A MOBILPIAC NÖVEKEDÉSÉT IS VISSZAFOGJA JÖVŐRE A MEMÓRIAHIÁNY

A Counterpoint kénytelen volt felülvizsgálni a korábbi előrejelzéseit a friss helyzetre tekintettel, és rossz kilátásokról számolt be.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. dec. 30. 7:51
A mobilpiac növekedését is visszafogja jövőre a memóriahiány

A DRAM és az SSD árak az egekbe szöktek, ami garantáltan visszafogja majd a személyi számítógépek forgalmát 2026-ban, de még az azt követő években is – a dolgok jelenlegi állás szerint. Már az is biztos, hogy nem fogja megúszni a mobilpiac sem, de ezen a területen még kevésbé látszik, hogy milyen hatásai lesznek a mostani válságos helyzetnek.

A Counterpoint eleve úgy kalkulált, hogy a mobiltelefonok forgalma egy minimálisan csökkenhet majd 2026-ban. Az elemzők frissített előrejelzésében már az olvasható, hogy 2,6%-kal kevesebb eszköz találhat gazdára jövőre, mint az idei évben. 

Arra is számított előzetesen a vállalat, hogy az okostelefonok átlagos ára növekedésnek fog indulni 2026-ban, de az új helyzet sokkal látványosabb változásokat indíthat be. Adott esetben úgy lehetnek drágábbak a készülékek, hogy közben kevesebb rendszermemória és tárkapacitás lesz a fedélzetükön. 

Az mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy mind a tárhely, mind pedig a rendszermemória szűkösebbre lesz szabva jövőre, mint ahogy azt az elmúlt hónapokban láttuk. A 8/256 GB-os középkategóriás mobilok helyét újra a 6/128 GB-os konfigurációk vehetik át, több készüléknél jelenhet meg megint a 64 GB-os alap tárkapacitás. Újra népszerűsödhet a tárhely bővítési lehetőség is, ami az elmúlt években folyamatos visszaszorulóban volt. 

Galéria megnyitása

Arra is kitért a piaci elemző a jelentésében, hogy elsősorban a kínai gyártókat fogja megviselni a mostani helyzet. Az Apple és a Samsung a Counterpoint szerint “válságállóbbnak” bizonyulhat majd, mint a Xiaomi és a többiek, például a BBK Electronics és a Transsion márkái.

Eredetileg úgy gondolta az elemző, hogy az Apple és a Samsung eladási mutatója 2% körül csökkenhet, a Xiaomi stagnálást mutathat, a Vivo és az Oppo esetén viszont növekedést prognosztizált. A friss helyzet alapján viszont már a felsoroltak mindegyike komolyabb mértékben eshet, a legnagyobb bukást pedig a Honor élheti át a vezető gyártók közül. 

Galéria megnyitása

Azért a kínai gyártóknál lehet a legjelentősebb a forgalom mérséklődése, mert az esetükben emelkedhetnek az árak látványosabban.

Általában a kínai márkák szoktak az árérzékenyebb területeken jobban érvényesülni. Ez annak köszönhető, hogy alacsonyabb a nyereség a termékeiken, viszont éppen ezért sokkal kisebb a mozgásterük az olyan váratlan ármozgásoknál, mint a mostani. Az Apple és a Samsung kibírhatja, ha egy kicsit csökken a nyeresége a megnövekedett DRAM és NAND Flash árak miatt, a kínaiak viszont vagy súlyosabb veszteségeket könyvelnek el, vagy áthárítják a drágulást a vásárlókra. 

Galéria megnyitása

A Counterpoint úgy véli, hogy a mobiltelefonok átlagos eladási ára csaknem 7 százalékkal magasabb lesz majd 2026-ban. 

A legolcsóbb mobiltelefonok előállítási költsége akár 20-30%-kal is emelkedhet 2026 elején, míg a középkategória és a felsőkategória 10-15%-kal drágulhat. Ez azért van, mert az alsókategóriában kevesebb a járulékos extra, így a RAM és a háttértár nagyobb arányt tesz ki az anyagköltségekben. Az áremelkedés nem fog megállni az év elején, 2026 második felében további drágulás jöhet, akár további 8-15 százalékkal többe kerülhet az olcsóbb mobilok előállítási költsége. 

Nagyon nehéz most az elemzők dolga, mert szinte hétről hétre változik a memóriapiacon a helyzet. Fordulatokkal teli időszakon vagyunk túl, és még egyáltalán nem értünk a végére. Már arról lehet hallani, hogy 2027 második feléig nem érdemes árcsökkenésre számítani, növekedésre azonban annál inkább.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2025. dec. 30. 11:59
#5

Hoty fognak így mindenki cefrére váltani työvőre is?

i2k010
i2k010
2025. dec. 30. 11:00
#4

Le kell szokni az évenkénti telefoncseréről annak, aki eddig ezt csinálta. Nem nagy dilemma.

Rhynmei
Rhynmei
2026. jan. 12. 16:40

@i2k010 RoG Phone #1 user: checking in! :D

gombabacsi
gombabacsi
2025. dec. 30. 9:28
#3

jót is tenne a világnak ha kissé lelassulna...

Rhynmei
Rhynmei
2026. jan. 12. 17:21

@gombabacsi Boomer szövegnek hangzik, de nem kicsi...
sokkal inkább egy "b*szott nagy pofon kellene az egész emberiségnek, de kb. minden téren.
Mikor az hunszonéves tiptop anyukák is 3 tonnás SUV-okkal viszik oviba gyereket meg mennek körmöshöz 2 utcával odébb, meg évente cserélik a telefonjukat, mert kijött az újabb, így a régi már divatjamúlt, a tizenével hülyegyerekekről nem is beszélve, akik azzal menőznek, kinek van dágább "outfitje". Komoly bajok vannak, minden téren...

thestock
thestock
2025. dec. 30. 8:54
#2

Mi lesz a vége!? Az emberek részletre fogják venni a telefont!? :-(

piterpen
piterpen
2025. dec. 30. 11:09

@thestock Nagy része most is ezt teszi.Külföldön én is 12 havira vettem,nem szolgáltatótól.Itt pláne nem szolgáltatótól.Alapból drágaább mint máshol.

sixtozor
sixtozor
2025. dec. 30. 8:03
#1

mi lesz a következő, telefont is majd bérelni fogunk mert túl drága lesz? D:

sixtozor
sixtozor
2025. dec. 30. 13:36

@Baridas plusz az "ingyenes" termékeknél te is része vagy produktumnak és az adataiddal fizetsz

Vissza az oldal tetejére
A mobilpiac növekedését is visszafogja jövőre a memóriahiány - iPon.hu