Az AMD éppen a CES 2023 alkalmával mutatta be legújabb asztali- és mobil processzorait, illetve APU egységeit, amelyek között egyebek mellett a 65 W-os asztali példányok, valamint a 3D V-Cache sorozat legújabb tagjai is jelen voltak. A 65 W-os TDP kerettel ellátott asztali modellek 2023. január 10-én váltak elérhetővé kereskedelmi forgalomban, a 3D V-Cache technológiával felvértezett verziókra azonban még egy picit várni kell, hiszen eleve arról volt szó, majd csak valamikor februárban áraszthatják el a boltok polcait.

Galéria megnyitása

Az AMD azóta szerencsére konkretizálta a megjelenés dátumát, ahogy arra az Overclock3D munkatársai felhívták a figyelmet: a hivatalos weboldalon az egyes modellek adatlapján már a megjelenés tervezett dátuma is szerepel, ami egységesen 2023. február 14-ére, azaz Valentin-napra esik.

Galéria megnyitása

A második generációs 3D V-Cache technológiát alkalmazó processzorok között ezúttal nem egy modell foglal helyet, ahogy az első generációnál, hanem rögtön három: a RYZEN 9 7950X3D, a RYZEN 9 7900X3D, illetve a RYZEN 7 7800X3D. Az összes újdonság a ZEN 4 architektúra köré épül, és mindannyian a TSMC 5 nm-es gyártástechnológiájával készül, extraként azonban kaptak egy 3D V-Cache gyorsítótárat is, ami az egyik nyolcmagos CCD lapka tetejére integrálva érkezik.

Ezt a lapkát csak az adott CCD lapka processzormagjai használják annak érdekében, hogy a késleltetés optimális lehessen, ám így is érezhető sebességnövekedést hoz az újdonság, és az Intel aktuális csúcsprocesszorát is képes lesz maga mögé utasítani, ahogy az a lenti ábrán is látszik. A teljes képet persze majd az első független tesztek mutatják meg, támpontnak azonban ezek az eredmények is megteszik.

Galéria megnyitása

Az új processzorok továbbra is szorzózáras kivitelben érkeznek, csak korlátozottan lesznek tuningolhatóak, a TDP keretük pedig a normál modelleké alatt foglal helyet. Mivel az extra gyorsítótár, ami az egyik CCD tömb tetejére kerül, extra figyelmet kíván mind üzemi feszültség, mind pedig hőtermelés terén, így érthető, hogy tuning tekintetében továbbra is korlátozások lesznek érvényben, ám a RYZEN 7 5800X3D-hez képest picivel nagyobb lesz a mozgástér.

Az extra gyorsítótár 64 MB-os kapacitással bír, ami az alap 32 MB-os megosztott harmadszintű gyorsítótárhoz képest elég komoly előrelépés. Ennek köszönhetően az új processzorok főleg játékok alatt gyorsulnak, az előrelépés mértéke pedig 15% és 30% között helyezkedik el, legalábbis a RYZEN 7 7800X3D esetében, az előző generációs RYZEN 7 5800X3D-hez képest.

Galéria megnyitása

Az újdonságok várható árazásával kapcsolatban egyelőre nem érkezett információ.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Wizzard
Wizzard
2023. jan. 12. 16:53
#3

Már nem: https://videocardz.com/newz/a-heartbreaking-mistake-amd-now-says-ryzen-7000x3d-is-not-launching-on-february-14th

"AMD Ryzen X3D processor will not show up as your Valentine’s date"

“As you know, today AMD.com briefly published a launch date for the Ryzen 7000X3D Series Desktop processors; however, that date is incorrect. We have not confirmed a launch date at this time. We will provide updates on the expected availability of these processors at a future date”

— AMD Spokesman

Elég muris bagázs.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. jan. 12. 16:17
#2

Valami itt sántít. Két legnagyobbnál azonos magszám és órajel mellett 50 wattal kisebb TDP a sima X-hez képest? Ugyanez meg fordítva a 7800X3D-nél, kisebb órajelllel és azonos magszámmal magasabb TDP-t mutat, mint a 7700X.

zkarpati
zkarpati
2023. jan. 12. 17:40

@Mosdatlan_falusi  Az Ryzen 4 X3D CCD esetében a Tjmax 89°C a TDP 120 Watt. A 7900X3D és 7950X3D esetében egy hagyományos Ryzen 4 CCD és egy Ryzen 4 X3D CCD van a tokban. A normál Ryzen 4 CCD esetében a Tjmax 95°C viszont a 7900X3D-t és 7950X3D-t nem engedhetik fel eddig az X3D CCD miatt, ezért van a 120 W össz TDP limit.

Gpety
Gpety
2023. jan. 12. 15:57
#1

Ügyesen csinálják, hogy a 7600-at kihagyják a buliból. Kíváncsi vagyok mit hoz majd a plusz gyorsító, mondjuk inkább a DDR4 támogatásnak feküdtek volna  neki.

Gpety
Gpety
2023. jan. 13. 9:47

@Dragon3k  Pont ellenkezőleg: ha lenne 7600x3d, akkor lehet senki nem venné meg a sima 7700-at, mert lehet játékok alatt még mínusz két maggal is gyorsabb lenne.

Vissza az oldal tetejére