Shop menü

3D VIDEÓZÁSSAL ÚJÍT AZ INSTA360, MEGLÉVŐ KAMERÁKKAL IS ELÉRHETŐ LESZ AZ ÚJÍTÁS

Több generációra visszamenőleg lesz elérhető az új lehetőség, amely új felhasználási területeket nyit meg.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
3D videózással újít az Insta360, meglévő kamerákkal is elérhető lesz az újítás

Nagyon igyekszik az Insta360 kivívni az emberek elismerését, és ennek meg is van a gyümölcse: szépen növekedik a vállalat, és folyamatosan lopja a teret a DJI-tól – meg persze a GoPrótól. Mostanában a zsebkamerákkal keltette fel a felhasználók érdeklődését – már kétféle változatban is elérhető a Luna –, ezúttal viszont egészen más vizekre evezünk, a 360 fokos kamerák kaptak egy új funkciót.

Az Insta360 mostanra nagyon széles kínálattal szolgál, de azért továbbra is a 360 fokos kamerák, és az azokhoz kapcsolódó kiegészítők, szolgáltatások jelentik a legfőbb bevételi forrását. Az utóbbi időben pedig sokat dolgozott a vállalat azon, hogy ezeknél képes legyen megoldani a 360 fok mellett a 3D képalkotást is. Szeptember 28-án indul az Egyesült Államokból az Insta360 kamerák legfrissebb újítása. 

Egyszerűen Spatial Capture, vagyis Térbeli rögzítés néven jön az új lehetőség, amihez jelentős számítási kapacitás kell, éppen ezért az Insta360 felhős infrastruktúráján keresztül lesz ez elérhető.

A vállalat elmondása alapján egy teljesen jól bejárható 3D környezetet lesz képes létrehozni a Spatial Capture mögött álló technológia. Elmondta az Insta360, hogy a tartalmak átalakítására a 3D Gaussian Splatting eljárást használja. Ezt alkalmazva a 2D-s, de gömbpanoráma videókból még többet lehet majd kihozni. Minden eddiginél egyszerűbben alkothatók majd interaktív digitális terek a 360 fokos kamerákkal. A megszokott 3D videókat, szkenneléseket úgy készítik, hogy egymás mellett dupla kamerát/optikát használnak a feladathoz, itt viszont más a metódus.

Az Insta360 elmondta, hogy minimum 2 percesnek kell lennie a felvételnek, hogy az átalakításhoz elegendő mennyiségű információt hordozzon. A Spatial Capture funkciót a felvétel mentését követően lehet igénybe venni, ami azt jelenti, hogy akár korábbi videókkal, utólag is meg lehet majd ezt oldani. A vállalat alkalmazásában érhető el az újítás, és a használatához mindenképpen szükséges online kapcsolat, és megfelelő adatkeret. Ugyanis minden felvételt fel kell tölteni a felhőbe, és ott zajlik majd a munka oroszlánrésze. 

Egy videó renderelése/átalakítása órákig tarthat az Insta360 által megosztott információk szerint, de ez minden bizonnyal azon fog múlni, hogy milyen hosszú az adott felvétel.

A felhasználók bezárhatják az alkalmazást a konvertálás közben, és értesítést kapnak, amikor a 3D tartalom létrejött. Miután elkészült, a digitális térben érintésvezérléssel, virtuális joystickkal vagy az okostelefon beépített giroszkópjával is lehet mozogni. Az alkotóknak lehetőségük lesz arra, hogy egyedi kamerapályákat is megadjanak a renderelt térben, és az eredményt videóként exportálhatják, vagy bármely böngészőben megnyitható interaktív webes linkként megoszthatják.

Galéria megnyitása

Az Insta360 a Spatial Capture szolgáltatást mindenki számára nyújtja, nem korlátozza új eszközökre. Az Insta360 X6 mellett használható lesz a korábbi Insta360 X5, valamint az Insta360 X4 generáció által készített felvételekkel is. Ennek köszönhetően a kamerák már ipari felhasználásban is jelentősebbek lehetnek, használhatók majd részletesebb dokumentálásra, még jobb ingatlanbemutatók hozhatók létre ezekkel, és így tovább.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére