasznos applikációval szolgál, de megteremti annak a lehetőségét is, hogy a mobillal össze legyen kapcsolva. A nagyra szabott központi képernyőről lehet vezérelni szinte az összes funkciót, de azért támogatja a HiCar a fizikai gombokat, tekerhető kezelőszerveket is, ilyenek is vannak a Seres 5-ben.

Galéria megnyitása

A jármű olyannyira a Huawei technológiáira épít, hogy a hivatalos álláspont szerint a hangrendszert is a vállalat hangtechnikusai hangolták úgy, hogy a lehető legjobban szóljon. Egyébként 11 hangszóró számolható össze a Seres 5-ben, ami soknak hangozhat, de manapság már viszonylag átlagosnak számít a felsőbb árkategóriában, és a Dongfeng autója bizony nem lesz olcsó.

Galéria megnyitása

Egyelőre nem ismert a hivatalos ára, de egészen biztos, hogy 20 millió forintnak megfelelő összegnél többet kell majd érte fizetni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére