A tavalyi ünnepi szezonban szerényen, de mérséklődött a tabletek iránti érdeklődés nemzetközi szinten. A Counterpoint szerint ez részben annak köszönhető, hogy a készülékek fejlettsége szép lassan egy újabb szakaszába ért, és a gyártók is más stratégiával dolgoznak már általánosságban nézve.
A nemzetközi táblagép-értékesítés követő alapján 2025 utolsó negyedévében 3 százalékkal fogyott kevesebb táblagép, mint 2024 azonos időszakában. Ha pedig a teljes éves forgalmat vesszük, akkor 4 százalékos csökkenésről számolhatunk be a Counterpoint közlése szerint. Konkrét eladási számokat ebben az elemzésben nem kaptunk.
A szakemberek a kutatás során arra jutottak, hogy a gyártók és a vásárlók egyaránt azon voltak, hogy a tabletek szegmensét egy új szakaszba mozgassák. Kevesebb készülék fogyott, de azok jobb minőségűek, és ezért magasabb átlagos eladási áron keltek el. Tehát összességében több volt a táblagépek szegmensének bevétele a kevesebb eladott termék mellett. Az új táblagépeket pedig minden eddiginél hosszabb ideig használhatják majd a vásárlók.
Az Apple iPadek az egy évvel korábban mért 527 dolláros átlagárhoz képest 2025 végére már 583 dolláros árszintet értek el. Ez több mint 10 százalékos emelkedést jelent egy év leforgása alatt, ami bőven átlagon felül. A felsőkategóriában az Apple uralkodik, a középkategóriában viszont az androidos eszközök pozíciója szépen erősödött annak köszönhetően, hogy azok is egyre jobbak lettek produktivitásban. Az alsókategóriában már az Android dominál az elsősorban tartalomfogyasztásra szánt készülékekkel.
Arra is figyelmes lett a Counterpoint csapata, hogy a gyártók kiemelt figyelmet fordítottak a tisztább értékesítési csatornák létrehozására, ami azt jelenti, hogy nagyobb mennyiségben értékesítették a termékeiket közvetlenül – így is jelentősebb profitot tudtak elérni. Továbbá szigorúbb készletgazdálkodásra álltak át a cégek, a promóciós tevékenységeket pedig mérsékelték.
A Counterpoint arra számít, hogy az idei évben tovább csökkennek majd az eladások, de nem lesz annyira drámai a helyzet, mint amire az okostelefonok piacán számítanak az elemzők. A lényegesen szűkebb táblagép-szegmenst nem érinti olyan erőteljesen a memóriakrízis. A szakemberek úgy vélik, hogy már 2027-re visszaállhat az a keresleti szint, ami 2025-ben volt. Viszont azt is ki lehet olvasni az előrejelzésből, hogy sokkal nagyobb fellendülést nem is vár az elemző.
A következő években még inkább az lehet majd a jellemző, hogy az emberek inkább megvásárolják a drágább és jobb képességű eszközöket, melyeknek ezáltal hosszabb a kihordási ideje. Folyamatosan egyre hosszabb ideig használják a vásárlók a tableteket. Egy mai új termék minden gond nélkül elmegy 4-5 évet. Emiatt a Counterpoint szerint 2029-2030 táján lassan tovább csökkenhetnek az eladások.