Amikor a Cassini űrszonda 2004-ben megérkezett a gázóriáshoz, és elkezdte vizsgálni annak rendszerét, két belső holdról olyan furcsa képeket sugárzott haza, hogy a szakértők is csak a fejüket vakargatták. A nagyjából 35 kilométer átmérőjű Atlas és Pan holdak leginkább egy-egy hatalmas raviolira emlékeztetnek: a közepük nagyjából gömböt formál, de ezt az egyenlítői régióban széles perem veszi körül.
A holdak különös alakjára több magyarázat is született az elmúlt években. Az egyik azok pályáját látja a háttérben: mindkét hold a gyűrűk környékén, az egyik egy gyűrűn belül, a másik annak közvetlen közelében kering. A Pan a széles, külső A gyűrű 325 kilométer szélességű Encke-résében, míg az Atlas az A gyűrű külső pereme mentén halad. A szakértők ezért elképzelhetőnek tartották, hogy a holdak gravitációjának hatására az A gyűrű jeges részecskéi lerakódhatnak az égitestekre, felgyűlve az egyenlítői régióban, és ez okozta a furcsa peremek formálódását.
Ebben az esetben viszont a modellek szerint a holdaknak rögbilabdákra kellene hasonlítaniuk, mivel a Szaturnusz gravitációja így formálná őket. Mivel ez látványosan nem áll fenn, egy bolygókutatókból álló csoport nemrégiben új teóriával állt elő a holdak formájával kapcsolatban: szerintük alacsony sebességű ütközések formálták az égitesteket.
Ezen elmélet szerint a holdak a kis részecskék ütközése és összetapadása nyomán keletkeznek, de a folyamat mechanizmusa megváltozik, amikor az így létrejött nagyobb holdcsírák elérnek egy bizonyos méretet. Először egy kisebb méretű holdcsíra képződik a bolygó körül, a gyűrűk egyikében, majd a Szaturnusszal és a gyűrűkkel való interakciók nyomán egyre kijjebb sodródik, és közben újabb gyűrűkön halad át. Az eredeti helyén viszont távozása után újabb holdcsíra kezd formálódni, amely később ismét „kivándorol”. A folyamat eredményeként egy sor különböző méretű hold képződik a bolygó körül, amelyek egyre nagyobb méretűek, ahogy kifelé haladunk a planétától.
Az új vizsgálat keretében ezen holdacskák közötti ütközéseket vizsgáltak a kutatók számítógépes modellek segítségével. Ezek a szimulációk pedig lassú ütközési sebességet, a holdak tömegét, porózus szerkezetét, az árapályhatást és egyéb faktorokat is figyelembe véve meglepően hasonló formájú holdakat eredményeztek, mint a Pan és az Atlas.
A ravioliforma megvalósításához csaknem teljesen vagy teljesen frontális ütközésekre van szükség, pár tucat méter/szekundumos sebesség mellett. Amikor ez megtörténik, a két ütköző égitest összeolvad és összetapad. Az egyikből alakul ki az új objektum egyik féltekéje, a másikból a másik, és köztük egy vegyes anyagú perem formálódik a mechanikai hatások nyomán, ahogy az anyag oldalirányban kipréselődik a szferikus formából.
A perem eleinte mérsékeltebb, azonban a holdacskák ütközése nyomán az űrbe kidobódott törmelék java is egyenlítői pályára fog állni, és ennek egy része visszahullik a felszínre, tovább hizlalva a peremet. És lehetséges, hogy a későbbi fejlődés során a gyűrűk anyagából is jut az egyenlítői régióba, de nem ez adja azok javát, állítják a szakértők.
Ez a folyamat a szintén nagyon furcsa alakú Prometheus formáját is megmagyarázhatja, amely hosszúkás, és hegyes végekkel rendelkezik. Ha az ütközés nem volt frontális, hanem pár fokkal eltért ettől, a végeredmény hosszúkás lesz a szimulációk alapján, és ezt a formát a Szaturnusz gravitációja tovább nyújtja, egyre hegyesebbé téve a végeket.
A frontális ütközések a korábban leírt sorozatos holdcsíra-keletkezés természetes következményei, hiszen a holdacskák hasonló pályákat járnak be növekedésük során, és végig a gyűrűk síkjában maradnak, ami vertikálisan egy nagyon korlátozott kiterjedésű teret jelent. Az új teória a külső, nagyobb méretű holdak némelyikének keletkezésére is magyarázatot adhat. Az 1500 kilométer átmérőjű Iapetus például szintén rendelkezik egy szokatlan egyenlítői peremmel, amelynek képződésére eddig nem nagyon volt magyarázat. Az egyetlen ellenmondás ezzel kapcsolatban, hogy a Iapetus pályája viszont jelentősen megdőlt a gyűrűkhöz képest, de lehetséges, hogy ez az anomália az ütközés eredménye, vagy esetleg más okból, az ütközés utáni folyamatok nyomán történt.
