A világ legnagyobb felvevőpiaca Kína az okostelefonok terén, és az utóbbi időben egészen elképesztő mértékben átalakult az eladási toplista a gyártók és a készülékek szempontjából egyaránt. Szárnyalások és bukások egyaránt kiolvashatóak a Counterpoint Research legújabb kutatásai eredményeiből.
Rengeteg országban állt újra növekedő pályára a mobilpiac, és Kínában is emelkedést lehet látni, de közel sem olyan mértékben, mint nyugatabbra. Sokáig arról beszélte, hogy Kínában talán nem is lesz egyelőre növekedés, de végül sikerült 1,5 százalékkal több okostelefont leszállítania a vállalatoknak, mint egy évvel korábban.
Jól mutatja, hogy az ünnepi időszak még milyen gyenge volt, hogy negyedéves szinten az emelkedés mérték elérte a 4,6 százalékot, de már akkor is volt éves szinten némi emelkedés. Zsinórban ez a második negyedév, ami jobb számokat hoz, tehát szép lassan Kína is kezd felállni a korábbi rossz helyzetből. Ez pedig elsősorban a kínai gyártók számára tett jót, ugyanis az egy évvel ezelőtt még szemmel látható előnnyel piacvezetőnek számító Apple elkezdett hátrafelé csúszni az eladási adatok alapján.
Egy évvel ezelőtt a Vivo a harmadik volt, de azok a márkák, amik megelőzték, jelentős bukásokat könyvelhettek el, miközben nála a forgalom megtartotta a korábbi szintet, mindössze 0,4%-kal adott el kevesebb mobiltelefont, mint egy évvel korábban. Ezzel a teljesítménnyel 17,4 százalékos részesedésre tett szert, ami az idei első negyedévben elég volt a piacvezető pozíció megkaparintásához. Érdekesség, hogy évvel ezelőtt az Apple még 19,7%-kal állt az élen.
Ezúttal a Honor lett a második Kínában, miközben tavaly még a negyedik helyen tudott zárni az első negyedévben. A Honornak nagyon jól sikerült az elmúlt év, a drágább eszközeit is többen keresték, és nagy népszerűségre tettek szert a hajtogatható eszközei is. Éves szinten 11,5 százalékkal tudta növelni a forgalmát, és ezzel a teljesítménnyel 16,1%-os piaci részesedést ért el.
Az iPhone-ok értékesítésével az Apple a dobogó harmadik fokára csúszott vissza, és a kiemelt gyártók között a legnagyobb veszteséget könyvelhette el. Az egy évvel korábbi eladásaihoz képest most 19,1 százalékkal kevesebb eszközt tudott értékesíteni, ami komoly probléma a cégnek. A globális forgalomban is látszott, hogy idén nagyobb lemaradásban volt a Samsung mögött, mint egy évvel korábban, amihez több tényező is hozzájárult, így a kínai gyengélkedés is. „Csak” 15,7%-os részesedéssel zárt, alig megelőzve a Huawei-t.
A Huawei a negyedik legnagyobb gyártó lett Kínában 15,5%-os szeletet kihasítva a képzeletbeli tortából, miután éves szinten hajszál híján 70 százalékkal több mobiltelefont tudott leszállítani. A cég szárnyalása a Mate 60 bemutatójával indult be igazán, és arra számítanak, hogy a most bemutatott Pura 70 széria is nagy siker lesz majd. Csak az a kérdés, képes lesz-e elég chipet gyártani a mobilok számára a SMIC az egyre szigorúbb amerikai korlátozások mellett. Érdekes lesz majd azt látni, hogy innentől mit hoz a Huawei jövője.
Nagyon szoros volt a mezőny, ugyanis az Oppo az ötödik helyen 15,3%-os részesedéssel futott be, vagyis mindössze 0,4%-kal maradt az Apple mögött, miközben közéjük még a Huawei is beékelődött. Tavaly az Oppo egyébként még a második helyen zárt 2023 elején, tehát neki ez az eredmény nagyon kiábrándító. A Xiaomi egy minimálisan tudott erősíteni, 8,6%-kal több terméket adott el az egy évvel korábbi teljesítményéhez képest. Ezzel 14,6%-os részt szerzett magának a kínai piacon.
A következő negyedévben még tovább növekedhet majd a forgalom Kínában, és mindenképpen érdekes lesz majd azt látni, hogy miként alakul az Apple sora megerősödött kínai ellenfelekkel szemben „idegenben”.