Shop menü

SZÉP LASSAN ELOLVAD A TESLA NYERESÉGE, HIÁBA ÉRT EL NAGYSZERŰ FORGALMAT

A Tesla a jelek szerint nem tud tenni az ellen, hogy a profitja egyre alacsonyabb szintre ér, lassan már a veszteséges működés is kilátásba kerülhet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szép lassan elolvad a Tesla nyeresége, hiába ért el nagyszerű forgalmat

Nem egyszerű autógyártó a Tesla, ahogy haladunk előre, úgy lesz a vállalat egyre nagyobb és szerteágazóbb, ami mindenképpen egy örömteli dolog. Viszont látni kell azt, hogy a cég mellékes projektjei egyelőre vagy nem termelnek pénzt, vagy minimális forgalommal járnak, nyereséget pedig a járműiparon túl szinte semmiből nem termel jelenleg.

A vállalat éves szinten 26%-os növekedést tudott elérni, a teljes bevétele egészen 28,24 milliárd dollárig emelkedett. Ezzel a cég az elemzői várakozásokat szépen túlteljesítette, a szakemberek (LSEG) csak 25,71 milliárd dolláros forgalmat jeleztek előre. Nemcsak éves, de negyedéves szinten is jól alakult a forgalom, csaknem 4 milliárd dollárral több pénzt termelt a cég most, mint az első negyedév alatt. 

A nyereséget tekintve azonban már sajnos elég rosszul áll a Tesla, számítási módszertől függően 5/17%-kal csökkent tovább a profit mértéke. 1,11 milliárd dollár (GAAP) haszonnal zárta az áprilistól júniusig tartó időszakot a vállalat. 

A Tesla éveken keresztül az autógyártók körében kimagaslóan jó nyereséggel tudott üzemelni, és nagyon szépen menedzselte a profitját. Viszont az elmúlt évek már nem úgy alakultak, ahogy szerette volna, a legfrissebb negyedéves beszámoló is ezt tükrözi.

Most először a cég szabad pénzáramlása negatív irányba fordult, 1,1 milliárd dollár lett a deficit mértéke, mert a megnövekedett beruházási kiadásokat már nem tudta ellensúlyozni.

A Tesla egy éve még csak 2,39 milliárd dollárt fordított beruházásokra, most azonban már 5,79 milliárd dollár ment erre. A vállalat pénzügyi igazgatója elmondta, hogy az idei évre már összesen 25 milliárd dollárt kívánnak tőkeberuházásokra fordítani, melynek jelentős része az év második felére várható. A nagy kiadások a jövőben térülhetnek majd meg, most viszont rendkívül fájdalmasak a csökkenő nyereség miatt.

Galéria megnyitása

A cég bevételeinek jelentős része a járműágazatból jön, 20,52 milliárd dollárt termelt a Teslák értékesítése. Ez negyedéves szinten 26,5 százalékos növekedést jelent, ami jól hangzik, de valójában ezzel aligha lehet elégedett a cég. Azt ugyanis nem árt mellé tenni, hogy az értékesítési mennyiség ez idő alatt 34 százalékkal emelkedett, tehát az eladott új autók átlagára tovább csökkent. A kínai gyártókkal folytatott árversenyt egyre nehezebben bírja, főleg ezért – és a Cybertruck kudarca miatt – esik a nyeresége.

Galéria megnyitása

A Tesla Energy ezúttal 3,14 milliárd dolláros forgalmat hozott össze, ami közel 400 millió dollárral magasabb összeg, mint az egy évvel korábban elért eredménye. Ez a részleg viszont erősen ingadozó teljesítményt nyújt a kis mérete és a megrendeléseinek nagy értéke miatt. Volt már ennél jobb negyedéves forgalma – az elmúlt egy évben két alkalommal is.

A cég szolgáltatásokból származó bevétele többnyire konzisztensen emelkedik, ebben most sem volt hiba. Már 4,58 milliárd dollár folyt be erről a területről, ami éves szinten 1,5 milliárd dolláros erősödés, és még negyedéves tekintetben is 800 millió dolláros emelkedést jelent. Állítólag az aktív FSD előfizetések száma nagyon szépen virágzik, már 1,48 millió felhasználója van a szolgáltatásnak, ami 56%-os emelkedést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest.

Galéria megnyitása

A jövőben a Tesla komoly bevételeket remél a Robotaxi szolgáltatásából, még hosszabb időhorizonton pedig a humanoid robotok értékesítéséből is, egyéb projektek mellett. Ezekre azonban most még várni kell.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére