A Huawei nemcsak szavakban szeretne hálát mondani a munkavállalóinak azért, mert a nehéz időkben is kitartanak mellette. A vállalat vastag bónuszt ad a dolgozóknak annak elismeréseként, hogy hozzájárultak a cég sikeréhez az elmúlt hónapokban is, és mindent megtettek azért, hogy képes kegyen Amerikától függetlenedni.

Többször is beszéltünk már arról, hogy a Huawei nagyon nehéz időszakot él most meg, de sok munkavállaló mindent belead annak érdekében, hogy a cég a jövőben is kiválóan szerepelhessen. És olyan komoly bónuszt adott ezért a cég a dolgozóknak, amilyenre korábban még nem volt példa. Világszerte 170 országban több mint 190 ezer különböző posztot betöltő munkás kapott extra juttatást a Huawei-nél.

Galéria megnyitása

Valószínűleg a Huawei sem bízott abban májusban, hogy ilyen módon sikerül egészen mostanáig átvészelni azt, hogy az Egyesült Államok nagyon durva szankciókat lengetett be ellene. Ezek még most is a levegőben lógnak a további döntéshozatalig. A kínai alakulat az okostelefonok szegmensében valósággal brillírozott, és a hálózati eszközök ágazata is egészen jól szerepelt. Egyre növekedik például az 5G partnerek száma, miközben az USA éppen ennek az ellenkezőjét szerette volna elérni. És ez tagadhatatlanul a dolgozók érdeme is a Huawei meglátása szerint. Mint ahogy az is, hogy több ponton sikerült az USA-tól függetlenedni a színfalak mögött.

A vállalat legtöbb munkatársa számára dupla fizetés jár ebben a hónapban, de a bónusz mértéke egyébként kicsit összetettebb módon lett megállapítva ennél. Egy belső dokumentum tanúsága szerint az összes olyan Huawei dolgozó, aki C teljesítményszint feletti besorolással rendelkezik, és nem volt semmilyen biztonsági szabálysértése, nagyobb fizetéshez juthatott az októberi alapilletményénél. És a teljes bónuszra szánt összeg pedig 2 milliárd jüan volt, ami átszámítva az aktuális árfolyamon 286 millió dolláros összeget jelent. És ez bizony már egy ekkora vállalatóriásnál is egészen kiemelkedőnek tekinthető.

Galéria megnyitása

Egyébként az augusztusi halasztást követően november 19-én fogja kihirdetni az Egyesült Államok, hogy milyen döntés született a Huawei ügyében. A cég a legvalószínűbb forgatókönyv szerint továbbra is rajta lesz az USA által összeállított, nemzetbiztonság kockázatot jelentő entitások listáján, de számos partnerének biztosítva lesz külön kereskedelmi engedély, és ezekkel továbbra is tarthatja a kapcsolatot. És bár már egyszer el lett halasztva a szabályozás bevezetése, az sem elképzelhetetlen, hogy újabb halasztást fog bejelenteni az Egyesült Államok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2019. nov. 18. 9:08
#4

Számolgattam, ez egy összeszerelő munkás egyhavi fizetésére jön ki per fő, ha mindenki ugyanannyit kapna. Ám mivel le merem fogadni, hogy a menedzserek nem egy kubikos bónuszát kapják, ez annyit tesz, hogy a belét kihajtatott kínai kis munkásember vállveregetésként megkapja jó eséllyel plusz tíznapi bérét, ami esélyesen európai körülmények között még az elrendelt túlórák negyedét sem fizetné ki.

De igen, üzleti lapokban milyen szépen hangzik egy ilyen hír, mert egyben nagy összeg látszatát kelti.

Ja, amúgy ez a hatalmas bónusz a cég negyedéves bevételének 0,3%-a. A nagyszívűség csak úgy süt róla. Ennél még talán Lölö fél disznajai is nagyobb bónuszok voltak.

pdx006
pdx006
2019. nov. 18. 7:41
#3

Itthon ez nem divat. Autógyárak is osztogattak, a magyar részeknek valahogy nem jutott. Hiába ők hozzák legolcsóbban a legtöbb profitot az nem számít.

subaruwrc
subaruwrc
2019. nov. 16. 15:25
#2

most 268 vagy 286 millió dollár ? És-sel meg ne kezdj már mondatot.

cheatergs
cheatergs
2019. nov. 16. 16:47

@subaruwrc Amennyire én tudom, nincs ilyen nyelvtani szabály, nevezetesen, h kötőszóval nem lehet mondatot kezdeni. Ami azt illeti, még költőknél is előfordul (József Attila, iirc).

Mintha az utóbbi évtizedben vki kutatott volna ennek az eredete után, és annyit talált, h az előző rendszerben terjedt el általánosban. Az okra már nem emléxem.

Stilisztikailag viszont hellyel-közzel lehet kifogásolni, ill. az előző mondat ismerete nélkül bekavarhat. Én kerülni szoktam fogalmazásban, de vsz nem hiba, ha vki használja.

axe
axe
2019. nov. 16. 3:14
#1

"hogy képes kegyen Amerikától függetlenedni."
mint amerika meg pár nagyon gazdag ország mindenkivel megszüntetné a kapcsolatait, vagy fordítva mindenki más szakítaná meg vele, ilyen mint az usa, egy utolsó utáni csöves leszakadsz roncstelep lenne

Vissza az oldal tetejére