A mobiltelefonok közötti közvetlen adatcsere nagyon komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedek során. Azonban a platformok közötti törésvonalak miatt ez igazából még ma sem megy annyira természetesen, mint ahogy egyébként erre lehetőség nyílna. Viszont a jelek szerint végre jó irányba változnak a dolgok.

Az Európai Unió és más szervezetek nyomásgyakorlásának engedve, az Apple és a Google platformjai között egyre nagyobb átjárhatóság kezd kialakulni. Tavaly novemberben az Android ura bejelentette, hogy a Quick Share megosztás révén a Pixel 10 szériát használóknak lehetősége nyílik az Apple termékekkel közvetlen fájlmegosztásra. A Google azóta bővítette is a kört, már a Pixel 9 széria esetén is megoldotta ezt, és később még régebbi Pixelek is beállhatnak majd a sorba. 

Most pedig arról számolhatunk be, hogy Samsung mobilok is AirDrop támogatást kapnak. A Samsungnál a Galaxy S26 szériás eszközök számára lesz biztosított ez az újítás első körben.

A Galaxy S26, Galaxy S26+ és Galaxy S26 Ultra modellekre telepíthető frissítés március 23-án indult el. Először Dél-Koreában jelent meg a felhasználóknál, és a következő napokban az összes többi régióban, így Európában is számítani lehet ennek a megjelenésére. Nemzetközi szinten biztosítja majd az összes Galaxy S26 vásárlónak az AirDrop támogatást a gyártó, később pedig más készülékek is sorra kerülhetnek. 

Az AirDrop-Quick Share keresztplatformos használati lehetőségének megvalósulása révén a Galaxy és az iPhone tulajdonosok egyszerűen cserélhetnek majd fájlokat a továbbiakban. Az átvitel vezeték nélküli módon, nagy sávszélességgel zajlik majd, ennek köszönhetően a videók okostelefonok közötti mozgatása sem okoz majd gondot. 

Galéria megnyitása

Ez mindenképpen nagyszerű hír, mivel így az iPhone és a Galaxy modellek felhasználói gördülékenyebb együttműködést élvezhetnek majd. Ez a lehetőség különösen jól jöhet olyankor, ha valaki munkaeszközként használja a telefonját például tartalomgyártás során. 

Arról a Samsung nem beszélt a mostani bejegyzésében, hogy a Galaxy eszközök körében miként fog terjeszkedni az AirDrop támogatás, de a Google-höz hasonlóan a dél-koreaiak is megoldhatják ezt korábbi termékeknél is. Illetve arra számítunk, hogy a jövőben már az összes új felsőkategóriás Galaxy modell gondoskodni fog erről. 

A Samsung AirDrop támogatásának híre kapcsán azt is megjegyezhetjük, hogy nemcsak a Samsung halad ebbe az irányba a Google-lel együtt. Már az Oppo is jelezte, hogy tervezi az AirDrop támogatás bevezetését. A Find X9 széria a legfrissebb információk szerint áprilisban érkezik, és az már gyárilag úgy léphet színre, hogy lehetőséget nyújt majd az AirDrop használatára. Később pedig további gyártók is nyithatnak ebbe az irányba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére