
0
Idén nem úgy fut a Xiaomi járműrészlege, ahogy azt a cég elképzelte
Októberben már fellendült a vállalat forgalma, de mostanáig nem volt képes az előzetes terveknek megfelelően...

10
14 éves mélyponton van a mobilpiac, és még csak ezután jön a neheze
A Counterpoint döbbenetes eredményekről számolt be, miközben azt is előrevetítette, hogy nagyon messze vagyunk még...

0
Drasztikusan megvágja a Samsung a Galaxy okostelefonok gyártását
Közel a harmadával eshet a mobilok értékesítése a vállalat belső előrejelzései szerint.

0
Komoly fordulatok történtek az európai mobilpiacon, miközben esnek az eladások
A vásárlási trendek is új irányt vettek, és a szolgáltatóknál két legnagyobb gyártó között helycsere történt.

39
Csökkennek a Tesla hazai árai, miközben viszonylag jó negyedévet zárt a gyártó
A Tesla az elemzői várakozásokat felülmúlta, de a tavalyi csúcsot nem tudta megismételni, itthon pedig árakat...

55
Szép lassan elolvad a Tesla nyeresége, hiába ért el nagyszerű forgalmat
A Tesla a jelek szerint nem tud tenni az ellen, hogy a profitja egyre alacsonyabb szintre ér, lassan már a...

0
Óriási reményeket fűz a Samsung az új formátumú Galaxy Z Foldhoz
A Samsung úgy vág bele az átszabott Galaxy Z Fold8 forgalmazásába, hogy azonnal értékesítési rekordot remél.

2
Az áremelések ellenére, még mindig jól teljesít a Galaxy S26
Újabb rekordot sikerült megdöntenie az SGS26 szériának, élen az Ultra modellel, amely a népszerűség kulcsát hordozza.

20
Csaknem rekord értékesítéssel zárta a Tesla az elmúlt negyedévet
A nagyszerű eredmény ellenére a befektetők meglepő módon menekíteni kezdték a pénzüket a vállalat részvényeiből.

0
Történelmi mérföldkőhöz ért a Redmi Note széria, de most nehéz időszak elé néz
Globálisan már több mint félmilliárd példányban keltek el a termékcsalád tagjai, a memóriakrízis viszont ezeket sem...

8
Az Xbox eladására készülhet a Microsoft
Úgy tűnik, hogy a lejtmenet miatt inkább tehernek érzik a videojátékos üzletágat

5
Nem mennek a Samsung okosórái, miközben a Huawei és az Apple tarol
A Counterpoint friss beszámolója szerint nőtt a viselhető kiegészítők iránti kereslet, amire évek óta nem volt példa...

0
Színesebb lett a legnépszerűbb okostelefonok toplistája
Az eddigi kettő helyett, most három gyártó készülékeinek sikerült bejutni a legnépszerűbb választások közé.

23
Vegyes érzelmeket keltő negyedéves beszámolón van túl a Tesla
A vállalat több fronton is növekedést produkált, de bőven vannak aggodalomra okot adó eredmények és előrejelzések is.

3
Csökkent a táblagépek iránti kereslet 2025 végén
A 2024-es szintet a következő években sem fogja elérni a szegmens, ha a Counterpoint várakozásai beigazolódnak.

0
20 éve vezeti a televíziók piacát a Samsung
Az Omdia legfrissebb kutatása alapján a dél-koreai alakulat büszkén számolt be a legfrissebb sikeréről.

1
A narancs az új fekete – Az iPhone új színe tolta meg a kínai eladásokat
Az iPhone 17 Pro annyira nagy népszerűségnek örvend a Távol-Keleten, amire egyetlen elemző, de még csak az Apple sem...

6
A TrendForce szerint drámaian eshet a mobilpiac forgalma a memóriahiány miatt
Az elemzők szerint szélsőséges esetben akár az is elképzelhető, hogy csaknem 200 millióval kevesebb mobilt adnak el...

0
Ezek voltak a tavalyi év legnépszerűbb mobiljai
A csúcsra csak Samsung és Apple okostelefonok tudtak feljutni, a Xiaominak nem maradt hely.

14
Idén megelőzheti a Samsungot a TCL a televíziók piacán
A legfrissebb adatok szerint a TCL-t már csak egy hajszál választja el a tróntól, és a Sony “felvásárlásával” eleve...

6
Lehúzza a rolót a Sony televíziós divíziója, de maradnak a boltokban a Sony tévék
A továbbiakban a Sony és egy TCL egy vegyesvállalatban viszi tovább a fejlesztést, amiben a kínaiaknak lesz többségi...

0
Nőtt a mobilpiac 2025-ben, de rekordról egyáltalán nem beszélhetünk
Még a 2021-es értékesítési volumentől is bőven elmaradnak az eladások, de az Apple így is örülhet, mert az élen...

0
Az Apple adta el a legtöbb okostelefont 2025-ben, a Samsung lett a második a Xiaomi előtt
Minden eddiginél nagyobb részesedéssel nyerte meg a 2025-ös évet a mobilpiacon az Apple, és idén még tovább erősíthet.

10
A mobilpiac növekedését is visszafogja jövőre a memóriahiány
A Counterpoint kénytelen volt felülvizsgálni a korábbi előrejelzéseit a friss helyzetre tekintettel, és rossz...

7
Az Apple lesz 2025 legnagyobb mobilgyártója
A Counterpoint úgy látja, hogy az iPhone 17 sikere a csúcsra repíti a cupertinói alakulatot.

32
Erős negyedéven van túl a Xiaomi, már van nyeresége az autókból is
Jelentős növekedést produkált a kínai gyártó a bevételeit és a nyereségeit tekintve egyaránt, és mérföldkőhöz ért a...

4
Csalódott a Take-Two a Borderlands 4 eladásaiban
Szeretnék látni egy kimutatást, hogy milyen arányban okolható Randy Pitchford a gyenge eladásokért.

0
Felpörgött a Xiaomi autógyártási kapacitása, hónapról hónapra dönti a rekordokat
A Xiaomi elérte azt a fázist, amire hosszú ideje várt, megkezdte az új gyártósor felfuttatását, ez pedig látványos...

40
Egy újabb visszahívás miatt kiderült, mennyi Cybertruck került eladásra
Nagyon kevés fogyott az ék alakú pick-upból, de ez valószínűleg senkit nem lep meg az alapján, amit az eladásokról...

10
Mi lesz veled, iPhone Air?
Az Apple extravékony mobiltelefonja nem vonzza a vásárlókat, hiába számoltak be nagyon sokan pozitívan a termékkel...
/ 6





