VÉGRE A GOOGLE TÉRKÉPEN IS MEGJELENNEK A VOLÁNBUSZ JÁRATAI

Sok éven át tartó fejlesztés eredményéről beszélhetünk most, és az utasok egészen biztos, hogy örülnek majd ennek, főleg a téli időszakban, amikor a késésekre nagyobb az esély.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. jan. 7. 12:01
Végre a Google Térképen is megjelennek a Volánbusz járatai

Magyarországon a tömegközlekedés sajnos eléggé sok problémával küzd, de azért próbálják folyamatosan fejleszteni. Ennek eredményét az utazók most már a Google Téképen is láthatják majd, annak köszönhetően, hogy a Volánbusz járatait végre sikerült a szolgáltatással összeegyeztetni.

A jövőben megjelennek majd a különböző helyközi buszjáratok a Google Térképen.

Vitézy Dávid örömmel szolgált be a jó hírről, és elmondta, hogy nagyon sok munkát fektettek abba, hogy ez összejöhessen, és a továbbiakban az utasok a mobiljukat használva már tájékozottabbak lehetnek majd a helyközi utazások során. A Volánbusz minden járata jegyezve lesz folyamatosan a Google Térképen, így valós időben láthatják az utasok, hogy a járatuk éppen hol jár.

A szakember elmondta, hogy 2022 óta dolgoztak azon, hogy a valós idejű nyomkövetés integrálódjon a Google Térkép szolgáltatásba. Korábban ezt már megvalósították Budapesten, de a cél az országos lefedettség volt. Ezzel párhuzamosan pedig már több nagy város helyi járatai is megjelentek a Google navigációs szolgáltatásában.

A Volánbusz közleményéből megtudhattuk, hogy a Google Térképen már 2017 óta elérhetőek a menetrendre vonatkozó információk, és egy régi fontos cél valósult meg most, hogy már a valós idejű nyomkövetés is menni fog a legnépszerűbb térképszolgáltatáson belül. „Mától országos szinten napi több mint 42 ezer helyközi járat adatai jelennek meg a Google Térkép felületein.” – olvasható a közlekedési vállalat beszámolójában.

Galéria megnyitása

A téli időszakban általában nehezebben kiszámítható a tömegközlekedés működése, nemcsak a vonatoknál, de a buszoknál is sűrűbben előfordulnak a késések. Ennek a mostani fejlesztésnek köszönhetően az utasok pontosan láthatják majd, hogy amikor késik egy buszjárat, akkor az éppen hol jár a GPS jeladója szerint. És azt is pontosan tudhatja ezáltal az ember, ha lekéste a buszát, ami ugyancsak egy fontos információ lehet minden esetben, hisz ilyen is előfordul.

Galéria megnyitása

A buszokat már hosszú ideje lehetett követni például a Menetrendek alkalmazáson keresztül, de az közel sem úgy működik, mint ahogy kellene neki. Csak általános előrejelzést ad arról, hogy éppen hol járhat a busz és nem is annyira intuitív a felülete, mint a Google megoldásának. De a tapasztalataink szerint azért még a Térkép keretei között sem igazi a Volánbuszok követése.

Nem minden esetben jelenik meg teljesen pontosan a buszok helyzete, és van némi csúszás is a frissítésben, ez akár az egy percet is elérheti. Remélhetőleg folyamatosan dolgoznak azon továbbra is, hogy ez a rendszer minél pontosabb és gördülékenyebb legyen. Az ilyen és ehhez hasonló fejlesztések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy többen válasszák a tömegközlekedést, és magabiztosabban támaszkodjanak az ilyen szolgáltatásokra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
privateer
privateer
2024. jan. 8. 21:39
#6

Márcsak azt kellene megírni hogy érhető el ez az információ? Mert hiába kattintok a tömegközelekdésre, nem jelennek meg a buszok. Ez nem BKK Futár (Tudom Budapest Go) ahogy látom.
Buszmegállókat persze mutat a térkép. 
De élő buszkövetés az nincs benne. Pár kattintésra elérhetően.

Levy_Szh
Levy_Szh
2024. jan. 8. 8:17
#5

A menetrend appban már alapból bentvolt ez a funkció a kezdetektől. Annyi hiba volt vele hogy a buszok nagyjában annakidején még nem volt internetre kötött digitális tahográf (mert drága volt) de amelyik buszban volt azt pontosan kijelezte. Ahol meg nem volt ott a menetidő szerint tette ki a jelet, hogy elvileg itt tart, késés esetén meg ha a nagy buszpályaudvaron bemonták meg kiírták a menetrendi kijelzőre hogy késik X per akkor az apban is jelezte hogy piros késik X perc.

thestock
thestock
2024. jan. 7. 19:31
#4

Aki volánbusszal jár, az annyit is ér ;-P

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. jan. 8. 8:29

@tomchee stop being poor!

tomchee
tomchee
2024. jan. 7. 19:15
#3

Ha már a buszmegálló ban nem teszik meg...

Enno
Enno
2024. jan. 7. 13:35
#2

BKK már jópár éve megoldotta és működött, jó reggelt volán :)

Szvideo
Szvideo
2024. jan. 7. 18:44

@Enno Már pár éve képesek lennének rá, de sok esetben nem volt megfelelő lefedetség ahhoz hogy stabil internetkapcsolata legyen minden busznak és eltudják küldeni az adatokat, és Remélhetőleg hamarosan bekapcsolják a bankkártyás fizetést is, mivel már ehhez is ott a kütyü elég régóta de hasonló okok miatt csak tesztelési időszak volt.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2024. jan. 7. 12:15
#1

Egy nagy szar az egész. Eleve a "menetrendek" hülyeség helyett is egy értelmesebb applikációra lenne szükség. Borzasztó lassú és reklámokkal tették tele.

Vissza az oldal tetejére
Végre a Google Térképen is megjelennek a Volánbusz járatai - iPon.hu