Vissza a Holdra!

Decemberben lesz 40 éve annak, hogy utoljára ember járt a Holdon. Egy nemzetközi kutatócsoport szerint legfőbb ideje visszatérni, ha folytatni akarjuk a Naprendszer felfedezését. 

Vissza a Holdra!

1. oldal

Az elmúlt hónapokban több különböző űrügynökség is megerősítette, hogy a Holdra tör, az oroszok és a kínaiak állandó bázist terveznek építeni égi kísérőnkön, és ha a kínai űrprogram az eddigiekhez hasonló dinamikussággal fejlődik tovább, akkor semmi okunk kételkedni abban, hogy valóban meg is valósítják céljaikat.

Mindezen kijelentések fényében még meglepőbbnek tűnhet, hogy december 14-én lesz negyven éve annak, hogy utoljára emberi láb érintette a Hold felszínét. Sőt: mióta az Apollo‒17 küldetés legénysége, Eugene Cernan, Jack Schmitt és Ron Evans visszatért a Földre, azóta alacsony földkörüli pályán túl nem járt senki az emberiségből. Az utolsó irányított robotszonda is meglehetősen régen, 1976-ban járt a Holdon: a szovjet Luna‒24 anyagmintákat gyűjtött, majd visszatért a Földre.

Az Apollo-program lezárulásával az emberi résztvevőket is felvonultató űrutazások kimerültek az űrállomások meglátogatásában. Ezekből jelenleg kettő van használatban: a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén legalább kéttagú személyzet tartózkodik 2000. november 2. óta, a másik jelenleg, ha ideiglenesen is, de „lakott” objektum pedig a kínaiak tavaly fellőtt kísérleti állomása, a Tienkung–1, amely a Sencsou–9 űrhajó sikeres dokkolását követően hétfőn első alkalommal fogadott emberi látogatókat.

Jelenleg tehát összesen kilenc embertársunk tartózkodik legalább több napos küldetésen az űrben, három kínai (Csing Haj-pong, Liu Vang és Liu Jang), akik várhatóan a jövő hét közepéig maradnak az űrállomáson, valamint a Nemzetközi Űrállomás 31. expedíciójának legénysége, Joe Acaba, Don Pettit (amerikaiak), Gennagyij Padalka, Szergej Revin, Oleg Kononyenko (oroszok) és André Kuipers (holland). A holdbázisokról és marsbéli kolóniákról álmodozva könnyű megfeledkezni arról, hogy milyen minimális azok száma, akik legalább párszáz kilométerre eltávolodtak bolygónk felszínétől.

Ilyen megvilágításba helyezve egy újabb emberi holdraszállás már önmagában is óriási dolognak számítana, hiszen rettentően régen járt arra bárki is, de vajon a presztízsértéken kívül van-e értelme ilyesmire költeni? Egy nemzetközi kutatócsoport szerint nagyon is lényeges lenne visszatérni a Holdra, és igen meggyőző érveket sorakoztatnak fel a holdutazás mellett.

A Planetary and Space Science oldalain megjelent tanulmányukban a brit, német és holland kutatók a Holdra irányuló küldetések tudományos fontossága mellett érvelnek. A Ian A. Crawford vezette tudóscsoport szerint égi kísérőnk közeli tanulmányozása rendkívül lényeges saját bolygónk jelenének és múltjának, valamint a Föld‒Hold-rendszer kialakulásának megismeréséhez, és adalékokkal szolgálhat a kőzetbolygók formálódásával kapcsolatos ismereteinkhez általában is.

A Hold tehát nagyon jó helyszín arra, hogy többet tudjunk meg a Földről, és nemcsak különféle közvetett mérések révén, hanem nagyon is egyszerűnek számító kőzettani vizsgálatokat végezve. Bolygónk története során ugyanis számos kisbolygó és üstökös csapódott a felszínbe, amelyek földi sziklák milliárdjait lökték ki a világűrbe. Ezek jelentős része a Holdon kötött ki, és azóta is ott van, érintetlenül őrizve a földi múlt nyomait. Egyes becslések szerint égi kísérőnk minden négyzetkilométerére nagyjából 200 kilogramm földi eredetű kődarab jut, ezek ideális célpontjai lehetnek a korai kőzetek különféle vizsgálatainak, valamint általuk talán többet tudhatunk meg az ősleves összetételéről is, amelyből az élet keletkezett bolygónkon.

2. oldal

A kutatók kiemelik, hogy bár az említett problémák megismeréséhez számos mérési feladat robotok által is elvégezhető lehet, a legfontosabb kérdésekre csak akkor kaphatunk választ, ha véget vetünk a Hold emberi felfedezésébe „beiktatott” negyven éves szünetnek. A tudósok számos olyan területet sorolnak fel, amelynek rejtélyeire csak alaposabb vizsgálatok után remélhetünk megoldást. Ezek közé tartozik a felszín összetételének vizsgálata, a holdi vulkanizmus kutatása, a vízjég elemzése, valamint a kráterek történetének felderítése, különös tekintettel a késői nagy bombázás néven emlegetett időszak nyomaira, amely 3,8 milliárd évvel ezelőtt jelentős hatással volt a Naprendszer belső vidékeire.

További ígéretes kutatási területet jelenthetnek a Holdon található „sterilizálatlan űrjárművek maradványai”, vélik a kutatók. Ezzel természetesen nem idegen űrhajókra gondolnak, hanem a holdkutatás során az égitestre juttatott különféle felszerelésekre, és az ezeken behurcolt földi mikrobákra. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy a különféle konstrukciók hogyan vészelték át az évtizedes viszontagságokat, valamint hogy mi lett a mikroorganizmusok sorsa. Ezek révén bepillantást nyerhetnénk abba, hogyan boldogul (vagy nem boldogul) az élet az űrben, valamint arról is információt kaphatnánk, hogy a hasonló biológiai „szennyeződések” mennyi ideig képesek létezni egy számukra ennyire idegen világban.

A következő nagyon lényeges érv az emberi holdutazás mellet, hogy ez az egyetlen többé-kevésbé biztonságosnak tekinthető mód az alacsony gravitációs környezetben való hosszú távú tartózkodás élettani hatásainak vizsgálatára, valamint a különféle felszerelések tesztelésére. Amíg senki nem élt huzamosabb ideig egy másik égitesten, fogalmunk sem lehet róla, hogy milyen eszközökre, fejlesztésekre lehet szükség egy ilyen környezetben. Ha pedig további űrbéli felfedezőutakat tervezünk (és tervezünk), akkor az ezek lebonyolításához szükséges tudást valahol meg kell szerezni, és hol másutt is „gyakorolhatnánk”, mint a saját hátsó udvarunkon.

A Hold továbbá remek kihelyezett kutatóbázis lehetne az univerzum további tanulmányozására is. Az égitest túlsó oldala gyakorlatilag árnyékban van mindenféle földi rádióhullámtól és interferenciától, így ideális hely lehet a rádiócsillagászok számára. Különösen jól lehetne vizsgálni a 10‒30 MHz-es tartományt, amelyet a Föld ionoszférája elnyel, így a felszínre telepített távcsövek számára „láthatatlan”. A jelenleg Föld körüli pályán tartózkodó űrtávcsövek többségének költségvetési és tudományos szempontból is jót tenne egy olyan szilárd „alap”, amely a Holdra való telepítésükkel járna.

2007-ben 13 űrügynökség együttes munkájának eredményeként született meg az a távlati űrprogram (Global Exploration Strategy), amely a Holdat, mint a jövő űrkutatásának elsődleges és legsürgősebb úti célját jelölte meg a Mars és a közeli aszteroidák mellett. Az utóbbi évek költségvetési gondjaival a felfedezésekben eddig kulcsszerepet játszó NASA sajnos kénytelen kisebb részt vállalni a tervekből, és a gazdasági válsággal sújtott Európában sem biztos, hogy manapság elsődleges helyen áll a Hold újbóli meghódítása. Akadnak azonban más, ígéretes jelentkezők is a célok elérésére. Ha fogadni kellene arra, hogy negyven év után ki juttat elsőként újra embert a Holdra, akkor azt mondanánk, hogy a jelenlegi kínálatot tekintve ez az űrverseny Richard Branson (Virgin Galactic), Elon Musk (SpaceX) és Kína között fog eldőlni. 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward