VEZÉRCSERE A GOOGLE-NÉL

Meglepő bejelentést tett Eric Schmidt: április 4-étől átadja a Google vezérigazgatói székét a vállalat egyik alapítójának, Larry Page-nek. Ő maga az ügyvezető elnöki tisztséget veszi fel, míg a másik alapító, Sergey Brin titulusa "társalapító" lesz.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2011. jan. 21. 19:01
Vezércsere a Google-nél

Meglepő bejelentést tett Eric Schmidt: április 4-étől átadja a Google vezérigazgatói székét a vállalat egyik alapítójának, Larry Page-nek. Ő maga az ügyvezető elnöki tisztséget veszi fel, míg a másik alapító, Sergey Brin titulusa "társalapító" lesz.

Schmidt elmondása szerint ennek az átszervezésnek két fő oka van: az érettség és a hatékonyság. Jelen esetben az érettség annyit jelent, hogy Schmidt a jelek szerint afféle helytartóként fogta fel eddig a saját szerepét, és megítélése szerint Larry immár valóban felnőtt a fővezéri szerephez, így rövidesen be is töltheti azt.

A hatékonyságot pedig úgy magyarázta, hogy bár eddig is megbeszéltek egymással mindig mindent, és ezután is meg fognak, azonban eddig mindhármuknak azonos hatalma volt, így ez kissé homályossá tette a dolgokat. Az új leosztás ezt a ködöt oszlatja el, és tisztázza a szerepeket:

Larry, amint az már említve lett, lesz a fő-fő, ő fogja felügyelni a termékfejlesztést és a technológiastratégiát, amiben mindig is a legjobb volt. Sergey "stratégiai projektekkel" és legfőképpen új termékekkel fog foglalkozni, mivel neki mindig is az újítás és az innováció volt a szíve csücske. Schmidt pedig saját bevallása szerint "ott segít majd, ahol tud", de főként diplomáciai szerepet lát el: tárgyal, kapcsolatokat épít, tart és ápol vállalatokkal és kormányokkal, kézben tartja a globális helyzetet - és persze tanácsokkal látja el Larry-t és Sergey-t.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
prohlep
prohlep
2011. jan. 23. 15:00
#9

Ha viszont nyitott forraskodu lenne ennek a hybrid autonak a belso informatikai rendszere, akkor nyilvan nem kellene ilyen buheralas, mint a kepen latszik.

iteq47
iteq47
2011. jan. 23. 13:28
#8

I<3G

spidey2
spidey2
2011. jan. 23. 12:53
#7

ez egy önmagát hajtó kocsi, a street view-hoz semmi köze...

gebana
gebana
2011. jan. 22. 14:58
#6

irigylem őket, mindenki azt csinálja, amit szeret, amihez ért és végtelen pénzt keresnek vele.

LavX
LavX
2011. jan. 22. 14:21
#5

A kocsi tetején az a kamera tartó konzol. Ezzel az autóval fotóztak a Google Street Viewhez. A keréknél valószínűleg a forgások számát számolja és pl. 2000 fordulatonként ellövi a 360-as képet.

ghostgear
ghostgear
2011. jan. 22. 13:44
#4

Az a valami a tetőn tényleg fura... A rajta levő kis sárga cimke nagy intenzitású lézerre utal. Netán fotonhajtómű kisérlet??? :/

BillGetz
BillGetz
2011. jan. 22. 10:00
#3

A bal hátsó kereket a szél energiája hajtja... :D

A Google feltalálta az örökmozgót.

Csak meg kell lökni és a menetszél onnantól kezdve mindent elintéz. :)

krutyifix
krutyifix
2011. jan. 22. 3:59
#2

de mi az a alumínium sufnituning a tetején? meg a bal hátsó keréken...

ezzel lopják a wifit?;)

Insignia
Insignia
2011. jan. 22. 3:28
#1

pf... Prius... miért büntetik ezzel az embereket? :D

Vissza az oldal tetejére