A hofeji Kínai Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói rezet és réz nanodrótokat építettek lítiumion-akkumulátorokba, ilyen módon módosítva a részecskék organizációját, ami szupergyors töltést tett lehetővé anélkül, hogy a tárolt energia mennyiségét befolyásolta volna. Ez a jobb hatékonyságú akkumulátor egy napon többek közt elektromos autókban hasznosulhat, és általa a kocsik gyorsabban és hosszabb utakra lehetnek feltölthetők.

A lítiumion-akkukban a szilárd struktúra valamiféle kötőanyag alkalmazásával valósul meg, aminek viszont az a hátránya, hogy a keletkező sűrű akkufolyadékban a töltést hordozó részecskék eloszlása véletlenszerű, ez pedig lassítja a töltés folyamatát. A hígabb folyadékkal ellátott akkukkal pedig az a probléma, hogy rendezettebb ugyan a folyadék, és így gyorsabban töltődnek, de kevesebb energiát tudnak tárolni.

A kínai kutatók viszont létrehoztak egy olyan lítiumion-akkut, amely egy újfajta módon strukturált anódnak köszönhetően egyesíti a két típus előnyös tulajdonságait. A lítiumakkuk anódjai alapesetben többnyire grafitrészecskékből épülnek fel, és ezeket keresztül zajlik a töltésáramlás. A grafitrészecskék elrendezése az ilyen esetekben általában véletlenszerű, az új akkuban viszont a kutatók rendszert vittek a részecskék elrendezésébe, és a köztük lévő rések eloszlásába, vagyis a porozitásba is.

Galéria megnyitása

Az így módosított anóddal az akkumulátor 5,6 perc alatt 60 százalékra, 11,4 perc alatt pedig 80 százalékra töltődött fel, miközben megőrizte korábbi magasfokú töltéstároló képességét. A 100 százalékos töltöttségig szükséges időről nem számoltak be a szakértők, de az elektromos autók gyártói gyakran eleve azt javasolják, hogy az akkut a hosszabb élettartam megőrzése érdekében csak 80 százalékig töltsék fel a felhasználók. A 11,4 perces töltési idő így is lenyűgöző, egy Tesla esetében jelenleg körülbelül 40–60 percre van szükség, amíg 40 százalékról 80 százalékra töltődik az akkumulátor.

A fejlesztés az anód sűrűségének nagyfokú kontrollálása által valósul meg, mondják a kutatók. Az elektróda tetején nagyobb porozitást, lejjebb pedig alacsonyabbat értek el a szakértők, ami ideálisnak bizonyult a használathoz. Ezt a rendezettséget úgy valósították meg, hogy a grafit anódot rézzel vonták be, és anyagát réz nanodrótokkal keverték. A keveréket aztán felmelegítették, majd lehűtötték és összenyomták, magasan rendezett szerkezetbe kényszerítve a részecskéket. A kutatásban részt nem vevő külső szakértők szerint az ötlet nagyon ígéretes, ugyanakkor félő, hogy az újabb feldolgozási lépés és réz bevonása jelentős költségnövekedéssel járhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

72 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. máj. 1. 15:19
#5

A cikk írója: "... egy Tesla esetében jelenleg körülbelül 40–60 percre van szükség, amíg 40 százalékról 80 százalékra töltődik az akkumulátor." Remélem ez elég minősítést jelent neki. :)

Ez tipikusan egy olyan eset, hogy aki tudja mi az igazság annak nem kell linkeket adnom a valóság bízonyítására, aki pedig laposföld hívő azt meg nem áll "hatalmamban" megtéríteni.

Aki egyik csoportba sem tartozik, csak elolvasta a cikket annak ajánlom a mosolygást amikor ilyen butaságot olvas -mint a fenti idézet a cikkből-  :)

20 perc alatt *megvan a 10%-ról 80%-ék. 

( értelmesebb helyeken én is elvárom és én is írnék még számokat, adatokat hozzá, melyik model, milyen aksi, milyen töltő, hőmérségket stb.  mivel a valóságban ezektől erősen függ a töltési teljesítmény, idő )

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. máj. 2. 22:29

@Bihus Érdekes, hogy miért is kell a valóságról ennyire vitázni. Sok magyar nyelvű és érthető videó van akár youtubeon is, ahol Tesla tulajdonosok mutatják milyen az "élet" elektromos autóval, főleg a töltés. 

Spoiler: Nagyon elégedettek és boldokok. :) Hajrá Tesla ( hajrá SpaceX )!

manbali82
manbali82
2022. ápr. 30. 6:37
#4

"lítiumion" ez a kulcsszó, azaz semmi új, marad ez a 25-30 éves technika, ami nem mellesleg erősen környezet károsító

a legszebb az egészben hogy minimum 10x nagyobb kapacitású, 5x gyorsabban töltődő, környezetbarát anyagból készült aksik is léteznek, csak nem gyártják, mert tilos, meg mert a megfelelő "körök" a szabadalmat már rég lenyúlták, a nem együttműködő egyéneket elhallgatatták...

rombolná a profitot és a zs világuralom pilléreit

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. máj. 2. 22:36

@Bihus Az ilyenek mint: fekpat, jOttemlukra, manbali82 stb. egy kutya. :)

Ott vannak a videók a Tesla autók töltéséről, lehet nézni mennyi idő. Nekem bőven elég, hogy tudom az igazságot és látom a fejlődést meg a Tesla terjedést. Nem akadok ki az ilyen fajtákon mint ezek. :)

pdx006
pdx006
2022. ápr. 29. 16:31
#3

Dolgozzanak. 6 perc is sok. Eközben derékszögben emelkedik a lítium árgrafikonja.

fekpat
fekpat
2022. ápr. 29. 12:37
#2

Utána 0,1 másodperc alatt lobban be, és robban fel, ami szintén új rekord.

peti19870621
peti19870621
2022. ápr. 30. 15:06

@Kutya_aki_megugatja_az_idiótákat jó kutya. buksi simi. @mosdatlan_falusi -szerintem tartózkodik, s langusztája van.

BiroAndras
BiroAndras
2022. ápr. 29. 10:31
#1

Nagyon rosszak a számok a Teslák töltéséről. Valójában kb. 20 perc a 10%-ról 80%-ra töltés. A régi Model S és X a 40 perc, de 10%-ról 80%-ra.

Gondolom régi adat, és az is el van írva.

BiroAndras
BiroAndras
2022. máj. 13. 10:18

@Resike

  1. Eredetileg a régi Model S-t írtam, mivel a cikk is arról szólt, meg nekem is az van. Az csak 120kW-ot tud felvenni, ebből adódik a pár perc különbség. Aztán nem mindegy, hogy 0%-tól vagy 10%-tól indul a töltés.

  2. Mégegyszer, valaminek a létezését egyetlen példa is bizonyítja.

  3. Mégegyszer, a kisebb aksinál kevésbbé számít a töltő teljesítménye. Az meg hogy 28 vagy 30 sokmindentől függ.

  4. Mégegyszer, ott van a videón a 28 perc, és több más források is megerősítik.

  5. Mégegyszer, nem mondhatod valamire, hogy lehetetlen, amikor a saját szemeddel látod.

  6. Nem tudok mit csinálni, ha nem mérik ugyanazzal az autóval. Mellesleg teljesen jogosan nem teszik, mivel rajtad kívül senkit nem érdekel hogy maga a töltő mennyit számít. Akkor volt érdekes 5 percig amikor megjelent a v3-as töltő, mert akkor már kint volt a Model 3, ami tudta a 250kW-ot. Minden más esetben az az érdekes, hogy régi autó régi töltővel vs. új autó új töltővel. És a mérések minimális számából az is látszik, hogy ez is nagyon keveseket érdekel.

Vissza az oldal tetejére