A Microsoft most új akcióval próbálja rávenni a fejlesztőket a Windows 8-cal együtt érkezett Windows Store használatára: a Future Publishinggel közösen versenyt indított számukra 40 000 Fontnyi össznyereménnyel. Windows 8 App Generator verseny a mai naptól számítva négy héten keresztül tart és nyitott minden fejlesztő és leendő fejlesztő számára, azoknak, akik már dolgoznak valamilyen projekten és azoknak is, akiknek már szerepel valamilyen alkalmazása a Windows Store-ban. Elég egyszerűen feliratkozni, és akinek felkerül a programja a boltba, az automatikusan részt vesz a versenyben.

A verseny minden egyes napján kisorsolnak egy 32 GB-os Windows 8 táblagépet. Minden résztvevőnek van esélye megnyerni a fődíjat is, amely egy Dell gépből, egy Wacom 24 HD táblából és egy 16 GB-os Lytro kamerából áll. Ezen felül egy válogatott tagokból álló zsűri kiválasztja a tíz legjobb programot, amelynek készítője egy Windows 8 Ultrabookot, Windows táblagépet és Nokia Lumia 920 Windows 8 mobilt vihet haza. A fődíj nyertese az előző nyereményen felül még kap egy Dell gépet, egy Wacom 24 HD táblát és egy 16 GB-os Lytro kamerát is. Látszik, hogy a Microsoft minden követ megmozgat, hogy még több fejlesztőt rávegyen az új operációs rendszer és a bolt használatára, amelyet már több neves fejlesztő is kritizált zártsága miatt.

A verseny november 26-tól december 24-ig tart, a részletek és a részvétel feltételei a hivatalos oldalon olvashatóak. A videóban alant Steve Balmer beszél a különböző lehetőségekről, melyeket a platform a fejlesztőknek nyújt.

Kapcsolódó cikkeink:

Newell: Kakasztrófa a Win 8

Notchnak sem tetszik a Win 8

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Zabalint
Zabalint
2012. nov. 27. 15:23
#5

Charun:

A desktop felülete kevesebb, mivel segédprogramok kellenek ahhoz, hogy olyan legyen, mint a win7. Én inkább várom a Windows 9-et, ha a Vista legnagyobb bajait(elsősorban a performance) orvosolni tudták, akkor a 8-ét is fogják. Ha meg nem jönnek rá, mekkora baklövés volt a Metro, akkor elveszítik a piacukat, az ő bajuk.

Asagrim
Asagrim
2012. nov. 27. 16:03

Lerágott csont.

Abban igazad van, hogy ez az első Windows ami valami lényeges dolgot elvett, ahelyett hogy a meglévőkhöz adott volna hozzá, de ennyiből ki is van tárgyalva.

Charun
Charun
2012. nov. 27. 14:59
#4

myckie2: Valóban ha nem szereted Win8 ModernUI felületét akkor EGY egérklikk és a desktopon vagy. De ha lusta vagy telepítesz egyet a jópár elérhető segédprogram közül amely alapból a desktopra boot-ol. A Win8 nem "teljesen" tabletra lett tervezve hanem úgy hogy belekerült egy olyan felhasználói felület IS amit tableten jól lehet használni.

Sokan nem értik hogy a Win8 nem kevesebb mint a Win7 hanem több! Egyébként már magáért a sebességkülönbségért érdemes használni. Ugyanazon a konfigon kapásból észrevehető!

thedeveloper
thedeveloper
2012. nov. 26. 22:28
#3

myckie2: Fogalmazzunk úgy, hogy van néhány művelet, amihez az egér nem a legalkalmasabb eszköz. Ellenben mindenhez van billentyűkombináció.

Pl.:

Win + L : Azonnal zárolja a gépet és visszavisz a login képernyőre

Win + D : D, mint Desktop, azonnal megmutatja az asztalt

Win + Q : Alkalmazások

Win + X : "retro" Start menü

Win + C : Ez előhozza a tablet-ekre szánt információs sávokat

stb..

Nagyon sok van, nem sorolom fel mindet

myckie2
myckie2
2012. nov. 26. 17:26
#2

Enno csak ott a problem, hogy a win 8 szinte teljesen tabletre lett tervezve ami miatt durván sok felesleges mozdulatot kell végezni. De a gyorsasága tényleg fenomenális.

Enno
Enno
2012. nov. 26. 16:36
#1

Kapcsolódó cikkeink ott a cikk végén... csak annyit róla ha már win8 és negatív cikk címek, sose szerettem a microsoftot , de a win7 már használható volt,

felraktam a gépemre a win8at és igenis jobb a win8nál, aki mást állít vagy nem foglalkozott a dologgal vagy csak nem ért hozzá, ill ha másik cég , a konkurenciát akarja lehúzni, teljesen megvagyok vele már elégedve , gyorsabb, jobb a hardware kihasználás, energia gazdálkodás stb stb lehetne sorolni a pozitívumait a win8nak, tény hogy most jött ki, így majd pár frissítés itt ott ráfér. mint minden frissen kiadott dolognak.

Sok helyen látni hogy az emberek sírnak a win8as driverek után , azoknak csak annyit hogy jobb gomb futtatás rendszergazda ként a win7 drivereken és már megy is mint a kis angyal.

Vissza az oldal tetejére