2021 közepéig csak online eseményeket szervez a Microsoft

A döntést természetesen azért kellett meghozni, mert a jelenlegi járványhelyzet miatt érdemes minél inkább kerülni a személyes találkozókat, illetve a csoportosulást is, hiszen ezek mind-mind növelik a COVID-19 terjedésének esélyeit.

2021 közepéig csak online eseményeket szervez a Microsoft

A COVID-19 járvány miatt már nagyon sok rendezvény elmaradt, gondoljunk csak az MWC 2020-ra, a GTC 2020-ra, a GDC 2020-ra, míg más eseményeket későbbre halasztottak, így például a Computex 2020 sem júniusban, hanem majd csak szeptemberben kerül megrendezésre. Már amennyiben addigra rendeződik a globális helyzet és elmúlik a járvány.

Számos vállalat vezet be szigorú intézkedéseket annak érdekében, hogy a munkatársak és a partnerek egészségét egyaránt védje, ennek része a személyes találkozások számának drasztikus csökkentése, illetve az online meetingekre történő átállás. A fontosabb bejelentéseket sem nagyobb rendezvény keretén belül tálalják a közeljövőben, hanem online közvetítés, illetve sajtóközlemények formájában – ilyesmire készül a Microsoft is.

Galéria megnyitása

A vállalat vezetése ugyanis bejelentette, az összes olyan fontosabb esemény, amely korábban nagyszabású show keretén belül került megrendezésre, mostantól online eseménnyé válik, ez az állapot pedig minimum 2021 júliusáig marad érvényben – nyilván attól függően, lesz-e javulás az aktuális globális helyzetben. Ennek értelmében olyan nagy rendezvények állnak át online közvetítésre, mint például az Ignite 2020, az Ignite The Tour, a Build 2020, az MVP Summit 2021 és a Build Summit 2021. Lesz olyan rendezvény is, amely egyszerűen elmarad – ilyen például a júliusi Inspire 2020, amelynek Las Vegas adott volna otthont, és amelyen a személyes partneri találkozókra került volna a legfőbb hangsúly.

A hasonló események megrendezését számos eszközzel segíti a Microsoft, ide tartozik például a Teams, illetve a Microsoft 365 Live Events is. Utóbbinál egyébként 2021. július 1-ig megemelték a maximálisan kezelhető felhasználószámot, így 10 000 helyett akár 100 000 felhasználót is kiszolgálhat a platform egy-egy rendezvény kapcsán.

A változás persze nem csak a partnereknek és a publikumnak szóló eseményeket érinti, hanem a céges szintű külső és belső eseményeket is, amelyeknél szintén online lebonyolítást alkalmaz majd a vállalat. Az aktuális globális járványügyi helyzetet folyamatosan vizsgálni fogják, vagyis amennyiben a járvány elvonul, ismét visszatérnek a személyes találkozókhoz, ám azt egyelőre még csak megjósolni sem lehet, ilyesmire mikor kerülhet sor a közeljövőben.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap