Űrtörténelem a Millenárison

Rakéták rakéták hátán, holdkőzet, de nem úgy, asztronauta-szelfi és egy séta a MIR fedélzetén ‒ személyes beszámoló a budapesti NASA-kiállításról.

Űrtörténelem a Millenárison

Január közepe óta látogatható a budapesti Millenáris Parkban a NASA Gateway to Space című vándorkiállítása, amelyre ezen a héten végre nekem is sikerült eljutnom. Bár a várva várt rendezvény számomra egy kicsit csalódást keltő volt, a hatalmas kiállítótérben azért bőven akadnak tényleg érdekes látványosságok, amelyek miatt érdemes oda ellátogatni.

A Gateway to Space nagyon látványos elemmel nyit, hiszen a kiállítótérbe egy sötét folyosón keresztül jutnak be a látogatók, amelynek középső részén a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kupolájának replikája kap helyet. Az „ablakokon” keresztül gyönyörű képeket láthatunk a Földről, bár talán még nagyobb dobás lett volna, ha az élő feedet kötik be a szervezők (ha már egyszer ilyen is van), vagy hosszabb összefüggő részleteket mutatnának arról, ahogy tovagördül alattunk a Föld, a pár másodperces klippek helyett.

Az alagútból kijutva a kiállítás első fő részéhez juthatunk el, amely Wernher von Braun munkásságának ismertetésével kezdődik, akiről kiállítási tárgyak, képek és filmrészletek során keresztül tudhatjuk meg, hogy már gyermekkorában is űrhajókat tervezett, majd a náci Németországban, később pedig az Egyesült Államokban épített rakétákat. A kezdeti sikertelen rakétatesztekről készült videók kapcsán erősen elgondolkodik az ember, hogy hova jutott a technológia röpke fél évszázad alatt.

A folytatásban az űrverseny fontosabb állomásairól emlékezik meg a kiállítás, sajnos azonban ezt a lehető legszárazabb formában teszi. Nem tudom persze, hogy az űrkutatás iránt kevésbé érdeklődőket mennyire kötik le a kisebb-nagyobb rakétamodellek, és azok adatai, az biztos, hogy engem kevéssé, de ebben a formában szerintem ez mindenkinek sok a jóból. Gagarin eredeti űrruhája, a Szputnyik és az amerikaiak holdjáró autójának életnagyságú modellje persze nagyon érdekes látvány, de a tájékoztató táblákon és filmrészletekben felemlegetett sztorikból pont a legérdekesebb részletek maradnak ki, amelyekkel színesíteni lehetne a számszerű tények hatalmas halmazát.

Megtekinthető például egy archív felvétel az első űrsétáról, de arról szó sem esik, hogy Alekszej Leonov szovjet kozmonauta majdnem belehalt annak végrehajtásába, mert a nyomáskülönbség miatt szkafandere annyira felfúvódott, hogy nem fért vissza az űrhajóba. Leonov végül egy merész húzással elkezdte kiengedni az oxigént űrruhájából, és így röviddel később már átfért a fedélzeti nyíláson, de nem sokon múlt a tragédia.

A kisebb-nagyobb rakéták és űrruhák sorát egy, már a kiállítás reklámozása során is beharangozott, megérinthető holdkőzet szakítja meg. A kődarabbal kapcsolatban ugyanakkor azzal nem árt tisztában lenni, hogy egyrészt roppant picike, másrészt az űrhajózás történetéhez az égvilágon semmi köze nincs. Nem egy olyan kőzetdarabról van szó ugyanis, amelyet az Apollo-program asztronautái hoztak vissza a Földre, hanem egy Holdról származó meteorit darabkájáról, amely a Szaharából került elő 2013 elején.

A holdkőzet mögött nagy plakátokon az Apollo-program egyes küldetéseit ismertetik a rendezők, ami egyrészt a rakétákhoz hasonlóan egy kicsit túlságosan is töményre sikeredett, másrészt teljes egészében angolul van, magyar fordítás nélkül. Ezen táblák szomszédságában, a kiállítás első részének vége felé kap helyet viszont az első interaktív kiállítási tárgy: egy szkafander, amelybe fejünket beledugva magunk is amerikai űrhajóssá válhatunk, legalábbis néhány fénykép erejéig.

A kiállítás következő részében testközelből ismerkedhetünk meg néhány fontosabb űrjárművel. Egy űrsikló kabinján keresztül juthatunk el a következő nagyobb terembe, ahol a MIR űrállomás makettjében is tehetünk egy rövidke sétát (és annak vécéjét is megtekinthetjük), majd az ISS Destiny nevű modulján keresztül juthatunk el az „űrtáborba”. Ez a rész tényleg izgalmas, az űrsikló irányítópultja ijesztően bonyolult, a MIR meg van döntve, és ablakain keresztül a mozgó Földet látni, így pillanatok alatt szédülni kezd az ember, a Destiny-ben pedig bármit meg lehet nyomni, el lehet fordítani, meg lehet tekerni, ha úgy tartja kedvünk. Ez utóbbi modult állandóan lelkes gyermekcsapatok „nyúzzák”, akik láthatóan nagyon élvezik, hogy „igaziból” játszhatnak űrhajóst.

Ugyanezen részben az űrkutatás egyes magyar vonatkozásaival is ismerkedhetünk egy kicsit a kihelyezett vitrineknek köszönhetően. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Gyűjteményéből ugyanis ideiglenesen átkerült a Millenárisra Farkas Bertalan felszerelése, amelyet megnézve többek közt az is kiderül, hogy a máig egyetlen magyar űrhajósnak külön, „magyaros ízvilágú” űrmenüt állítottak össze küldetése idejére. Egy másik vitrinben néhány hazai fejlesztésű űreszközre vethetnek pillantást a látogatók, köztük olyan érdekességekre, mint a Pille nevű dózismérő, a TÜNDE töltöttrészecske-detektor és a Balaton nevű készülék, amelyet az űrhajósok szellemi teljesítményének mérésére fejlesztettek ki.

A kiállítást, ahogy már említettem, az „űrtábor” zárja, ahol különböző szimulátorokat próbálhatnak ki a vállalkozó szelleműek. Ebben a teremben lehet vadászgépet vagy űrsiklót vezetni, a súlytalanság-szimulátor segítségével megtapasztalhatjuk, milyen érzés lehet az űrben szerelni, és az erős gyomrúak a giroszkópot is letesztelhetik.

A szimulátorok és a kijárat között egy külön teremben egy rövidke filmet is megtekinthetnek a látogatók, amely döntően a Mars potenciális emberi felfedezéséről és az ehhez szükséges Orion űrkapszula, valamint az SLS nevű kilövőrendszer fejlesztéséről szól. Az új, minden eddiginél hatalmasabb rakéták fejlesztési tervét 2011 szeptemberében jelentették be a NASA illetékesei. A projektet azóta is sok kritika érte magas költségei miatt, és sokan úgy vélik, hogy az űriparban maguknak időközben egyre nagyobb teret hódító magáncégek sokkal jutányosabban meg tudnák oldani a marsutazást, amit a NASA mindenáron maga szeretne keresztülverni. Az eredeti tervek szerint az új kapszula első emberes repülésére 2021-ben került volna sor, jelenleg azonban nagyon kicsi az esély arra, hogy tartható lesz ez a menetrend.

Ezzel el is érkeztünk a kiállítás másik enyhén zavaró pontjához. Konkrétan arról van szó, hogy a gyűjteményen nagyon látszik, hogy több éve úton van, és ezzel egy kicsit aktualitását is vesztette. Az űrtörténelmi lecke végéről csaknem teljesen hiányoznak a mára meghatározóvá vált, a NASA-val is szerződésben álló magáncégek. Mivel pedig a gyűjtemény amerikai gazdái nem nagyon engedik, hogy a helyi szervezők módosításokat eszközöljenek a kiállítás összeállításakor, európai űrkutatási sikereket is hiába keresünk a rendezvényen.

Az említett negatívumoktól eltekintve azonban a Gateway to Space valóban kivételes lehetőséget kínál az űrkutatás történetének megismeréséhez, így akit érdekel a téma, mindenképpen menjen el, és utána ossza meg velünk, hogy szerinte melyek voltak a kiállítás erősebb és gyengébb pontjai.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward