Az andoki keselyű vagy kondorkeselyű az energiakonzerválás egyik világbajnoka egy új kutatás szerint, hiszen elképesztően hosszú ideig képes a levegőben maradni kihasználva a levegő áramlatait, miközben a felszínt fürkészi döglött állatok és apróbb élőlények után. A Swansea Egyetem és a May Planck Intézet kutatói 2013–2018 között nyolc Argentínában élő kondorkeselyűt követtek nyomon. Az állatokra olyan szenzorokat szereltek, amelyek minden szárnycsapásukat érzékelték, így a szakértők részletesen elemezni tudták a madarak mozgását.
A kutatás célja annak felmérése volt, hogyan változik a madarak repülése különböző időjárási körülmények között. Mint kiderült, a keselyűk alapvetően rendkívül keveset mozgatják a szárnyaikat: a levegőben töltött idő mindössze 1,3 százalékában mértek szárnycsapásokat a szenzorok. A madarak ennek megfelelően időnként órákat töltenek úgy, hogy szárnyuk meg sem rezzen, és a légáramlatok közt vitorláznak. A legszélsőségesebb példa erre az volt, amikor a megfigyelt madarak egyike 172 kilométert vitorlázott egy huzamban, öt órát töltve szárnycsapások nélkül a levegőben.
Az adatok alapján a madarak szárnycsapásaik 75 százalékát a felszálláskor teljesítik. Úgy tűnik azonban, hogy ez fizikailag annyira megterhelő számukra, hogy egyébként szinte alig mozgatják szárnyaikat, és mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a felesleges landolásokat és felszállásokat. Ennek megfelelően a kondorkeselyűk akkor repülnek, ha az időjárás ideális a vitorlázáshoz, vagyis az idő alapvetően nyugodt, de szeles.
Az eredmények alapján az állatok folyamatosan mérlegelik, hogy energetikailag hogyan járnak a legjobban: mikor érdemes landolni, mikor célszerű légáramlatot váltani, és mely napszakban és milyen helyről tudnak majd újra könnyebben felszállni, mondják a szakértők. A kutatók a vizsgálat következő szakaszában azt szeretnék alaposabban tanulmányozni, hogyan zajlik ez a döntéshozatali folyamat, és hogy hogyan „szökkennek” olyan könnyedén légáramlatról légáramlatra a keselyűk. Az eredmények a kondorkeselyűk viselkedésén túl annak megértésében is segíthetnek, hogyan volt képes a szintén nagytestű Archaeopteryx, és a madarak más korai elődei a repülésre.






























