Végre kiderült, hogy nézhetett ki az egyik legfurcsább féreg

A Hallucigenia nevű félmilliárd éve élt, bizarr kinézetű állatról a szakértők sokáig azt sem tudták, hogy testének melyik felén járt, és merre nézett a feje.

Végre kiderült, hogy nézhetett ki az egyik legfurcsább féreg

1977-ben Simon Conway-Morris brit paleontológus egy rendkívül furcsa állat fosszilis maradványait fedezte fel. A bizarr kinézetű, „álomszerű” lénynek a Hallucigenia nevet adta, és a tengeri féreg azóta sem hazudtolta megelnevezését. 14 évnyi kutatásra volt szükség ahhoz, hogy a szakértők megállapítsák, hogy a testéből kiálló nyúlványok közül melyek az állat lábai, és közel négy évtized kellett ahhoz, hogy kiderüljön, merre volt a feje, és merre a farka.

A Hallucigenia nagyjából 508 millió éve létezett, és első maradványai Kanadában kerültek elő. Az 1−5 centiméteres állat csőszerű testéből a Conway-Morris által vizsgált példányon hét pár nyúlvány és hét pár tüske állt ki, a test egyik végéhez pedig egy kerek folt csatlakozott. A kutató úgy hitte, hogy ez lehetett az állat feje, és a féreg tüskéire támaszkodva haladhatott előre az óceáni aljzaton, miközben háti nyúlványaival táplálékot gyűjtött a vízből.

1991-ben aztán Kínában előkerült még néhány hasonló fosszília, és ezek alapján egyértelművé vált, hogy a nyúlványok valójában lábak, a tüskék pedig az állat hátán sorakoztak, és talán védelmi célt szolgálhattak. A fej helyével kapcsolatban azonban továbbra sem volt egyértelmű a helyzet egészen mostanáig.

A Cambridge, a Torontói Egyetem és a Royal Ontario Museum szakértői azonban végre ezt a rejtélyt is megoldották, és elektronmikroszkópos vizsgálatokkal igazolták, hogy az állat feje valójában a furcsa folttal ellentétes oldalon van, a folt pedig vélhetően az egykor élt példány halálakor kiürült béltartalomból áll. A mikroszkópos vizsgálatok során a test másik végén sikerült megtalálni az állat kezdetleges szemeit, és száját is.

A Hallucigenia a jelek szerint két fogsorral is rendelkezett: az egyik a szája peremén, a másik pedig a torkában kapott helyet. Bár ez első hallásra meglehetősen félelmetesnek hangzik, a féreg a szája körül található fogakat vélhetően csak a táplálék hatékonyabb beszippantására használta, a torkában sorakozók pedig csak a már bekebelezett étket továbbították a gyomor felé.

A Hallucigenia összesen 10 pár végtaggal rendelkezett. Ezek közül az első három pár vékony, rövid és karom nélküli volt, és egyelőre nem tudni, hogy ezek valamiféle érzékelőkként, vagy más célra szolgáltak. A hét hátsó párt karmos lábak alkotják, amelyekben ízületek nincsenek, így az állat vélhetően a belül található folyadék nyomásának szabályozásával irányította ezeket, ahogy a tengeri csillagok is teszik. A féreg hátán pedig a már említett hét pár tüske sorakozott, amelyek funkciójával kapcsolatban szintén csak találgatni tudunk.

A Hallucigenia anatómiájának megfejtése jelentőségében messze túlmutat ezen egykor élt faj megismerésén. Az állat a legfrissebb eredmények alapján a ma élő karmos féreglábúak közeli rokona, és mint ilyen, a vedlő állatok csoportjának részét képezi, amelybe egyebek mellett a fonálférgek, az ízeltlábúak és a medveállatkák is beletartoznak.

A vedlő állatok körében nagyon változatos szájszervekkel találkozni. A karmos féreglábúak és az ízeltlábúak szája gyakorlatilag egy egyszerű lyuk, amely a fogatlan torokba vezet. A szintén ide sorolt farkosférgek viszont a Hallucigeniáéhoz megtévesztésig hasonló kettős fogsorral rendelkeznek, ami a szakértők szerint arra utalhat, hogy a vedlő állatok közös őse egykor szintén összetettebb szájszervvel bírt, ez azonban bizonyos leszármazási vonalakban visszafejlődött.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward