A Samsung már teszteli azt a rendszerchipet ami az AMD grafikus egységét foglalja magában, és bár úgy fest, igencsak szép teljesítményre képes az egység, ennek ellenére van némi esély arra, hogy ez még nem is a végleges chip lesz. Első blikkre csak tesztkonfigurációnak tűnik a lapka, ami minden eddigi megoldást überel a 3DMark alatt.

A 3DMark Wildlife tesztjének a keretében 8134 pontot hozott össze az az AMD integrált GPU, ami elvileg a Samsung következő generációs rendszerchipjében felel majd a grafikus feladatok végrehajtásáért. Viszonyítási alap nélkül persze ez semmit nem mond, szóval helyezzük kontextusba a dolgot.

Galéria megnyitása

A Samsung Galaxy S21 azon variánsa, ami Európában is elérhető, tehát az Exynos 2100 rendszerchip dolgozik benne az ARM Mali-G78 alapú grafikus egységgel, 5295 pontot tud felmutatni, a Snapdragon 888-as variáns pedig egy hajszállal jobb, 5382 pontra képes. Néhány jobb felépítésű androidos csúcsgép alulról meg tudja közelíteni a 6000 pontot, de ezt a határt semmi nem lépi át. Mobilos körökben a csúcsot az Apple tartja, az A14 ugyanis olyan IGP-t tartalmaz, ami 7600 pont körül is tud teljesíteni.

Szóval az Apple A14 már azért közel jár az AMD és a Samsung közös fejlesztésű megoldásához, de nem tudja azt lekörözni, az androidos környezetben pedig nagyjából elképzelhetetlen jelenleg ilyen teljesítmény a mérési adatok alapján.

Galéria megnyitása

Lehetne számolgatni, hogy mennyivel erősebb százalékosan az AMD GPU-s Exynos, de túl sok relevanciája nincs a dolognak. Ugyanis a 3DMark eredményt egy olyan chip hozta össze ilyen kiváló ponttal, ami valójában még távolállhat attól, ami végül forgalomba fog kerülni kész fogyasztói termékekbe „csomagolva”. A processzor ugyanis Cortex-A77 magot tartalmazott, ami olyannyira nem mai darab már, hogy az ARM azóta felhasználásra kínálja a Cortex-A78 és Cortex-X1 egységeket, plusz már bejelentette az ARMv9 alapú megoldások első sorozatát is.

Nem tudni, hogy a végleges dizájn milyen felépítéssel bír majd, de ha még idén jönnek ezek, akkor a Cortex-A78 és a Cortex-X1 kerülhet elő mellette. Az Exynos 2100 is ilyen feldolgozókat használ, csak az ARM processzormagok mellett az IGP is az ARM-tól származik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2021. júl. 1. 17:54
#2

Az ipad pro 17000 felett megy ebben a tesztben.

j4ni
j4ni
2021. júl. 1. 17:05
#1

8100 ponttal belépni az 5000-6000-es mezőnybe az olyan mint targoncával menni súlyemelő versenyre. :)
Ha nem arról van szó, hogy tesztpadon dupla fogyasztással hozza ezt, akkor komoly cucc lehet belőle.

Vissza az oldal tetejére