13 MILLIÁRD EURÓVAL GAZDAGODIK AZ APPLE HAMIS ADÓELKERÜLÉSI VÁD NYOMÁN

Az Apple-nek kedvező döntés született abban a perben, amiben már korábban elmarasztalták a vállalat. A döntésnek az ország is örül, ahol a cég nem fizetett rendesen adót.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. júl. 17. 7:51
13 milliárd euróval gazdagodik az Apple hamis adóelkerülési vád nyomán

Egészen 2003-ig nyúlik vissza az az ügy, amiben most az Európai Unió Törvényszéke végleges ítéletet mondott. Az Apple-t többnyire jogosan adóelkerüléssel vádolta az Európai Bíróság, meg is született ezért a „büntetést”, de most az illetékes törvényszék mégis ellenkezőleg döntött, és megsemmisítette a korábbi ítéletet.

Vannak olyan adóparadicsomok Európában, ahova a technológiai piac óriásai előszeretettel eresztenek gyökeret, hogy a profitjukat maximalizálják a törvények kihasználása révén. Ilyen Írország is, ahol sok nagyvállalat adózik rendkívül kedvező feltételek mellett. Ezt elégelte meg 2016-ban az Európai Bizottság Margrethe Vestagerrel az élén, és kijelentette a szakember, hogy normál módon köteles az adót fizetni az Apple Írországban is.

Mivel az Európai Bizottság szerint az Apple cégeinél (Apple Sales International, Apple Operations Europe) az írek úgy alkalmaztak adókedvezményeket, hogy azok jogtalan előnyhöz juttatták a vállalatot, ezért kénytelen a rendes adómennyiséget befizetni az vállalat. A 2003 és 2014 közötti időszakot vizsgálta az Európai Bizottság évekig, mire megszületett az akkori ítélet. Eszerint az Apple-nek csak annyit kellett tennie, hogy befizette azt az adót, amit a kedvezmények miatt zsebre tehetett korábban. Tehát szó szerint vett büntetés nem volt az ügyben.

Galéria megnyitása

A döntést 2016-ban megtámadta a vállalat és Írország is, így az ügy átkerült az Európai Unió Törvényszéke elé, ahol most új ítélet született. A bíróság úgy döntött, hogy az Európai Bizottságnak nem sikerült a jogilag megkövetelt módon bebizonyítani, hogy az Apple megszegte volna az EUMSZ (Európai Unió működéséről szóló szerződés) bármely rendeletét.

Ezen döntés alapján a cupertinóiak semmit nem vétettek a törvény ellen, mint ahogy az adók mennyiségét kiszabó írek sem. Írország számára azért fontos ez, mert a kedvezményes adórendszerének köszönhetően sok cég telepedik le ott, és az Apple elleni döntés helybenhagyása nagy csapás lett volna a számára, de végül örülhetnek az ország vezetői.

Galéria megnyitása

Tehát az Apple úgy fizetett be 13 milliárd eurót 2018-ban, hogy nem is kellett volna ezt neki megtennie. Így az Európai Bizottság most kénytelen lesz a gigantikus összeget visszatéríteni az Apple kasszájába.

Érdekesség ennek kapcsán, hogy az Apple az egyik leggazdagabb vállalat a világon, a legutóbbi információk szerint 2020 áprilisában 192,8 milliárd dolláros készpénztartalékon ült. Most, hogy nagyjából 15 milliárd dolláros visszatérítést is kapni fog, minden bizonnyal átlépi majd a cég mozgósítható tartaléka a 200 milliárd dolláros határt, amit leírni is félelmetes.

Az Európai Bizottság más vállalatokat is vizsgál egyébként ugyanolyan alapon, mint amilyen okból az Apple-t megbüntette. Szóval a Margrethe Vestager irányítása alatt álló szervezet a továbbiakban jobban teszi, ha körültekintőbben jár el, most ugyanis rendkívül kellemetlen helyzetbe került.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2020. júl. 17. 16:37
#8

Úgy látom, sokan nem értik, hogy működik a gazdaság, sem azt, hogy működik az adózás, vagy hogy működnek a cégek.

Adókedvezmény sok helyen van, pl. itthon is, a nagy cégek jellemzően rengeteg adókedvezményt kapnak, vagy akár még állami pénzt is adnak nekik direktben egy-egy beruházáshoz. Mit gondoltok, mi ennek az oka? A korrupció?

Esetleg nem az, hogy mondjuk egy nagy cég többezer munkahelyet hoz létre, és a helyi beszállítókat (igen, a magyar kis cégeket, ha úgy érthetőbb) stabil bevétellel látja el? Ennek rengeteg előnye van, és a legtöbbször a másodlagos és egyéb bevételek az anyaország számára bőven ellensúlyozzák az adókedvezményből kiesett bevételt. Éppen ezért az országnak minden esetben jó, ha egy nagy techcég itt veti meg a lábát. Az országnak egy nagy cég csak akkor nem jó, ha a helyi, kisebb méretű, ebből adódóan kevésbé hatékony termelést tönkreteszi. Ilyenekre jó példa magyarországon az összes nagy élelmiszeripari hálózat, de itt most nem erről van szó. Arról van szó, hogy az autóipari vagy techcégeknek itthon nincsenek versenytársai, azaz nem kerül hátrányba miattuk senki, hacsak azok a kis cégeknek nem, ahova jó mérnökök vagy más munkaerő kellene, de ez már egy közvetett hatás. Alapvetően kijelenthetjük, hogy egy Audi, egy IBM, egy Merci és a hasonló nagy cégek itthoni jelenléte nekünk jó. Éppen ezért megéri őket adókedvezménnyel támogatni, még ha a kispolgárnak az irigységét ez mélyen sérti is.

A nagy cégeknek pedig más szempontjaik vannak. Ők azt nézik, hol olcsó a munkaerő (az itthoni talán olcsónak tűnik, de globálisan nézve amúgy rohadtul nem az), hol vannak megfelelő képzettségű emberek, megfelelő gazdasági körülmények, hol van a vállalatuk számára megfelelő kultúra (mert ugyan lehetséges, hogy egy-egy elmaradott országban akár jó ötletnek tűnik céget alapítani, de ha mondjuk egy szakszervezet lázadást szít és mondjuk ott az a szokás, hogy ilyenkor embereket ölnek halomra, már nem biztos, hogy annyira az), és tessék megkapaszkodni, az is fontos faktor, hol mennyit kell adózni. Ha pedig egy ország jogállami keretei lehetőséget adnak arra, hogy ott kevés adót kelljen fizetni törvényesen, akkor elég nehéz megvédeni azt az álláspontot, hogy márpedig ezt a vállalatot büntessük meg csak azért, mert mondjuk nem akar 40%-ot fizetni máshol. Nem is értem az egész ügy jogalapját, amúgy, talán kicsit érdemes lett volna részletezni az ír törvényeket.

Volt nálunk egy eset, hogy mexikóban pl. gond volt a gyárral, mert ott az a szokás, hogy a karácsonyi szünetben a nagyvárosokból hazautaztak a munkások vidékre, és valamelyik helyi drogbáró éppen beindította a bizniszt vidéken, azaz a gyárban azzal szembesültek az újévben, hogy a csávókámék mindenféle felmondás nélkül egyszerűen csak nagy számban nem jelentek meg a munkahelyen, mert éppen valamilyen növényt takarítottak be a földeken jobb kápéért :) Ilyesmire is gondoltam a kultúrával kapcsolatban. Itthon ezekkel a dolgokkal relatíve jól állunk, keveset lőnek, a munkafegyelem relatíve jó, van szakképzett munkaerőnk is, így abban az esetben, ha a kormány elég jól tud nyalni, elég jó esélyeink vannak. Mint mondtam, az egyik nagy hátrányunk, hogy a bér már nem is annyira alacsony, mert csak párszáz km-t kell keletre menni, hogy ennél sokkal kevesebbet kelljen fizetni. Nyilván Ukrajna pl. nem a legjobb lehetőség, de Románia durván jön fel. Kínával meg ugye megint nem tudunk (meg kb. senki más sem) versenyezni, velük szemben a távolság és az alacsonyabb szállítási költség, meg szintén a közelebbi kultúra lehet a fegyverünk egy nyugati cégnél.

BiroAndras
BiroAndras
2020. júl. 22. 17:50

@Bihus

Ez papíron jól hangzik, de sokszor akkora kedvezményeket kapnak, ami sosem térül meg. De a politikusnak is jó így, mert a kampány támogatást megkapja, és a munkahelyekkel is lehet szavazatot szerezni, az átlagember meg sosem fogja megtudni, hogy mennyi pénzébe került az ügylet.

Aztán ott van az is, hogy 90+%-ban a beruházás amúgyis elkészülne, vagyis a kedvezmény nem terem munkahelyet, csak az adófizetők pénzét a magán zsebekbe mozgatja. Ritka kivétel az, amikor egy fiatal, gyorsan növekvő cégnek tényleg szükséges van arra a pénzre. Na az Apple vagy az Amazon tutira nem ilyen.

És vannak ugye az adóparadicsomok, amiknek pont az a lényege, hogy az óriáscégek elkerüljék az adófizetést, bármiféle beruházás vagy munkahely teremtés nélkül.

arn
arn
2020. júl. 17. 15:01
#7

nevetseges, hogy bizonyos vallalatok azert halmoznak sikert sikerre, es taroljak le a piacot, mert szinte nem is fizetnek adot. mindezt allamilag tamogatva, es ha vki megkerdojelezi, az az usaval talalja magat szemben. kinaiak epp igy csinaljak a nagyvallalataikkal, csak mashogy gyakorolnak nyomast.

KikiGames
KikiGames
2020. júl. 17. 14:30
#6

Köszönjük a hírt. 

Az utóbbi időben egyre elkapkodottabban vannak megírva és sok a helyesírási hiba ami nem ront a hírértéken csak többször futok neki egy mondatnak mert azt hiszem valamit rosszul olvastam el vagy nem értek valamit.

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2020. júl. 17. 12:50
#5

Eleg volt 1 bironak adni 1 milliardot es lam lam lezsiroztak a dolgot.

Meteoreso
Meteoreso
2020. júl. 17. 11:05
#4

Magyarországon két hónapja volt egy bírói itélet miszerint egy 21 éves lányt megölő srác 4 évet kapott. A halott lány anyja azt mondta az itélethirdetésen ettől egy kutyáért többet kapna az ember.

A segélyszervezet migránstaxija nekiment a határt védő Olasz hajónak akinek joga lett volna rommá lőni is, és mosolyogva ment börtönbe pár nap múlva már kint is volt.

Vannak adóparadicsomok Kajmán szigeti számlák ofsort cégek és a kutya nem tesz semmit, Ha Te nem fizetsz be egy számla áfáját kirakják a neved egy nyílt rossz adós listára, ha egy nagy vállalalat nem fizeti be 100 miliárd 25% adóját hanem elviszi adóparadicsomba 5%-ot leadózik vagy keres valahonnan kiadás számlákat 5% értékben és kihozza hogy ő tulajdonképpen veszteséges...

Jogállamiság EURÓPA 2020 !!!

fszkivan
fszkivan
2020. júl. 18. 11:40

@humaniod  Mindig érdekes társadalmi tanulmány keletkezik egy-egy Apple vagy általános gazdasági hír alatt. A legsötétebb állatok viszont mindig a keresztmetszetnél bújnak elő.

Annyit nem tud, hogy kik a tagjai annak a nemzetközösségnek, amiben él vagy alternatív számviteli módszereket talál fel (a korábbi ARM hír), de süketelni minden mennyiségben tud. Tudom, elitista hozzáállás, de engem elszomorít, hogy ugyanannyi szavazatom van, mint az ilyeneknek.

ianbrenner
ianbrenner
2020. júl. 17. 9:47
#3

A nagy pénz megtalálja a módját, hogy elkerülje az adót. Ilyen az ember: ha sok van, akkor még többet akar, és egyre gátlástalanabbul.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. júl. 17. 9:04
#2

Virgázik a korrupcio az EU-ban, minő meglepő.

Sadenal
Sadenal
2020. júl. 17. 8:11
#1

Putris cég ez az alma.

Vissza az oldal tetejére