A felhasználóknak általában nagyon fontos az, hogy a megosztott tartalmak a közösségi oldalakon sok kedvelést gyűjtenek össze. Viszont a Facebook már többször hangoztatta, hogy nem a like-ok számára kellene utaznia az embereknek, mikor posztolnak, hanem sokkal inkább arra, hogy önmagukat kifejezzék, olyan dolgokat tegyenek közzé, amit csak szeretnének.

A Facebook a közösségi élmény javítása érdekében az Instagram esetében már el is kezdte a kedvelések számának a rejtését. Július óta egyre több régióban nem lehet látni bizonyos képek és videók esetén ezt a népszerűségi mérőszámot. És frissen kiszivárgott információk szerint ugyanaz lesz tapasztalható a Facebookon is, szóval a közösségi oldal a saját háza táján is gondoskodhat a „fejlesztés” a bevetéséről.

A kifejezetten Facebook érdekeltségű alkalmazások vizsgálatával foglalkozó Jane Manchun Wong lett arra figyelmes az egyik programkiadás kódjában, hogy hasonló sorokat tartalmaz, mint ami az Instagram esetében is a kedvelések elrejtésére szolgál. És az alábbi képeken lehet is látni, hogy miként nézhet majd ki a Facebook esetében a kedvelések számának a háttérbe helyezése. Szépen kivehető a szakember által megosztott képernyőmentésen, hogy a hozzászólásoknak és a megosztásoknak a száma továbbra is szerepelhet a bejegyzések alatt, de kedvelések, illetve egészen pontosan a reakciók mennyisége már nincs számszerűsítve. És a részletes nézeten belül sem lehet azt látni, hogy a különböző reakciókból mennyit kapott az adott tartalom, csak az figyelhető meg, hogy kik milyen gombot használtak.

Galéria megnyitása

Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a fiók tulajdonosa számára ugyanúgy látható lesz majd ez a szám, ahogy azt korábban az Instagramnál is láthattuk. Szóval az embereknek továbbra is támpontként szolgálhat, hogy milyen megosztásaikat kedvelik a legtöbben, de nem kell görcsösen arra hajtaniuk, hogy a külvilág feléi is megmutassák, mennyi like-ot tudnak gyűjteni.

Valószínűleg annak köszönhetően dönthet úgy a Facebook, hogy saját szolgáltatásába is átemeli ezt a változtatást, hogy az Instagram esetében pozitív fogadtatásban részesült a módosítást. Az ilyen fajta mérőszámok eltüntetésével fesztelenebbül képesek alkalmazni a közösségi szolgáltatásokat az emberek. Jane Manchun Wong a változást az androidos applikációban szúrta ki, de valószínűleg minden platformon leradírozza majd a grafikus felületről a reakciók számlálóját a Facebook.

A vállalat az ügy kapcsán elmondta, hogy fontolgatja a kedvelések számának az elrejtését, de részleteket ezzel kapcsolatban nem árult el. Így azt nem lehet tudni, hogy ez a változás mikor és hol következhet be. De elképzelhető, hogy ugyanolyan fokozatossággal lesz majd bevezetve, mint ahogy az megvalósult az Instagram esetében korábban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. szept. 3. 16:46
#2

Marha jó, hogy iponra évtizednyi késedelem után szinte évre pontosan akkor került fel, mikor a többiek kezdik megszűntetni! :D

axe
axe
2019. szept. 3. 21:23

@Geralt_of_Trivia  az haggyán, de mindig egyre rosszabb lett az oldal kinézete, 3-4-5 éve teljesen máshogy nézett ki és az jobban is tetszett, átláthatóbb volt, és a hozzászókásoknál nem kellett lapozni állandóan

pdx006
pdx006
2019. szept. 3. 16:44
#1

Remélem legalább ez kimegy a divatból minden platformon, nem lenne különösebb gond vele ha nem ész nélkül menne, de amire egyszer tömegesen rászabadul a jónép az kezelhetetlenné és valótlanná válik arról nem beszélve hogy sokakból pszichológiai esetet csinál. Annak örülni hogy Jóskának meglett a 10e feliratkozója, meg 20e lájkja már olyan szolgalelkűségre utal, hogy arra a középkorban se volt példa. Azok se különbek persze akik ehhez mérik az egójukat.

axe
axe
2019. szept. 3. 20:18

@pdx006  én azér örülök ha látom mennyi lájk meg milyen hangulatjelek vannak egy-egy poszton, sokat elmond legalábbis nekem hogyan reagálnak rá az emberek vagy mennyire érdekli őket (nem, egy db posztom sincs fb-on, és másoké sem érdekel)

Vissza az oldal tetejére