A Meta – korábban Facebook – vezetőségében nem túl sűrűk a személyi változások, a legtöbb jelenlegi szakember hosszú ideje tölti be a pozícióját. Ez volt a helyzet Sheryl Sandberg esetében is, aki azonban most úgy döntött, hogy otthagyja a posztját, és feladja az eddigi munkáját a Metánál.

Sandberg, a Meta működési vezetője egy rendkívül hosszú Facebook bejegyzésben tudata a világgal a hírt, amiben jó kedélyűen beszélt arról, hogyan is került a közösségi platformhoz, miként ismerte meg Mark Zuckerberget, és hogyan telt az életében az ott töltött időszak. Állítólag nem azért döntött a továbblépés mellett, mert bármilyen probléma lenne, szimplán csak szeretne már másra is összpontosítani, amit a Meta vezetőségének tagjaként nem igazán tudott megtenni, mert a munkája rengeteg időt emésztett fel.

Nyilatkozata szerint Sheryl Sandberg még nem tudja biztosan, hogy mit hoz számára a jövő, de a Facebook bejegyzése szerint akkor sem keresett állást, amikor 14 évvel ezelőtt a Facebooknál kötött ki. Szóval minden bizonnyal abban bízik, hogy adódik majd olyan lehetőséget, amit örömmel vállalhat el. Addig pedig a jótékonysági alapítványával, valamint más segélyszervezetek támogatására szeretne koncentrálni.

Kollégái nyilatkozatai szerint egyáltalán nem volt váratlan Sandberg döntése, sőt mi több, igazából már hosszú ideje gondolkodott abban, hogy szeretné a Metát elhagyni. Nincs köze a lépésének ahhoz sem, hogy a vállalat mostanra más irányt vett, mint amerre a kezdeti években haladt, gondolunk itt elsősorban a blokklánc technológiák, a Web3 és leginkább a metaverzum támogatására. A működési vezető Mark Zuckerberggel viszont állítólag csak az elmúlt napokban közölte a döntését.

A Meta első embere elmondta, hogy nem gondolnak arra, hogy új embert szerezzenek a COO pozícióba, ami egyébként a vállalaton belül a második legmagasabb vezetői hely volt, tehát Sheryl Sandberg közvetlenül Mark Zuckerbergnek jelentett, és nem volt más ilyen magas pozícióban. A feladatait Javier Olivan veszi majd át, aki eddig a növekedési vezető volt a Metánál, és marad is ebben a posztban, csak már néhány új tennivalót is meg kell majd oldania. Olivan neve nem annyira ismert, pedig már ő is több mint 14 éve dolgozik a vállalatnál.

A következő hónapokban Sheryl Sandberg még marad a Meta kötelékében, és azon dolgozik majd, hogy Mark Zuckerberggel és Javier Olivannel minden ismeretet megosszon, hogy a távozását követően semmilyen fennakadás ne adódhasson a vállalatnál. Jelen állás szerint őszig fog dolgozni Sandberg, és ezt követően valóban elhagyja a Metát. Ez nagyjából egyébként egy bevált eljárás ilyen esetekben.

Egyetlen dolog van csak, ami azért eléggé beárnyékolja a vezető döntését. Nemrégiben belső vizsgálat indult ellene, miután kiderült, hogy az évek során több alkalommal is visszaélt a pozíciójával, hogy a sajtóra nyomást gyakoroljon, és így ért azt el, hogy korábbi partneréről, Bobby Kotickról, az Activison Blizard vezérigazgatójától ne jelenjenek meg negatív hírek a Daily Mail hasábjain. Kotickról zaklatási ügyek miatt készültek volna negatív hangvételű anyagok.

De belső információk szerint az a vizsgálat mostanra lezárult, és nem született elmarasztaló döntés Sheryl Sandberggel szemben. Ettől teljesen függetlenül határozott úgy, hogy lemond és távozik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BadDevil
BadDevil
2022. jún. 6. 10:57
#1

Áááá, fúúúj, két ősféreg egy helyen már túl sok...Kotick és Sandberg...csodás páros... :(

Vissza az oldal tetejére