16GB FB-DIMM MEMÓRIA AZ ELPIDÁTÓL

Saját állítása szerint rekordot állított be és világelső lett az Elpida azzal, hogy 16GB-os, teljes bufferelésű DIMM (FB-DIMM) RAM-okat állított elő, jelentősen kitolva így a szerverek és munkaállomások számára elérhető memóriakapacitás felső határait.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2008. aug. 6. 14:33
16GB FB-DIMM memória az Elpidától

Saját állítása szerint rekordot állított be és világelső lett az Elpida azzal, hogy 16GB-os, teljes bufferelésű DIMM (FB-DIMM) RAM-okat állított elő, jelentősen kitolva így a szerverek és munkaállomások számára elérhető memóriakapacitás felső határait.

A DDR2-alapú (egymásra pakolt 2GB-os DDR2 SDRAM-okból álló) újdonság tehát megduplázza a még ma is ritkaságszámba menő 8GB-os darabok kapacitását (de nem a fogyasztását), a megfelelő illeszkedésről pedig egyedi, integrált csomagolási eljárással gondoskodnak. Két, különböző sebességű változatban is elérhető lesz; az egyik 667, a másik pedig 800MHz-en fut majd, hogy minél több generációjú (leginkább Intel Xeon-alapú) rendszerrel együtt tudjanak működni.

Galéria megnyitása

Maga az FB-DIMM egy viszonylag újkeletű szervermemória-szabvány. A frissen kifejlesztett Elpida FB-DIMM-het az Integrated Device Technology (IDT) Fejlett Memória Puffereit (AMB) is felhasználták; ez kezeli a DIMM-be beérkező és az onnan kimenő adatokat, és fogadja vagy továbbítja azokat a következő DIMM vagy memóriavezérlő felé.

Az első mintapéldányokat augusztus vége felé szállítják majd ki a rendszerépítőknek és PC-gyártóknak, a tényleges sorozatgyártás pedig "valamikor ősszel" kezdődik majd. Árakat egyelőre nem említettek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére