A LG sok érdekes megjelenítőt tervezett már az évek során, a StanbyME termékcsaládban direkt olyan tévéként is használható képernyőket alkotott, amiket lehet hordozni. A StanbyME Go modellt a vállalat egyenesen egy bőröndbe csomagolta bele. A korábbi StanbyME tévét még a TikTokon is felkapták, ezért a cég úgy döntött, itt az ideje az új generáció bevezetésének.
A StanbyME 2 nagyobb felbontást, több csatlakozási lehetőséget, hosszabb üzemidőt, és még jobb hordozhatóságot biztosít a vásárlók számára.
A tervezők ebben az esetben mindent belezsúfoltak a képernyő házába, korábban az akkumulátor még nem a panel mögött lapult, itt azonban már így alakult. Ennek köszönhető az, hogy a StanbyME 2 szó szerint úgy hordozható, mint egy bevásárló szatyor. Van hely rajta egy fül számára, ezt meg ragadva azonnal útra lehet kelni vele, az állítható hosszúságú pántnak köszönhetően vállra is lógatható. Lehet kapni hozzá egy képernyővédő kiegészítőt, és a StanbyME Go mintájára bepakolható akár egy bőröndbe is.
27 hüvelykes volt, és maradt is ekkora a StanbyME második kiadása. Ez nem az a szerkezet, ahol a csúcsminőségű látványvilág elérése a cél, de azért egy kicsit jobb képernyőt kapnak már a vásárlók, mint az előző generációnál. A Full HD felbontás Quad HD-re emelkedik, ami mindenképpen jót tesz majd a részletgazdagságnak. Az alap továbbra is IPS technológiás, de a tervezés során már igyekeztek a szakemberek egy vékonyabb házba integrálni a terméket, éppen a hordozhatóság miatt.
A webOS-t futtatja a StanbyME 2, akár játszani is lehet rajta ennek köszönhetően, hiszen több különböző játék is telepíthető az LG kapcsolódó alkalmazásboltjából. Érintésérzékeny a képernyő, de lehet kapcsolgatni messziről is. Kezelhető okostelefonról és van hozzá távirányító is. Ennek kapcsán újítása a StanbyME 2-nek az is, hogy a távkapcsoló számára kialakítottak a tervezők a kereten egy mágneses rögzítési felületet. Ide lehet tenni a kapcsolót, ha nem akarja az ember, hogy véletlenül elvesszen hordozás közben.
Sok lehetőséget tartogat a StanbyME 2, akár videokonferenciák alkalmával is igénybe lehet venni menet közben, utazások során. Webkamerát külön lehet csatlakoztatni a készülékhez, ez nem része a csomagnak. USB-C és HDMI aljzatokat nyújt a szerkezet – előbbiből már kettő is van a fedélzetén –, lehet használni akár kiegészítő monitorként is laptopok mellett. Biztosított ezeken felül a Wi-Fi és a Bluetooth támogatás is. A tévében van hangszóró, amit zenehallgatáshoz is be lehet fogni.
Ahogy azt már említettük, az akkumulátor beépített lett. Az nem derült ki, hogy a telep kapacitása miként változott, de nem is ez a lényeg, hanem az üzemidő. Ebből a szempontból pedig egyértelmű a fejlődés. Egy töltéssel már nem 3, hanem 4 órán keresztül lehet szünet nélkül használni a StanbyME 2-t. Így akár kettő rövidebb filmet is végig lehet nézni egy töltéssel anélkül, hogy a fináléról lemaradna a néző.
Az LG StanbyME 2 forgalmazása nem tudni, mikor indul, és a vállalat egyelőre arról sem beszélt, hogy mennyit kell majd kifizetni ezért az újdonságért cserébe.