Zajszűréssel erősít a Google Meet

Zajszűréssel erősít a Google Meet

A Google nehezen vette rá magát arra, hogy a Meet szolgáltatást inyenesen elérhetővé tegye mindenki számára a járványra való tekintettel. Most azonban már teljes erőbedobással tolja a szekerét a szolgáltatásnak, hogy a Zoom farvizén minél több felhasználóra tegyen szert, és folyamatos újításokkal próbálja a felhasználók figyelmét a vállalat.

A Meet alapvetően csak a G Suite felhasználóknak szólt, és fizetős volt, most azonban bárki használhatja már, és átmenetileg még a prémium funkciók is elérhetőek a szélesebb közönség számára. A Meet az elmúlt hetekben, hónapokban gyorsan elkezdett a Google ökoszisztémájában egyre mélyebb gyökereket ereszteni. Már része ez a Gmailnek, és a Google Assistant rendszerű Smart Display készülékeket is elérte, most pedig arról számolhatunk be, hogy MI által vezérelt újítást kapott.

Galéria megnyitása

Olyan zajcsökkentési megoldást kezdett el használni a Google a Meet szolgáltatás mögött, ami gépi tanulást használva képes a háttérből beszűrődő zajokat megszüntetni a csevegések során. Ennek köszönhetően jobban lehet majd hallani a felhasználókat a kommunikáció során. Akár egészen nagy zajban is képes lesz kiváló eredményt elérni a fejlesztés, és idővel pedig folyamatosan javulhat a hatékonysága.

A funkciót a szolgáltatás beállításaiban lehet kapcsolni, egészen pontosan az Audio menüpontjában kap helyet, így könnyen meg lehet majd találni. De igazából ezt nem is kell manuálisan kapcsolni, legfeljebb akkor, ha az ember szeretné leállítani, ugyanis ahol elérhető az újítás, ott ez alapból élesítve is lesz.

Ezt most még csak a webes felületen lehet használni a Google hivatalos támogatói oldala szerint, és azt is meg kell jegyezni, hogy kizárólag a G Suite Enterprise, a G Suite Enterprise for Education, és a G Suite Enterprise Essentials hozzáféréssel rendelkező fiókoknál alkalmazható. Tehát például azok a tanárok már élhetnek vele, akik a G Suite használatával dolgoztak a digitális oktatás során.

Sajnos a zajszűrési lehetőség egyelőre még nem érhető el minden régióban, és azt nem is lehet tudni, hogy min múlik ennek a támogatása. A következő hetekben például Új-Zélandon, Brazíliában, Ausztráliában, Indiában és Japánban fogja ezt alkalmazhatóvá tenni a Google a beszélgetéseknél. És a vállalat leszögezte, hogy azon dolgozik, hogy ezt minél szélesebb közösséghez jutassa el.

A Google Meet minden prémium funkciója egyébként szeptember 30-ig próbálható ki szabadon. Ezzel a szolgáltatással akár 250 fős találkozókat is le lehet bonyolítani online, teljes biztonsággal, és a streamek rögzíthetőek is későbbi megtekintésre. A videózások alkalmával beállítható a háttér elmosása, és más környezetet is ki lehet választani, anélkül, hogy ehhez egységes színű hátteret biztosítana az ember. És még arra is nyújt módot, hogy a beszélgetésekből szöveges átírat szülessen.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap