A Száguldó cirkusz sokszor jár élen a digitális technológiai újítások tekintetében is, hiszen mégis csak ez a technikai sportág egyik csúcsa. A Forma-1-et követik a legtöbben globálisan a motorsportok közül, éppen ezért itt van a legnagyobb szükség arra, hogy a versenyek lebonyolítása a lehető legpontosabban menjen. Ebben pedig már sokat tud segíteni az MI.
A mesterséges intelligenciát különböző feladatokra már korábban elkezdték használni az F1 keretei között. Főleg az adatok elemzésében van a csapatok segítségére a technológia, de arról is lehetett hallani, hogy a stratégiák megalkotásában is munkára tudják fogni az MI-t. Folyamatosan vizsgálják, hogyan lehet ebből a lehető legtöbbet kihozni. Az FIA pedig úgy döntött, hogy az idei utolsó versenyen kipróbál valami újat ezen a fronton.
Abu-Dzabiban a közvetítéseket már gépi látás (computer vision) is figyelte, és a pályaelhagyásokat ennek segítségével felügyelték.
A pályaelhagyásokat nézői szemmel egyszerű figyelemmel kísérni, mindenki azt gondolja, hogy ez nem egy olyan nagy probléma, amivel ne lehetne megbirkózni. Az esetek többségében ez így is van, de azt nagyon kevesen tudják, hogy valójában hány ilyen esetet kell a versenyfelügyeletnek vizsgálnia egyetlen futam leforgása alatt. Átlagosan 800 pályaelhagyást jelentenek egy versenyen a csapatok, és idén a Red Bull Ringen rendezett futamon pedig már több mint 1200 bejelentés érkezett.
Ennek hatására döntött úgy az FIA, hogy ideje egy olyan rendszert kidolgozni, ami megkönnyíti a bírák dolgát. A pályaelhagyásokat az idei utolsó futamon sok esetben így már az MI bírálhatta el. A gépi látással üzemelő rendszer nem minden ügyben dönthetett, de elképesztően nagy segítséget jelenthetett a felügyeleti központban dolgozóknak. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a több száz ügyből csak nagyjából 50 esetet kelljen ténylegesen a bíráknak megvizsgálnia.
A pályaelhagyásoknak többféle oka lehet, és a vitatható eseteknél továbbra is az illetékes szakemberek fognak dönteni. Arról nem szólt a fáma egyelőre, hogy milyen tapasztalatokat tudtak gyűjteni a rendszerrel a mostani hétvégén, de nem lenne meglepő, ha jövőre már az összes versenyhétvégén üzemelne a gépi látással dolgozó MI „videobíró”.
Az FIA egyebek mellett megvásárolta a Catapult nevű rendszert, ami a járműveken elhelyezett jeladókat használva képes hajszálpontosan figyelemmel kísérni azok helyzetét a pályán. Az FIA műveleti központját vezető Tim Malyon kiemelte, hogy minden technológia használatára nyitottak, ami segít a versenyek lebonyolításában. Egyelőre az MI-t csak arra használják, hogy az egyértelmű esetekben döntést hozzon, így a kétes ügyekre nagyobb figyelmet tudnak fordítani a szakértők.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az esetek 80 százaléka olyan, hogy az csak fölöslegesen köti le versenyfelügyelet erőforrásait, a maradék 20%-ban viszont tényleg megfontoltan kell tudni dönteni. Jövőre további fejlesztésekkel készülnek a hatékonyság és a pontosság növelése érdekében, miközben rendszeresíthetik a most elsőként tesztelt pályaelhagyásfelügyelő rendszert.
































