A GOOGLE SZERINT A TABLETEK LEKÖRÖZIK MAJD A NOTEBOOKOKAT

Rich Miner, az Android társalapítója elkötelezett beszédet intézett a fejlesztőkhöz a táblagépekre történő fejlesztés fontosságáról.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. márc. 13. 6:01
A Google szerint a tabletek lekörözik majd a notebookokat

Ha az Android és a táblagépek viszonya kerül terítékre, akkor általában kritikus hangnem társul az emberek mondandójához, pedig volt olyan időszak, amikor a Google még saját verziót fejlesztett kizárólag a nagyképernyős használatra. Most pedig azon dolgozik a cég, hogy ezt az állapotot visszahozza kicsit, és tovább is gondolja, úgy vélik, hogy a jövőben a tabletek lekörözik majd a notebookokat az eladási számokat tekintve.

Tavaly az év második felében elkezdődött egy olyan fejlődés, aminek az eredményeként végre az emberek jobb élményt nyújtó táblagépeket kaphatnak majd a jövőben az Androiddal a fedélzeten. Néhány napja számolhattunk be arról, hogy elkészült az Android 12L operációs rendszer, amit a Google az Android 12-nek a továbbfejlesztésével hozott össze. És már azt is lehet tudni, hogy a Lenovo, a Microsoft és a Samsung biztosan készít ezzel tabletet.

Galéria megnyitása

Az Android 12L a cég azt kommunikálja, hogy már lényegesen jobb lehetőségeket fog biztosítani a felhasználóknak, de azért még érződik a fejlesztésen, hogy gyorsan sikerült összehozni. Néhány jó alapötlet már van benne, de azért nem fogja felvenni a versenyt az iPadOS-szel, amit az Apple évek óta csiszolgat kifejezetten az iPadek számára, de az iOS-et alapot használva. A recept tehát ugyanaz, mint most a Google-nél, csak a keresőóriásnak van néhány év lemaradása ezen a fronton, amit nem lehet hónapok alatt ledolgozni.

Galéria megnyitása

A Google-nél tisztában vannak azzal, hogy az alkalmazások terén eléggé rossz a helyzet a táblagéptámogatást tekintve, és ezen próbál változtatni. Rich Miner, az Android társalapítója, aki jelenleg az Android táblagépek technológiai vezetője a Google-nél, arról beszélt a fejlesztőknek, a The Android Show esemény keretei között, hogy óriási lehetőségek rejlenek ebben a területeben, éppen ezért fontos odafigyelni arra, hogy a fejlesztések kellő figyelmet kapjanak.

Galéria megnyitása

Miner kitért arra, hogy 2011-ben a Google már fejletett táblagépekre Androidot, és akkor megjelentek olyan megoldások, amik kellemesebbé tették a használati élményt a nagyobb felületeken, de azóta igazából nem volt érdemi előrelépés. Ezen a területen stagnálás állt be, ami baj. 2019 végén és 2020-ban hirtelen megnőtt a kereslet a tabletek iránt, és hirtelen kiderült, hogy igazából ezen a téren az Androidnak súlyos elmaradásai vannak.

Az Android 12L Rich Miner szerint egy jelentős lépést tett a hátránya ledolgozása felé, de ez egyáltalán nem elég. A Google erőfeszítései mellett arra is szükség lesz majd, hogy az alkalmazásokat készítők is elinduljanak ebbe az irányba, hiszen csak akkor érhet meg a teljes ökoszisztéma arra, hogy az új felhasználói igényeket képesek legyenek kielégíteni. A mai hardverekkel elképesztően sok lehetőségben lehetne gondolkodni, és a végtermék lényegesen olcsóbb, mint egy notebook, aminek köszönhetően nagy érdeklődéssel lehet számolni a jövőben.

Galéria megnyitása

A szakember elmondta, hogy 2020-ban a táblagépek forgalma megközelítette a laptopok eladásait, de szerinte ez még közel sem a vége annak a terjeszkedésnek, ami jöhet. Rich Miner egyenesen arról beszélt a fejlesztőknek, hogy a várakozása szerint idővel az erőviszonyok meg fognak fordulni, és táblagépből adnak majd el többet, nem pedig notebookból. A fordulópont pedig Miner szerint egyáltalán nincs már messze.

Galéria megnyitása

Ez az elképzelés egyébként egyáltalán nem új, igazából sok évvel ezelőtt már hallottuk ezt, és igazából az Apple mostanra szinte el is érte azt a szintet az iPadekkel, hogy az átlagfelhasználók igényeit igazából már teljesen ki tudja elégíteni, és sokan nem MacBookot vásárolnak az egyszerűbb igényekhez, hanem szimplán egy iPadet, amihez hozzácsapnak egy billentyűzetet.

Sajnos Miner mostani elképzeléseit kicsit árnyalja, hogy igazából 2021 végén már ismételten csökkent a tabletek iránti érdeklődés, minden bizonnyal ezért is nem az elmúlt évre hivatkozott a szakember a fejlesztőkhöz intézett ösztönző beszédében. Arra azonban nagy szükség lenne, hogy az Android tényleg magára találjon ezen a téren, mert ameddig a szoftver esetlen, addig a felhasználók inkább fogják az Apple termékeit választani, ha ilyen megoldásban gondolkodnak – és a pénztárcájuk is engedi.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
szolse
szolse
2022. márc. 14. 13:44
#6

engem az érdekelne, hogy tabletre miert nem fér fel egy ledes villanó

cheatergs
cheatergs
2022. márc. 14. 11:53
#5

Mi, már megint?

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. márc. 13. 20:54
#4

Tabletnek is megvan a létjogosultsága ritkább esetekben.
Komolyabb, kényelmesebb munkára pedig ott a laptop és az asztali számítógép.

Hiába erőltetik a tabletet mindenre. Arra nem való.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. márc. 13. 15:55
#3

Amíg nem lesz értékelhető áron értékelhető teljesítmény is, addig nem. Egy vacak tömegtelefonba képesek beledobni 8 giga ramot simán, de ha ugyanezt tablettel szeretnéd, már erősen zsebbe nyúlós, majdnem negyedmilliós téma. Kösz nem...

rtagore
rtagore
2022. márc. 13. 10:43
#2

A tablet tartalomfogyasztásra jó, minden másra a PC (asztali, laptop). Kíváncsi vagyok hogyan menne táblagépen a videóvágás, konvertálás?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. márc. 14. 22:23

@elec  hát macbookon kívül semmi máson nem működik :D

gyenesmartin
gyenesmartin
2022. márc. 13. 9:48
#1

Solid Edge, Inventor, Catia, TIA portal, Eplan megy androidon vagy IOS-en? Ha igen, akkor azonnal váltok is tabletra.

Vissza az oldal tetejére