Napjainkban már egyáltalán nem számít különlegességnek az ANC funkció a fülhallgatókban, ha azonban az adott termék nyílt hangrendszerű, akkor már egészen más a helyzet. Láttunk már ilyen megoldásokat, de azok általában kiábrándító eredményt tudtak felmutatni, a Shokz megoldása viszont az első visszajelzések szerint nagyon jól sikerült.
A Shokz eddig még soha nem tervezett aktív zajszűréssel fülhallgatót, az OpenFit Pro azonban változást hoz ezen a fronton. A nyílt fülhallgatók kedvelőinek sem feltétlenül kell már lemondaniuk a kellemesebb zenehallgatási élményről. Az újdonság egyben a vállalat csúcsmodellje lett, szóval minden szempontból igyekszik majd a lehető legjobb minőséget produkálni.
A készülék három mikrofonnal oldja meg a zajszűrést, és figyeli a felhasználó fülkagylójának formáját is, az onnan visszaverődő hangokkal, hogy tényleg a legjobb eredményt tudja elérni. A zajszűrés erőssége az OpenFit Próhoz tartozó alkalmazásból több lépésben állítható. Ez azért fontos, mert az üzemidőre az ANC erőssége hatással van, így érdemes mindig az éppen ideális szintet használni.
A The Verge beszámolója szerint azért olyan csendet képtelen varázsolni, mint egy klasszikus zárt füles fejlett ANC funkcióval, de határozottan jó hatékonysággal dolgozik. Inkább egy erős zajcsillapítás, amit az eszköz nyújt, azonban ez elég ahhoz, hogy csendesebb helyeken, például egy kávézóban tényleg zavartalan zenehallgatási élményt tudjon biztosítani. Kényelmesebb az OpenFit Próval nyüzsgő környezetben hangoskönyvet, podcastet fogyasztani, mint bármilyen más nyílt fülhallgatóval.
Az ilyen eszközök másik gyengéje a basszus szokott lenni, és a Shokz szakemberei állítólag ezt is nagyon jól megoldották. Átlagon felüli mélyeket tud produkálni a készülék (Shokz OpenBass 2.0), ennek köszönhetően mindenféle zenei stílus mellett jó élményben lehet része a hallgatóságnak.
A fejlesztők egy speciális, duplamembrános hangkeltőt alkalmaznak a burkolat alatt, ami meglehetősen nagy, 11 x 20 milliméteres méretet öltött. Minden hangtartományban jó részletességet ígér az eszköz és akár 40 kHz-es magasakat is meg tud szólaltatni.
Akár filmezéshez, sorozatok fogyasztásához is jó választás az OpenFit Pro, mivel még Dolby Atmos optimalizálást is kapott. Ennek köszönhetően a virtuális térhangzást is érzékelhető formán fogja biztosítani. Előre beállított EQ profilokkal és egyedi hangszínszabályozási lehetőséggel is szolgál a kiegészítő. Szoftveresen külön állítható mélykiemelés is, azoknak, akik a lehető legtöbb basszusra vágynak.
Az OpenFit Pro a legmozgalmasabb helyzetekben is stabilan fog az emberek fülén maradni, hála a vállalat saját fejlesztésű fülpántjának, ami kívülről kellemes, bőrbarát anyagokkal burkolt (Ultra-Soft Silicone 2.0), a felszín alatt viszont egy különleges titánötvözet “kampót” rejt, ami az évek során is tökéletesen megőrzi az eredeti tartását. IP55 tanúsítványt kapott az eszköz, így az eső, izzadság nem tesz benne kárt.
Egy töltéssel akár 12 órán keresztül bírja majd az OpenFit Pro, viszont az ANC élesítése megfelezi az üzemidejét, így már csak 6 órán át húzza ki. A tokban található akkumulátorral több alkalommal feltölthető a szerkezet, összesen 50 órás üzemidőt lehet belőle kihozni; ez már egészen szép teljesítmény. A hordozó a vezeték nélküli töltést is támogatja, és garantál gyorstöltési lehetőséget is, ami 10 perc töltést követően 4 órányi használati lehetőséget ígér.
A Shokz OpenFit Pro 250 euróba fog kerülni. Jelenleg előrendelhető a termék, és idővel megvásárolható lesz majd nálunk is.