Velence felemel(ked)ése

Mindenki tudja, hogy egy süllyedő hajót úgy lehet megmenteni, hogy kiszivattyúzzuk belőle a vizet. De mi a teendő akkor, ha egy város süllyed? 

Velence felemel(ked)ése

Mindenki tudja, hogy egy süllyedő hajót úgy lehet (ideiglenesen) megmenteni, hogy kiszivattyúzzuk belőle a vizet. De mi a teendő akkor, ha egy város süllyed? Egy új tanulmány alapján a víz befecskendezése lehet a megoldás.

Velence városa megépülése óta híres különleges elhelyezkedéséről. A mocsaras lagúnára épült várost behálózzák a csatornák, ami egyrészt jót tesz a turizmusnak, másrészt viszont gyakran érik áradások. Különösen akkor, amikor a helyiek által acqua altának nevezett különlegesen magas dagály fenyeget: a jelenség annak köszönhető, hogy az uralkodó szelek „feltornyozzák” a vizet az Adria északi végén, aminek következtében a vízszint akár két méterrel is a megszokott fölé emelkedhet.

Az egyre gyakoribb áradások két, párhuzamosan zajló folyamat eredményei: a tengervízszint világszerte növekszik, a város maga pedig süllyed. Mint más folyódeltákba épített települések esetében is jellemző, a város alapjait képező üledékréteg egyre tömörebb lesz. Természetes körülmények között a tömörödésből eredő szintkülönbséget kiegyenlítené a folyamatosan rárakódó üledék, de a lagúnát tápláló folyókat az 1500-as években elterelték, így nincs utánpótlás, és a felszín egyre süllyed.

A 20. század közepén megkezdték a felszínközeli vizek kiszivattyúzását a talajból, ami tovább rontott a helyzeten. A porózus üledékrétegekben megbúvó víz hozzájárult a felszínre nehezedő súly megtartásához, de amikor az üregekből eltávolították a vizet, azok beroskadtak a nyomás alatt, tovább tömörítve a rétegeket és süllyesztve a felszínt. A hatás ugyan nem volt nagy, mindössze 15 centiméter süllyedésről beszélünk, de Velencének lassan minden milliméter számít.

A mobil zsiliprendszerek összességéből álló MOSE-program, amely magas dagályok idején védelmezi a várost, folyamatosan gyarapodik ugyan, de állandóan pénzügyi és környezetvédelmi viták kereszttüzében áll.

Nemrégiben azonban felmerült az ötlet, hogy ha a talajvíz kiszivattyúzása süllyedést okozott, a víz visszafecskendezése talán megfordíthatja a folyamatot. Persze az üledékréteg üregeinek többsége már nem létezik a tömörödésnek köszönhetően, de kellő mennyiségű víz bejuttatásával a kutatók úgy vélik, hogy fel tudnák lazítani a rétegeket. A technológiát már sikerrel alkalmazták az ötvenes években a kaliforniai Long Beachen, ahol az olaj, a földgáz és a talajmenti vizek „kitermelése” okozta süllyedést kellett megállítani. Miután a felszín több mint kilenc métert süllyedt, nagy mennyiségű víz befecskendezésével sikerült stabilizálni az üledékrétegeket, és egyes helyeken még enyhe emelkedéssel (30 centiméter) is járt a technológia alkalmazása. A 30 centiméter nem tűnik soknak, de Velencének bőven elég lenne.

A módszer precíz alkalmazásához minél részletesebb információkra volt szükség a város alatti üledékrétegek szerkezetéről, mégpedig lehetőség szerint minél kevésbé invazív módszerekkel, hogy ne rontsák tovább a rétegek állapotát. Ezt szeizmikus kutatási módszerek alkalmazásával sikerült megvalósítani. A szeizmika a földrengéstan alkalmazott tudományi változata. Célja az altalaj, illetve a felszín alatti rétegek, kőzettestek jellegének, elhelyezkedésének és szerkezetének feltárása rugalmas hullámok keltésével és a keltett hullámoknak a mélyből a felszínre visszajutó részének regisztrálásával. Ez persze manapság nem működhet Velencében, mivel a városon belül nincs elég nagy vízfelület az ilyenkor használatos hajók alkalmazásához, valamint a hullámkeltéshez használt módszerek (robbantás, vízágyúk) darabokat szakítottak volna le az üledékréteg felszínéből, ami megengedhetetlen.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nyolcvanas években még engedélyezett volt az ilyen jellegű felszínek robbantásos vizsgálata, így ezekből az évekből egy olasz olajtársaság jóvoltából rendelkezésre állnak a Velence alatti földréteg szeizmikus adatai. Az adatok segítségével a kutatók képesek voltak elkészíteni az üledékrétegek részletes háromdimenziós modelljét, amely megerősítette egy folytonos vízzáróréteg jelenlétét, amely alá vizet fecskendezve az üledékréteg fellazulhat. A modell azt is megmutatta, hogy a különböző rétegek milyen mértékű befecskendezést bírnak el.

A kutatók egy szimulációt készítettek a tervezett lépésekről: ha 12 kutat fúrnak a város körül, és tíz éven keresztül fecskendezik be ezeken keresztül a tengervizet, összesen több mint 150 millió köbmétert, akkor a város 25‒30 centimétert emelkedik a modell alapján. Ez jelentősen lecsökkentené a MOSE évenkénti üzembe helyezéseinek számát, mérsékelve a költségeket és a környezeti károkat.

A szimuláció alapján a kutakon keresztül bejuttatott tengervíz-mennyiség szabályozásával egyenletesen és egységesen emelhető meg az egész város, így az épületek károsodása nélkül oldható meg a probléma. Kellő odafigyeléssel az emelkedés mértékének különbségeit egy milliméter alatt tudják tartani két egymástól száz méterre levő pont között.

Az elképzelés kétségkívül merész, de ha beválik, akkor hosszú távú, olcsó és nagyon elegáns megoldást jelenthet Velence megmentésére.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward