Egy friss kutatás szerint a denevérek agya nemcsak az állatok múltbéli és aktuális pozícióját és mozgását képes nyomon követni, de az is előrevetíti, hogy hol lesz a következő pillanatokban az állat, és mit csinál ott. Ezért a hippokampusz úgynevezett helysejtjei felelnek, amelyek a pozíciós adatok feldolgozását végzik.
Mindez persze annyiban nem meglepő, hogy emberként képesek vagyunk rá, hogy számoljunk mozgásunk során azzal, várhatóan hol fogunk tartózkodni a következő pillanatokban, mondja Nicholas Dotson, a Salk Intézet kutatója, a vizsgálat vezetője. Dotson és kollégái vezeték nélküli elektródákkal és egy 16 kamerából álló mozgáskövető rendszerrel vizsgálták hat nílusi repülőkutya mozgását.
A kísérleteket egy olyan szobában végezték, amelyben a falak borításának köszönhetően minimális volt a hangok visszaverődése, és ezt a teret vagy véletlenszerűen, üresen, vagy etetőkkel kiegészítve, irányítottan fedezhették fel az állatok. A vizsgálatok alapján a denevérek mindkét esetben részletes térbeli térképet vázoltak fel agyukban a helyiségről és az általuk bejárt útvonalról is. Ráadásul az is kiderült, hogy utóbbi a várható jövőbeni pozíciókat is tartalmazta.
Ez a „természetes GPS” vélhetően nagyban segíti az állatok boldogulását a táplálék megtalálása és a ragadozók elkerülése során. Erre, amint már említettük, több faj is képes, amelyek életmódjuktól és a helyzettől függően különböző helyzetekben eltérő jelentőséget tulajdonítanak a múlt, a jelen és a jövő pozicionális adatainak. Ha például egy majom egyik faágról egy másikra ugrik vagy emberként egy domboldalon lefelé síelünk, a jövő „ismerete”, vagyis eltervezése nagyon fontos a túlélés szempontjából.
A denevérek esetében az ilyen helyzetek saját és zsákmányuk gyors mozgása miatt gyakoriak, vagyis az állatoknak szinte folyamatosan számolniuk kell azzal, hogy mi a következő lépés, és hol lesznek a következő pillanatban. Hogy ez esetükben idegi szinten hogyan működik, az nagyon érdekes lehet saját agyunk működésének megértéséhez is, hangsúlyozzák a szakértők. Ez ráadásul nemcsak az egészséges agy, de a beteg agy szempontjából is lényeges kérdés, hiszen például az Alzheimer-kór esetében az egyik funkció, amely súlyosan sérül az új útvonalak eltervezésének intuitív képessége, vagyis hogy az érintettek új vagy kevéssé ismert környezetben tájékozódni tudjanak.































