A felfedezés az Európai Űrügynökség új exobolygó-vadászának egyik első eredménye, és ez az első alkalom, hogy a 100 naposnál hosszabb periódusú bolygót detektáltak egy olyan csillag körül, amely szabad szemmel is látható a Földről.
A Nu2 Lupi egy Naphoz hasonló, fényes csillag 50 fényévnyire a Földtől. 2019-ben az Európai Déli Obszervatórium 3,6 méteres chilei távcsövével három exobolygót fedeztek fel a rendszerben, amelyeket b, c és d betűjellel láttak el. A planéták tömege a Föld és a Neptunusz tömege közötti volt, és 11,6, 27,6, illetve 107,6 földi nap alatt kerülték meg csillagukat. A két belső bolygó csillag előtti átvonulását azóta a NASA TESS űrtávcsöve is észlelte. Ezen bolygók létének megerősítésével a Nu2 Lupi a harmadik olyan csillaggá lépett elő, amely szabad szemmel látható bolygónkról, és több planétával is rendelkezik.
Laetitia Delrez, a Liège-i Egyetem kutatója kollégáival szintén a két rövid periódusú bolygót akarta vizsgálni, amikor észrevették, hogy a d jelű bolygó is éppen a csillag korongja elé került. A hasonló bolygóátvonulások megfigyelése nagyon fontos a bolygókutatók számára, hiszen az ilyen események során rögzített adatokból akár a bolygó légkörének és belsejének összetételére is következtetni lehet annak méretein túl.
Mivel a hosszabb periódusú bolygók ritkábban haladnak át csillaguk előtt, a Cheops megfigyelései különösen értékesek. Az adatok szerint a d jelű bolygó pályaideje kicsit több mint 107 földi nap, sugara nagyjából 2,5-szöröse a Földének, és a tömege pedig 8,8-szorosa bolygónkénak. Ha a planéta saját rendszerünkben foglalna helyet, a Merkúr és a Vénusz között keringene, ami azt jelenti, hogy sokkal kevésbé éri intenzíven a csillag fénye, mint beljebb keringő társait. Összességében nagyon kevés ilyen méretű és ilyen periódusú bolygót ismerünk, az pedig külön izgalmas, hogy a kérdéses planéta egy Naphoz hasonló csillag körül kering, és ennyire közel van, így alaposabban lehet vizsgálni, mondják a szakértők.
A korábbi és az új észlelések adatait összesítve a kutatók immár a bolygók sűrűségére és összetételére is tudtak következtetni. Az információk alapján a b jelű bolygó valószínűleg elsősorban kőzetbolygó, a c és a d bolygó ugyanakkor nagy mennyiségben tartalmaz vizet, illetve hidrogén- és héliumgázt. Utóbbi két planétán sokkal több víz van, mint a Földön, a rendelkezésre álló adatok alapján tömegük negyedét ez teszi ki, míg a Föld esetében a vízkészlet mindössze 0,1 százaléka az összetömegnek. Az idegen bolygókon található víz ugyanakkor valószínűleg nagyrészt nem folyékony, hanem nagy nyomású jég vagy magas hőmérsékletű gőz formájában létezik.
Bár a bolygók közül valószínűleg egyik sem élhető, sokféleségük nagyon izgalmassá teszi ezt a közeli rendszert, amelyen jól vizsgálható az is, hogyan keletkeznek és változnak a bolygók az idő múlásával, mondja Kate Isaak, a Cheops-projekt kutatója. A szakértők a következőkben újabb részletek, például gyűrűk és holdak után kutatnak majd a rendszerben. Remélhetőleg találnak majd valamit, hiszen a Cheops ilyen távolságból nagyjából a Marshoz hasonló méretű vagy annál nagyobb objektumokat képes észlelni.






























