Shop menü

A GALAXY S25 SZÉRIA JOBBAN FOGYOTT, MINT AZ S24, AZ S26 PEDIG MÉG NÉPSZERŰBB LEHET

Kiderült, hogy milyen készletekkel fordulhatott rá a Samsung a Galaxy S26 széria rajtjára.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A Galaxy S25 széria jobban fogyott, mint az S24, az S26 pedig még népszerűbb lehet

A Samsung számára a Galaxy S széria mindig is a legfontosabb volt az okostelefonok piacán, de az elmúlt években ez különösen felértékelődött. Évről évre nagyobb volumenben fogytak a prémium eszközök, jelentősebb bevételt termeltek a cégnek, ami főleg akkor volt fontos, mikor a memóriachip divízió éppen mélyrepülésben volt. 

A Galaxy S26 bevetésére a Counterpoint Research arról készített egy jelentést, hogy a Galaxy S25, és az azt megelőző Galaxy S24 széria forgalma miként alakultak egymáshoz képest. Ebből kiderült, hogy havi szinten jóformán végig jobban teljesített a tavalyi sorozat, mint az azt megelőző generáció egy évvel korábban. Voltak azért olyan pillanatok, mikor a differencia nem volt nagy, de jellemzően az SGS25 fogyott nagyobb mennyiségben hónapról hónapra. 

Galéria megnyitása

Azt hozzá kell tenni, hogy a Galaxy S25 később rajtolt, mint a Galaxy S24 sorozat, ezért volt az első hónapban jelentősebb a különbség. A Galaxy S26-ra még tovább kell várnia az érdeklődőknek, de márciustól már elérhető lesz. Éves szinten 5 százalékkal fogyott több Samsung Galaxy S25 modell, mint Galaxy S24 variáns – jelentette ki a Counterpoint a rendelkezésére álló adatok alapján. 

A Galaxy S Ultra kivitelek mindig a legnépszerűbbek, tavaly pedig az eddigieknél is nagyobb volt a kontraszt a termékpalettán belül. A Galaxy S25 Ultrából 7 százalékkal adtak el többet 2025-ben, mint a Galaxy S24 Ultrából 2024-ben.

Egy friss dél-koreai jelentés szerint a Samsung még az utolsó pillanatban is azon volt, hogy a Galaxy S26 Ultra modellből tudjon minél nagyobb készletet felhalmozni a bevezetés pillanatára. Az ETNews által megosztott pletyka szerint a gyártó eredetileg 2,5-2,9 millió darabos raktárkészletet tervezett, de ezt végül nagyjából 1 millióval megtoldották, és 3,5-3,9 milliós példányszámmal fordultak rá a bevezetésre. 

Galéria megnyitása

Ez elsőre túlzásnak tűnhet, de igazság szerint már január közepén is volt arról egy hír a The Elec hasábjain, hogy a Samsung 3,6 millió Galaxy S26 Ultra modellt kíván legyártani a rajtra. Tehát a teljesen különböző forrásokból származó információk egybevágnak. A vállalat valóban arra számít, hogy a Galaxy S26 Ultra az első pillanattól kirobbanóan népszerű lesz. 

A korábbi beszámoló szerint, miközben a Samsung a zászlóshajóból több mint 3,5 milliót halmozott fel, addig a Galaxy S26-ból csak nagyjából 700 ezer példányt gyárthatott le, a Galaxy S26+ pedig még kisebb mennyiségben, csak 600 ezres példányban várhatja, hogy forgalomba kerüljön.  

A kiszivárgott információk szerint a Samsung 2026 egészében kb. 18 milliót szeretne leszállítani a Galaxy S26 Ultrából, miközben a Galaxy S26 és a Galaxy S26+ kombinált fogalma 12 millió körül alakulhat. 

Ez azért igazán érdekes, mert a Counterpoint ilyen drámai kontrasztot még sosem látott az eladásokban. A Galaxy S Ultra modellek általában a teljes forgalom 45-46 százalékát tették ki. Ehhez képest a fent vázolt számok 60 százalékos dominanciát vetítenek előre. Kíváncsian várjuk, hogy a cégnek valóban sikerül-e a vásárlókat ilyen hatékonyan a prémium csúcsgép irányába terelni, vagy inkább az eddigiekhez hasonló arányokat látunk majd az értékesítési adatokban.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére