2020 elejétől kötelező lesz az Android 10 használata a Google partnereinek

Már nem sokáig lehet piacra dobni az Android 9.0 rendszerrel és a Google Play Áruházzal új készüléket.

2020 elejétől kötelező lesz az Android 10 használata a Google partnereinek

A Google a partnereknek minden esetben előírja feltételként, hogy melyik Android verziót kell használni egy adott eszközön, hogy azon alkalmazhassa a Google Play-szolgáltatásokat, a GMS-t (Google Mobile Services). Ez így volt eddig is, és ezen túl is így lesz, és a napokban kiderült, hogy az Android Pie meddig vethető be.

Az XDA Developers által megszerzett információk alapján nagyon úgy fest, hogy a gyártóknak 2020. január 31-ig lehet olyan okostelefon, táblagépet vagy más egyéb eszközt piacra dobni, amin még az Android 9.0 operációs rendszer van jelen. Ezt követően már csak úgy jelenhetnek majd meg ilyen készülékek, ha azokon nincs jelen a Google saját szolgáltatáscsomagja. Ami például a Huawei Mate 30 szériáról is hiányzik, de persze nem azért, mert a kínai alakulat nem szeretne frissíteni, sőt, igazából a Mate 30 generáció volt az első, ami az Android 10 rendszerrel debütált.

Galéria megnyitása

2020. január 31. után tehát már minden Google partnernek az Android 10 operációs rendszert kell majd használnia, nem kerülhet kereskedelmi forgalomba olyan okostelefon, vagy más termék, a Google Play-szolgáltatásokkal felvértezve, amin korábbi Android fut. Ez is azt a célt szolgálja, hogy kisebb legyen a fragmentálódás, amivel a keresőóriás lényegében az Android elindulása óta folyamatosan küzd viszonylag több-kevesebb – inkább kevesebb – sikerrel. Persze működhet egy masina a Google alkalmazásai nélkül is, viszont nemzetközi szinten aligha számíthat népszerűségre, legfeljebb korlátoltan érvényesülhet.

Az elmúlt években olyan változásokon ment keresztül az Android, amiknek köszönhetően egyebek mellett könnyebb lett a főverziós frissítések létrehozása és terjesztése. És érezhető is az, hogy a nagyobb gyártók több okostelefont frissítenek visszamenőleg is. A Xiaomi, a HMD Global, a Huawei és mások mellett a Samsung is frissített Android 9.0-ra olyan eszközt, ami több mint egy éves volt már, és nem is a felsőkategóriát erősítette a maga idején.

Azt sajnos nem közölte már egy ideje a Google, hogy jelenleg milyen arányban oszlanak el az aktív használatban levő okostelefonokon a különböző Android verziók, pedig mindenképpen érdekes lenne látni. Ezt régebben a vállalat még havonta publikálta, majd szép lassan elkezdte hanyagolni ennek a statisztikának a nyilvánosságra hozását. Elvileg egyébként javított ezen a fronton a keresőóriás, így mindenképpen furcsa, hogy szinte már teljesen felhagyott ennek az információnak a közlésével.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap