VIRÁGZÓ ÉLŐVILÁG LAKHATJA A VOSZTOK-TAVAT

Az orosz eredményekre pár hónapig még várni kell, de a kilencvenes években felhozott jégminták nemrég közzétett elemzése alapján akár halak is élhetnek a több kilométernyi jég alatt fekvő tóban.
Jools _
Jools _
2013. júl. 9. 12:30
Virágzó élővilág lakhatja a Vosztok-tavat

A külvilágtól a feltételezések szerint nagyjából 15 millió éve elzárt Vosztok-tó a Föld legszélsőségesebb vidékeinek egyike. Ahogy arról már többször írtunk, a tavaly egy orosz kutatócsoport átfúrta a tavat borító, közel négy kilométer vastagságú jeget, majd idén januárban felhozták a furatba beáramló tó vizének fagyott mintáit, annak reményében, hogy első kézből tanulmányozhatják a különleges élőhely feltételezett ökoszisztémáját. Ezekkel a mintákkal kapcsolatban egyelőre nagyon keveset tudni, az előzetes elemzés során egy furcsa, ismeretlen baktériumfaj nyomaira akadtak rá a kutatók, a részletesebb beszámolók azonban még váratnak magukra. A napokban megjelent azonban egy tanulmány, amely a tó fölött található jégből a kilencvenes években felhozott minták genetikai analízisének eredményeit ismerteti. Az jégmintákat begyűjtő amerikai kutatócsoport elemzése szerint a Vosztok-tó élővilága meglepően sokszínű, és akár halakat is tartalmazhat.

A tó fölötti jégrétegre alulról időről időre ráfagy a tó vizének egy része, így a jég rétegeiben elviekben megtalálhatók a vízi élővilág nyomai. Magát a tavat úgy kell elképzelnünk, mint egy rendkívül hideg, sötét, magas nyomásnak kitett élőhelyet. A vízről korábban azt feltételezték, hogy olyan magas koncentrációban tartalmaz oxigént, hogy az toxikus hatású, így nem tartalmazhat életet, mind az orosz, mind pedig a kilencvenes években végrehajtott amerikai fúrások cáfolni látszanak azonban ezt a feltevést.

Galéria megnyitása

A két évtizede felhozott jégmintákban Scott Rogers ohiói kutató és munkatársai összesen 3507 génszekvenciára akadtak rá, amelyek közül 1623 szakasz ismert organizmusokban is megtalálható. Az ilyen módon párosított DNS-szakaszok 94 százaléka baktériumokhoz tartozik, a maradék viszont jóval összetettebb organizmusok − gombák, rákok, illetve puhatestűek − genomtöredékének tűnik. Az azonosított baktériumok egy része ráadásul olyan fajok tagja, amelyek képviselői jellemzően nagyobb állatok, például halak testében élnek.

Mindezen adatok egy minden várakozást felülmúló, komplex ökoszisztéma képét villantják fel a szemünk előtt. A szakértők azonban óvatosságra intenek az eredményekkel kapcsolatban. Ahogy többen is megjegyezték, a furatmintákat annak idején éghajlatkutatási célokból gyűjtötték be, így a fúrófej sterilizálása korántsem volt olyan alapos, mint például az orosz fúrás során, ahol élet után kutattak, így kifejezetten figyeltek a külső kontamináció elkerülésére. Ilyen körülmények között viszont könnyen megeshet, hogy a DNS-töredékek a fúrófejről vagy a felsőbb rétegekből kerültek a jégmintákba. A felfedezés megerősítéséhez tehát nagy szükség lenne az orosz minták elemzésének eredményeire, amelyre az ígéretek szerint már csak pár hónapot kell várni.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. júl. 10. 1:09
#4

Csak gondoljunk a Google felfedezéseire - segítségével már mennyi uj dolgot felfedeztek - még új állatfajokat is !! és még mennyi rejtély van a foldön , vízben s földalatt , hegyekben és rejtett barlangokban ...meg ahová még ember elsem jutott =(

Furcsa felfedezések a Google Earth-ön

[LINK]

Ősembereket és ismeretlen esőerdőket fedeznek fel Google Earthszel

[LINK]

Szenzációs felfedezés a Google Earth segítségével

[LINK]

axe
axe
2013. júl. 9. 17:09
#3

Szefmester - mivel a tengerek 80%-át nem ismerjük és ugyanennyit ismerünk kb a szárazföldből így igen, először itt kéne kutatgatni a világűr helyett, persze jó az is, de.... És akkor még bele se mentem, hogy ami a talpunk alatt van annak pedig a 0,01%-át ha ismerjük.

Szefmester
Szefmester
2013. júl. 9. 16:36
#2

Bizony hogy irány a világűr. A földet 100%osan megismerni sem most fogjuk, az űrből meg kb 0.0000000000000000000000000000000000000000000000000001%-ocskát ha ismerünk... és akkor már nagyon sokat mondtam. Ergo kicsit könnyebb új dolgokat felfedezni kint mint itt.

Kicsit kötözködősebben kérdezve: Ha te kimész a hátsó kertbe és kiemelsz 1m3 területet abban minden egyes összetevőt és életformát pontosan be tudsz azonosítani saját tudásból? Ez a földet sem ismerjük akkor lenne hiteles nyafogás ha egy biológus-geológus professor mondaná...

noPublicFG
noPublicFG
2013. júl. 9. 13:02
#1

Irány a világűr? Még a földet sem ismerjük :)

Vissza az oldal tetejére